2020. június 04. 14:55 - Professor_Shub Niggurath

Infant Island - Dupla cuccos

Egyébként, nem csak szar dolgok történnek 2020-ban. Jah persze, lehet jönni az ilyen álfilozófikus okoskodásokkal, hogy de hát lelassult egy picit a világ, magába fordultak az emberek, (Amerikában főleg) Földanya gyógyult egy picit blablabla. Én viszont a tényleg a lényeges dolgokról beszélek, mégpedig, hogy az Infant Island két lemezt is kidobott már, holnap pedig jön a harmadik. 2016 óta aktív a zenekar, eddig kidobtak kettő split-et, kettő nagylemezt, egy EP-t és még jön egy válogatás is. Szóval nem szaroznak a virginia-i gyerekek, ontják a cuccokat és a legjobb az egészben, hogy jó is amit csinálnak. Attitűdben hasonlít a nagy kedvencemre, a Portrayal of Guilt-re. Igazából a hangzásuk is hasonlít valamennyire, mind két zenekar eléggé bemocskolta metallal a screamo-t, de az Infant Island sokkal jobban merít a kétezres évek eleji Pg.99 világból, amíg a Portayal pedig, egyre mélyebbre merül a black metal mocskában.

A Sepulcher 19 percben prezentálva, hogy a zenekar bizony ért a cséphadarós arcrángatáshoz és a post-rock-os elszálláshoz is egyaránt, az át menet pedig olyan sima a kettő között, hogy azt iskolában kéne tanítani. A Burrow megszaggat, összekarmol és letépi a füled, nem rossz kezdés. Az Unspoken már kicsit megfontoltabb, itt már fel van vezetve az erőszak és az effektekkel is ügyesen játszanak, dinamikában sincs hiány. A Phanton Whines az ami, kis ambientes átkötéssel felkonferálja azt, amiért érdemes volt a hangfalak köré gyűlni. Ami pedig az Awoken, egy tíz perces screamo monstrum, ami emlékművet állít mindennek ami ebben a stílusban jó és ahogy játszani érdemes. Izgalmas tempóváltások, megnyugtató elszállások karöltve érzelemmel túl fűtött csapkodással, mindez kiváló dalírói érzékkel előadva és enyhe black metalos ízekkel díszítve.

Ahhoz képest, hogy a Sepulcher EP a Beneath pedig LP, mindösszesen 7 perc különbség van játékidőben. Itt a Here We Are-ban már sokkal kidomborodik a black metal. Rohadt jó, kivehető egyébként a hangzás, de közben mégis iszonyat nyers maradt az egész. Egy majd három perces noise intermezzo, amiket kiváltképpen szeretek, készíti elő a Content-et. Úgy látszik a srácok nagyon ráálltak, az ilyen előkészítős album szerkezetekre, ami nem baj, mert nagyon érzik, hogyan kell használni ezeket a megfelelő feszültség keltés érdekében. A lassú és gyors részek hipnotikus váltogatása közben, véres foggal szaggatják az érzelmek húsát, töredezett karmaikkal pedig le rántanak a mélybe. Kegyelem az nincs, itt te is azt fogod át élni amit ők. Reménytelen kilátástalanság a frusztráció üstjében főzve, de főzheted nap estig ez akkor is nyers marad és rágódás közben várhatod, hogy elvigyen a kegyetlen ár. A metal nyers élét és a post-rock simogatását sikerült egy ötletes szerkezetű lemezben manifesztálni. Egyébként Tukker Úr őket is elhozta volna idén csak, hogy legyen sírni valónk rendesen. Holnap pedig itt a Collection 1, rajta demok, remix-ek és ki nem adott dalok.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opiumbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr9415736412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása