2020. szeptember 24. 00:59 - Professor_Shub Niggurath

In Vacuo - Urban Noir (2020)

Lehet a Covid Diares-nél már elmondom, nem emlékszem, vissza keresni meg lusta vagyok, így inkább elmondom kétszer mint egyszer sem. Nagaarum a hazai underground egyik legérdekesebb alakja. Itt most nem is kifejezetten a kiadós dolgai gondolok, ahol olyan, a moslékos vödrök legaljáról előásott finom falatokat kínál, ami még a harcedzettek gyomrát is simán megüli, mindezt elég sok esetben kézzel készített tokos kazettán. Hanem azokra miben művészként vesz részt. nála általában nem merül ki az underground annyiban, hogy kemény zene ezért kevesen hallgatják, mint a legtöbb esetben. Általában valami szokatlanra törekszik, valamire ami nem evidens megoldás. Mondjuk pont e miatt a kísérletezgetés miatt, nekem sem jön be minden cucca, mondjuk az In Vacuo pont az a projektje, aminek az eddig megjelent minden anyaga tetszett. Ehhez egy eléggé hasonló hozzáállású társat talált, Emp (Szabó Péter) személyében.

E két eme találkozásából pedig black metal született, abból is a mocskosabb fajta. Az olyan ami a bőröd alá kúszik és olyan víziókkal traktál, hogy inkább lennél holt, mint eleven. Inkább lennél egy kihűlt kandalló, fojtogató hamuval teli gyomrában az ivadék, ami vágyja születést de mikor megkapja, dobná menten a katlanba. A Timetraveller azonnal nyakon önt a mocsokkal. A hangzás nyers, viszont minden hang, minden mozzanat tisztán kivehető, az egész élőnek és igazinak hat. Mint egy húsba maró rozsdás konyhakés vág, de közben mégis a dallamok valahogy szépek és letisztultak, pedig az biztos, hogy semmi jót nem akar. A basszus meg, úgy dorombol, hogy arra szavak nincsenek. Sokszor mondom, hogy a basszus egy kihasználatlan dolog az esetek 90%-ban, na itt kivan használva. Olyan gyönyörű mélységet, morajlást ás zúgást ad, amit utoljára talán az Entropia lemezein hallottam, még ha az valamennyire más játék is. A lezárás pedig egy bajjóslatú dörmögés az örökké valóságnak. fekete-fehér hangulat képek elevenednek meg a Selfmade God-ban. Érzelmek és emlékek szaggatják a tudat vaskapuit, a pattogós gitár útjelzőt játszik és sokszor azt is elfelejti, hogy black metal. A hisztérikus vokál pedig istent kiált, ami saját magából lett. Az ének változatos, egyszer csapongó, egyszer acsarkodó, egyszer együtt üvölt a hangszerekkel, máskor szinte leugrik a szalagról, annyira meg akarja mondani. Ösztönös, heves és szentimentalista. Az Urban Noir egy tökéletes cím, hiszen végig egy fakó, mocskos, bűzölgő szeméttel és magányos, bűzölgő szemét emberekkel teli, de mégis üres város látképe tárul elénk. Az Obscure Mind pedig egy igazi aljas mocsok, a háttérben maszatoló gitár egy ködfátylas, narkós víziót mutat, ahol a híg fost kapjunk egyenesen a vénánkba. A Sin City és a Dark City című film is eszembe jutott, nem egyszer. A kapálózás, a valóság utáni sóvárgás és a felismerés, hogy ez a valóság ez a szar ami körül vesz. A Fragments eleje a lágy felismerés, a melankólikus tudatra ébredés, majd végül a beletörődésbe torkolló, dühös kétségbe esés. A váltások nagyon hatásosak, a lágy dallamokból esünk a sikítós, menetelős The Well-be. Az egész lemeznek, ezek a jól beiktatott váltások adnak egy lendületet. Ami lehúz a mélybe a saját kis, modern poklunk bugyraiba, hogy aztán tovább rugdosson jelezve, hogy van még hová süllyedni. Az egészet egy sajátosan punkos, ösztönös attitűd jellemzi. Például a The Well eleji sikoly is egy poén kedvéért lett felvéve, de benne lett hagyva, mert miért ne. Nincsen semmi lepolírozva, vagy a gépen helyre húzgálva. Az egész kurvára nyers és őszinte. Az Empty Room a személyes kedvencem, pedig rohadtul intim és érzelmes. Kezdésnek Emp kislányának zenedoboza, ad egy kísérteties felhangot. A vokál kimunkálatlansága és haragos hőbörgése, szinte tökéletes ellentétben van a lágy gitárfutamokkal és a basszus nyugtató dörmögésével. Pislákoló utcalámpák fényének erőszakos tánca, az én lázadása a sötét éjszakában. Fekete alakok groteszk ujjainak goromba kutakodása, lelkeket zabáló nyálkás férgek lüktető teteme. Asszociációk, asszociációk hátán. Csapongó, hosszú, ömlesztett és így hajnalban vissza olvasva néhol értelmetlen is, de berántott ez a mosdatlan gyönyörűség és ezt hozta ki belőlem és a lemezhez igazodva, így is hagyom. Hangulatképek és apró mozzanatok tömkelege van itt, ami sokadik hallgatásra is adni fog még valamit, ennek a szürke metropolisznak a látképéhez.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opiumbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr6916212378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása