2020. november 17. 18:48 - Professor_Shub Niggurath

Shadow People - Washing In Soap Opera (2020)

Van a underground zenekaroknak egy gerilla marketing módszere, miszerint embereket követnek be instán. Közben pedig arra számítanak, hogy ha az ember nem egy több tizezer fős követő bázissal rendelkező infuenszer, valószínűleg megfogja nézni ki is kezdte el követni. Idén már nem ez az első banda amit így ismerek meg (khm, Máté, khm). A Shadow People pedig már a magára aggadott tag-ekkel is felhívta magára a figyelmemet.

Jah, egyébként egyszer már megvezettek ezzel a sludge, screamo dologgal. Amikor a Shirokuma-ra mondták, hogy mennyire fuzz, meg svéd, láncfűrész hangzású screamo és én szeményszerint nem éppen azt kaptam, amire számítottam. Ami persze lehetett az én hibám is, de ilyenek után próbálja magát az ember nem előre beleélni a dolgokba. Viszont itt a hangzás már inkább olyan mint amire számítottam, súlyos mocskos, new-orleans-i döngölések, miközben a  gitár aljasul játékos, meg skramz. Az ének meg pont annyira dinamikus, mint ahogy szeretem. A bele szerelmesedésem oka tök egyszerű, igazából mindkét stílusból a legjobb részeket építette be a fúzióba. Egyszerre mosdatlan és súlyos de nem csak érzelmileg, hanem hangzásilag is. A riffek ütnek, a dob döngöl. Viszont egy pillanat alatt váltanak át, játékos és kacérkodó dallamokba, az érzelmi és a zenei katarzis sem marad el, mivel olyan ügyesen használják az effekteket a tipikus, sludge-os nyikorgásokat, hogy gond nélkül tudnak játszani a feszültséggel. Erre talán a legjobb példa a I Always Wanted To Be A Motivational Speaker, amiben izgalmasabbnál izgamasabb váltások vannak és a végére egy tökéletes, noise-os lezáró katarzisban fut ki az egész. Egyébként ezen a három dalos cuccon kvül idén már kihoztak egy hosszabb anyagot, ami szintén kiváló.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opiumbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr3616289168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása