2020. december 11. 16:52 - Professor_Shub Niggurath

Avaron - Avaron (2020)

 

Azt mondják, amikor Abbath előjön a barlangjából és nem ijed meg a sajét véralkoholszintjétől, akkor jött el a tél. A mai egy-két fogokban pedig már érezhető is ez. Ami számomra csak annyit jelent, hogy megszaporodnak a black metal lemezek a lejátszómban. Most hirtelen lett is pár igazán kiváló, viszont elsőnek egy hazai finomságot akartam megosztani, ami az Avaron debüt lemeze, az NGC Prod-tól.

Kint tök fagyasztó hideg, bent a Snails of Suzhou zöld tea melege a gyulladt toroknak. De a lelkem mégis másra vágyik, egy fagyos ölelésre, egy pofátlanul hideg lélek pacsira. A  kása kellemes csordogálásra a fülemben. Amúgy sokszor szidom a szar hangzású trve cult black anyagokat, védelmemre szóljon, hogy sok esetben jogosan. Viszont ilyenkor télvíz idején csak rájövök mindig, hogy jó ez. No nem azért mert egy hazug fasz vagyok, vagyis nem csak azért. Hanem mert ez egy hangulati dolog, legalábbis nálam biztos. Általában nyáron eszembe se jut ilyen zenéket hallgatni, vagy ha igen gyorsan elválnak útjaink, de mikor már csapkodnak a mínuszok jön el a kása black metalok ideje. Naga-ék kiadvánaiba mindig bele fülelek és általában úgy vagyok vele mint a lemezeivel, van ami nagyon bejön, van ami kevésbé és van ami egyáltalán nem. Az Avaron bemutatkozó lemeze eddig nagyon is bejön. Ez a talán olaj festmény borító nagyon szép, ésa  logo is szép kacskaringós betűkkel van írva, ami már előrevetített egy fajta sejtést, hogy itt nem valami ordenáré kecskebaszás lesz ami elvárható.

Az egyetlen mindenes Ahazu, kinek célja a 90-es évek második hullámos black dolgainak felidézése. Ez már a leírásból is kiderül, hogy a támpont a Darkthrone, Burzum és az Emperor volt. Ezekből én főleg az Emperor éreztem, a szinti témák, a dallam vezetések mind Ihsahn-ék munkáját idézték. Viszont a lassú, ambientes részek pedig a korai Burzum, sejtető és mégis nyers, okkult de mégis varázslatos hangulatképeit idézték. A természet és istenek lágy simogatása, az avar és fák illata lengi be ilyenkor a teret. A billenytű kísérteties, a dob lassú és monoton, a gitár nyers és a dallamok szépek. Én nincsenek trükkök és nincsenek okoskodások sem, itt csak klaszikus corpsepaiint-be öltöztett áhitat van. Ami egyértelmű, hogy nem a trveskodás a célja ennek a hangzásnak, az jól hallatszik, hogy átgondolt az egész. Minden kellően a helyén szól, a dob dübörgése valami eszement jó, mint az erdőmélyi orkok harci dobjainak morajlása. Miközben a gitár a kása ellenére is tiszta dallamokat közvetít, ami hol hangos, hol pedig halk, a dal helyzetétől függően. A dalok hosszúak, de mégis a ambientes betétekkel a hangulat teremtéssel tökéletesen fent tudják tartani a figyelmet, bár volt ahol már néha megfáradtnak éreztem a dalokat. Újdonságot nem itt kell keresni, ez egy teljesen nosztalgikus lemez, ami elvezet minket a kilencvenes évek sötét és dohos erdeibe, a szállingózó hó az arcunkat csiklandozza, a kísérteties hangoktól pedig a hideg futkos a hátunkon. Egy fagyos ölelés a szoba melegében, a kinti fagytól menekülvén, hülyeség szerintem is, de működik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opiumbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr3316328830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása