2021. január 23. 10:03 - Professor_Shub Niggurath

Sleaford Mods - Spare Ribs (2021)

Én a Doctor Who-t és a Peaky Blinders-t is csak eredeti nyelven vagyok hajlandó nézni. Az van, hogy az akcentus annyira egyedivé teszi, amit semmilyen szinkron nem tud vissza adni. Ez az eset a Sleaford Mods-nál is fenn áll. 2007 óta létezik ez a duo és évente, két évente dobálják ki a cuccokat, amik egytől egyig baromi jók és nincs olyan lemezük amin ne lenne minimum kettő-három olyan jól összepakolt dalt, amivel simán el lehetne árasztani a rádiókat.

A recept nagyon egyszerű, itt nem a trükk vagy az okoskodás a lényeg, hanem pont ellenkezőleg, a minimalizmus. Van egy emberünk Jason, akik minden bohóckodás nélkül east midlands-i akcentusával, énekli meg a munkásosztály minden kínját-baját, életét vagy éppen a pop-kultúrát veszi elő, ha olyan kedve van. Sokszor emlegetem az akcentust, mert szerintem ez a zenéjük olyan aspektusa, ami nélkül már nem lenne ennyire működő képes. Nekik ez valószínűleg egy hétköznapi dolog, hogy ennyire eltérő akcentusok vannak az országon belül, hogy ők maguk se értik meg mindig egymást. Viszont számomra ez egy mocsok szórakoztató adalék, magához a zenéhez és a kultúrájukhoz is, mert az is fontos része ennek az egésznek. Magyarul kibaszottul angolok. 

A másik emberünk pedig Andrew, aki nyomja az alapokat. Itt jön a másik lényeges dolog, hogy amellet, hogy nagyon minimalista, fülbemászó is, benyomod nézel, hogy mi a szar, aztán meg már csak bólogatsz. Otthon össze pakolja, de élőben viszont csak felcsapja a laptopot és sörrel a kezében bólogat mögötte. Nincs semmi gomb nyomkodás, meg kapcsoló csavargatás, mintha nagyon csinálna valamit, leszarja, már kész van a cucc, ő csak lejátsza. Ez az, ami áthozza ezt az egész punk hozzálllást, mert azért még mindig valami post-punk, electro-punk dologról beszélhetünk, nyakon öntve a hip-hop-os ütemekkel és spoken word-el. Így miközben eléggé egyszerű, azért még sem az, viszont halál laza az egész. Érdemes megnézni a klippeket van jó pár, akkor jön át teljesen miről si szól ez. Főleg, hogy két klippes dal a legjobb a lemezről, mindkettőben vendég énekessel. Amy az Amyl and the Sniffers-ből, aki hozzá ad, még egy adag lazaságot, meg amúgy is minden tarajos ilyen nőről álmodik. A másikon pedig Billy Nomates, akik asszem az ő felfedezetjük és jól követi ezt a minimalista dalszerző irányt. Laza, sörözgetve bólogató angol kutyák, a lényeg ennyi, ha behúz érted, ha nem hát azt is simán megértem.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opiumbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr7716398360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása