2020. szeptember 02. 00:20 - Professor_Shub Niggurath

Venomous Concept - Politics Versus the Erection (2020)

Venomous Concept,más néven Shane Embury egyik zenekara az öt millióból. Mondjuk többek között még Danny Herrera is itt van, szóval simán beszélhetünk egy fajta szupergroup-ról. Én egyébként nem Buzz Osborne meg a Melvins fétisem miatt kezdtem el hallgatni, annak idején. Amúgy de. Mondjuk ő már pont nincs benne a bandában, nekem kicsit hiányoznak is a háttér vokál szösszenetei, amik még az első lemezt elég jól színesítették.

Maga a zenekar viszont meg van Buzz nélkül is, elég jól. Annyira, hogy ez már a negyedik nagylemezük. Sok helyen láttam, itthon is, ahogy támadják őket, hogy jó nagy bátorság kellet, hogy neki menjenek Trump-nak, meg hogy politizáljanak és egyéb demagóg dumák. Hát szerintem éppen, hogy aktuális dolgokkal foglalkoznak, azzal ami éppen velük történik, ott a tengerentúlon. Ebbe most nem mennék bele, felületesnek érzem az értesülésimet, még akkor is ha rendszeresen nézem John Oliver műsorát. A lényeg, hogy jah tényleg nem bátor viszont rohadt aktuális és fontos ilyen dolgokról is beszélni, még ha zene is a szócső. A punk meg pont erre is való. Mondjuk ilyen tekintetben röhejesebbek a random black metal bandák, akik a keresztény egyházat szapulják. Öreg, nem nagy kunszt olyat ütni, aki valószínűleg nem fog vissza ütni, meg már amúgy is a földön, mivel el esett a saját lában, akkor mikor megtagadta az önnön modernizációját. Érdekes módon az Isis-nak, meg hasonló finom dolgoknak nem mernek beugatni, na mindegy eltértem a tárgytól.

Ez az ötvenes évek stílusú borító már teli találat, azon belül viszont azt kapjuk amit ettől a bandától elvárunk. Ők tényleg egy tökéletes mellék projekt, amikor van cucc összejönnek és közösen adóznak a zene szeretetüknek. Hardcore és metalos grind szentségtelen násza ez, olyan veteránoktól akik már régóta tudják mi a dörgés. Ez látszik is a végeredményen, ahogy az is, hogy ez színtiszta örömzenélés, felesleges agyalás, vagy bizonyítási vágyból fakadó erőlködés nélkül. Crust-os, hardcore rozsdás riffek vágják a húst, a tempó őrült, a ritmus szekció sosem áll le és olyan vad, mint egy narkós oroszlán. Sok meglepetésre nem kell számítani, ennek ellenére még sem monoton és legfőképp nem is unalmas a lemez. Vannak izgalmas és változatos pillanatok, mint például a Shadow végi lassú rész. Amit a rákövetkező, másfél perces Mantis Toboggan, grind csörömpölése tökéletesen ellensúlyoz. A lemez végi címadó dal kísérleti jellege, pedig felteszi a pontot arra a bizonyos i-re. Előtte is, a Dementia Degeneration punkos baszatása is ad egy másik fajta ízt a mix-be, amiben minden benne amit ezek a veterán úriemberek szeretnek. Na meg az is amit én, Buzz ide vagy oda.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opiumbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr9916185916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása