2020. október 07. 16:47 - Professor_Shub Niggurath

Enslaved - Utgard (2020)

Fiatalabb koromban oda és vissza voltam minden viking témájú zenért. Amon Amarth-al keltem, Falkenbach-al feküdtem, aztán ahogy változtam és ismertem meg más dolgokat, úgy koptak ki mellől ezek is. Nem tudták már azt nyújtani amit a zenében kerestem és legtöbbször inkább kínos volt az olajozott szakállal és szekercével való flexelés, mint menő, mint ahogy régen gondoltam. Viszont ezek ellenére is maradtak olyan zenekarok, akik továbbra is igényesen, pózolás mentesen tudták az északi történeteket és gondolatokat tálalni. Az egyik a Borknagar, a másik pedig az Enslaved.

Sokan már az In Times-nál temették zenekart, mások az E-nél. Nekem az Axioma Ethica Odini, a Riitiir és az In Times hármasa szinte tökéletes. Mai napig a kedvenc modern black metal lemezeim között tartom számon őket, ezek tükrében az E nekem kevés volt. Nem azzal volt a baj, hogy olyan szörnyű lemez lett volna, de az után a három lemez után, eléggé meg fáradtnak tűnt. Persze én akaratlanul is össze kötöttem a dolgot Herbrand Larsen távozásával, azt mondjuk nem tudom mennyire vett részt a dalok írásában de az biztos, hogy a hangja azóta is hiányzik. Eltelt három év és itt az Utgard, az úton továbbra is adott. Nem is igazán tudom ,hogy lehet-e még ezt black metal-nak nevezni amúgy, bár lényegtelen is. Az Enslaved az egyik zenekar ami szinte tökéletesen modernizálta azokat a témákat és megoldásokat amiket már a veterán prog rock bandák eljátszottak, csak mondjuk úgy, hogy nem tetszik mindenkinek, például nekem sem.

Ha mondanom kéne valamit az Utgard-ról azt mondanám, hogy kísérletezősebb lett mint az E és sokszor a 80-as évek dolgai kerülnek elő. Mint például a Urjotun-k syntwave-es, menetelős témája, amit már eleve az Utgard úgy konferál fel mint egy cyberviking nótát. Persze továbbra is az északi miszticizmust kutatjuk, szóval vannak itt olyan dalok is mint a kezdő Fires in the Dark. Ami kórusával és lassan de magabiztosan építkező szerkezetével próbál elrepíteni minket a fagy honába. Vagy a Jettegryta epikus, csatába hívó harsonái A dallamos ének továbbra is első osztályú, még ha hiányzik is Herbrand hangja, a kórusok pedig jól elhelyezettek. A szépen becsempészett prog és kraut rock témákat pedig nem is nagyon kell már csempészni, hiszen jobban részeivé váltak az Enslaved világának min maga a black metal. Mégis eléggé oda kell figyelni, mert az igazi érdekességek a részletekben rejtőznek. Az aprócska kísérletezős hangokban, a dallam és tempó váltásokba, a lágy billentyű futamokban és a varázslatos csilingelésekben a háttérben.

Ez is adja a lemez erősségét, ez a az északi egyszerre fagyos és varázslatos hangulat, ami nem merül ki a skol kiáltásban és sör locsolásban, miközben zeneileg is érdekes tud maradni. Az őseik hagyományaiban, miszticizmusában és hétköznapjaiban való elmerülés mindig is hitelessé tette őket, ez továbbra is érezhető. Őszintén nem nagyon tudnék bele kötni semmiben, a dalok jók még ha nem is kiemelkedőek igazán, nagy durranás nincs rajta a Homebound-on kívül, a színvonal végig egyenletes. Több hallgatás után is maradnak felfedezendő részletek. A legnagyobb baja csak az, hogy közelében sincs a az emlegetett triumvirátus egyik tagjának sem. Sem felépítésileg, sem dalok szempontjából és valószínűleg már nem is lesznek soha, bár a remény hal meg utoljára. Ettől függetlenül ebben az újabb viking saga-ban nincs semmi szégyellnivaló, még ha nem is az első választás lenne, ha Enslaved-et akarok hallgatni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opiumbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr5016231196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása