2020. szeptember 03. 00:44 - Professor_Shub Niggurath

The Devil's Trade - The Call of the Iron Peak (2020)

Eredetileg nem akartam írni az új The Devil's Trade lemezről. Miután elolvastam, a Fekete Macska Suicide írását róla, úgy éreztem, hogy fele annyira se értem a lemezt mint ő és, hogy már nem igazán tudok mit hozzá tenni. Viszont az, hogy egy magyar előadó ismét, egy külföldi kiadónál kapott lehetőséget, hála a kitartásának és természetesen a minőségi és hiteles munkájának, számomra mindig olyan örömünnep, hogy muszáj a hírét vinni ahol csak lehet, még egy ilyen kicsi felületen is mint a Barlang. Mert ha már csak egy ember emiatt ad esélyt Dávid zenéjének, már megérte. 

Ahogy Dávid is említette a bejelentő posztjában a francia Season of Mist-nél most már van egy makó-i és egy Makó is. Azt meg csak remélni tudom, hogy jó pokémon mester módjára gyűjtik továbbra is a hazai bandákat, hiszen vannak még itt a mélység bugyraiban arra érdemesek. Úgyhogy, szerezd meg hát mind! Meg egyébként is számomra, ez az a kiadó aminek minden mainstreamsége ellenére is elhiszem, hogy "azt adjuk ki ami nekünk tetszik"  szempontok szerint dolgoznak továbbra is, nagyrészt. Szóval hitelesek, pont úgy mint a The Devil's Trade muzsikája. Én úgy gondolom, hogy lehet akármilyen jó hangja valakinek, lehet akármekkora gitár vagy akármi virtuóz, egy ilyen folkos, blues-os egy szál gitáros dologhoz elengedhetetlen, a személyes és intim megnyilvánulás. Számomra legalábbis mindenképpen.

Már az első The Iron Peak-ben le leszünk rántva a mélybe. A hangszerelés minimalista, gitár, bendzsó főként, meg Dávid hangja, ami mintha egy teljesen más világból szólna hozzánk. A lemez megjelenését nem is lehetett volna jobban időzíteni. A mélabús dallamok szinte egy húron pendülnek, a világ jelenlegi állásával. A magány a bezártság szinte már a mindennapjaink része lett, abban a világában ahol egy érintés is halálos lehet valakinek, valakinek akivel sosem találkoztunk és nem is ismerjük. Talán ez is teszi ilyen nehéz hallgatnivalóvá, itt nem mikrofonba okádás, meg kecskebaszás van, hanem mély és pofátlanul ismerős érzések. A Deadsister keserédes bendzsó dallama és Dávid dúdolása, már egy kicsit el is repít az államok felé és megmutatja, hogy bizony lehet két eléggé eltérő világot egyszerűen, de jól egyesíteni. Ami egyébként nem sok mindenkinek sikerül. Itthon is vannak hasonló zenét játszó előadók, akik próbálják az amerikai előadókat és stílust majmolni, de inkább csak gyengébb utánzatokat sikerült produkálniuk, olyat mint mikor az ember meglát a piacon egy Puma cipőt. Hasonlítani hasonlít, de amikor közelebb megy és jobban megnézi látja, hogy az bizony nem Puma, hanem egy kiváló kínai Puna. Dávidnak viszont sikerült egyesíteni, keletet és nyugatot. Hiába hordja magán az amerikai előadok és zenék jegyeit, sikerült úgy belekeverni a mi kis sajátos, kelet európai nyomorunkat, amiből egy nyomasztó eleganciával megáldott,  melankolikus 46 perc lett.

Expelling of the Crafty Ape hihetetlenül drámai és van olyan súlyos érzelmileg, mint bármelyik dal, a legutóbbi Primitive Man karikán. Miközben most hallgatom a sötét szobában, az ablakom alatt húznak el néha, a kecskeméti főutcát, halott lelkekként járó autók, kicsit úgy érzem magam mint a borítón szerepló "pestis doktor, madárlény". Úgy mint ő én is egy magányos, szürke szobában viaskodom a saját gondolataimmal, arcomat csak a monitor sápadt fénye világítja meg. Viszont egyfajta sötét csend és béke is átjár, csak egy-egy hangosabb kocsi hallatszik át Dávid hangján, ahogy a Három Árva balladájának saját verzióját kiáltja a sötét ház szinte üres falai közé. Úgy érzem, telitalálat volt ide elhelyezni ezt a dalt a lemez közepére, mint egyetlen magyar számot, egyfajta kiugró csúcspontként is felfogható. Ami számomra is meglepő volt, hogy mennyire hatásos volt  a lemez és azonnal működő(nem úgy mint az előzőek) annak ellenére, hogy hihetetlenül minimalista, mégis Dávid csupán a hangjával és apró hangokkal képes egész hangulat képeket és képzeletbeli, átláthatatlan éjfekete monolitokat festeni, sötét érzések emlékművének szánva.

Az én fejemben felsejlett egy párhuzam, a pár évvel ezelőtti Logan című fimmel is. Noha azért alapvető dolgokban különböznek hőseink, tudtommal Dávid nem egy halhatatlan, adamantin csontú muntáns, bár az instás edző videóit elnézve, ebben azért nem vagyok teljesen biztos. Mégis, hasonló hatást gyakoroltak rám. Mindkettő mű annak ellenére, hogy teljesen más médiumok, szinte tökéletesen letudták festeni egy férfi sötét, magányos világát, a beletörődés kellemes békéjét és csendjét. Mindezt úgy, hogy semmi nyálas vagy szirupos hatásvadász dologban nincs részünk. Érzelmes és egyben intim is, giccs és nyáladzás nélkül. És ahogy Logan békére lel a film végén, úgy ad békét az imádott bendzsó a címadó dal utolsó hangjaiban, de csak addig amíg újra nem kezdjük ezt az utazást.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opiumbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr9216186822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása