2020. szeptember 28. 19:13 - Professor_Shub Niggurath

Dropdead - Dropdead (2020)

 

A Dropdead az a banda aki úgy tud rövid számokat írni, hogy egyáltalán nincs hiányérzetem. Szerintem ez egyébként egy kurva nehéz trükk és úgy általában kevés banda tudja igazán jól csinálni. Ezért is volt számomra örömünnep, hogy jön az új Dropdead, főleg az, hogy digitálisan hamarabb is jött ki. Szóval 22 év után itt a harmadik, nagylemez, ami azért nem kis idő, de lássuk mivel is szolgálnak ezek a veteránok, így 30 év után.

A 90-es években ők egy kurva mérges és vehemens banda voltak, felszóltak emberi és állati jogokért egyaránt és pofonrúgás szerűen tolták az egy perc körüli nótáikat. Eltelt 22 év, öregebbek lettek 22 évvel és a helyzet nem sokat változott. Ők is és a zenéjük is bölcsebb lett, az energia és a frusztráció viszont pont olyan mint 22 éve. Egyébként is elég nagy faszságok mennek a tengerentúlon, a Covid-on kívül is, szóval ennél jobb visszatérést nem is találhattak volna. Kiemelkedtek a homályból, mint a Balrog, hogy ki osszanak egy-két verbális pofont azoknak, akik nem tetszenek nekik és belőlük van tengernyi. A hangzás zseniálisan mocskos és arcbamászós miközben tökéletes az egyensúly mind hangerőben, mind a hangszerek térnyerésében. Mondjuk nagyon nem kell meglepődni, hiszen Kurt Ballou kutyulta ki a cuccot. Bob Otis-nak szerencsére sikerült felépülnie a motorbalesetéből és köpköd, acsarog és kezeit lóbálva vezeti hadba az embereit. Mert itt bizony annyi energia van, még ennyi idősen is, hogy elég lenne egy hadseregnek is. Egyébként a basszerost kivéve, 91 óta ugyanaz a felállás, ami a mai világban nagy szó.

23 dal 24 perc alatt, ami bizony a saját határain belül nagyon változatosra sikeredett. Kapunk kegyetlen kalapálásokat mint a Bodies vagy az Only Victims de klasszikus hardcore témákat is, mint a Before the Fall. Szóval van itt hardcore, powerviolance egy kis thrashcore is, minden ami gyors és erőszakos. Mondjuk nekem a két személyes kedvencem, ami a többi dallal ellentétben több mint két percesek, a Dead Kennedys kikacsintással kezdődő Book of Hate és az azonnal utána következő Flesh and Bone. Az ereikben forrongó vér, amit egy pillanat alatt át is tudnak adni a hallgatónak. A tény, hogy érezhetően rohadt hiteles, pózolás és divat mentes az egész. Színtiszta érzések áramlása, düh, frusztráció, tettvágy minden egy perces kis csomagokba pakolva, be injekciózásra készen. Ezen nincs mit beszélni, ezt hallgatni kell, ez a Dropdead már 30 éve és nagyon remélem, hogy lesz is még legalább eddig. Az új anyag mellé pedig kiadják a régieket is, újra.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opiumbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr10016218808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása