2021. március 11. 11:34 - Professor_Shub Niggurath

BLACKHANDPATH - These Niggas Is At It Again (2020)

 

Ez is tavalyról maradt még, bőven év elejéről, de kurvára elfelejtkeztem róla, aztán most láttam meg megint a könyvjelzők között. Vannak azok a cuccok amikor már nehéz eldönteni, hogy hip-hop-e egyáltalán az amit hallunk, annyira tele van tolva mindennel. Itt is van minden, főleg noise meg industrial meg jó pár meglepetés is.

Két gyerek Richmond-ból, Young Kozy és Bileblaster, a zene meg írtó erőszakos és sötét. Szétkent effektek és zajok, néha lágyan megvezet, de ne dőljetek be. Egy sötét sikátorban logó, okkult, bőrkabátos láncpörgető banda képe sejlik fel a lelki szemeim előtt. Akik épp úgy szocializálodtak Wu-tang-en, mint Black Sabbath-on és ennek a két világnak hozták össze a szerelemgyerekét úgy, hogy közben alkottak egy teljesen másik világot. Itt most a hangulatról és a nyers megoldásokról beszélek. Zeneileg vannak támpontok bőven, Death Grips egyértelmű, vagy Blackie akit már a Barlang-ban is tárgyaltunk, meg valószínűleg fogunk is még. Dalek, Clipping szóval minden ami hip-hop, viszont zajos és kísérletező. Csak a BLACKHANDPATH sokkal direktebben ipari, de hiába noise és szét van effektezve az egész, valahogy mégis letisztult és egyértelmű minden. Ez az a fejlődés és változás, ami a harmadik lemezre sikerült elérniük. Akinek ez túl light-os, az próbálja be tőlük a Egregore-t.

Az vad,mély basszusok és a pergő cinnel, sikerül azt a vehemens és sötét hangzást elérni, amit most szinte minden trap előadó próbál csinálni, csak 95%-uknak nem sikerült. Durva az, hogy ez a déli, Three 6 Mafia hangzás milyen hatást fejtett ki 25 évvel később és teljesen leuralta a mainstreamet, miközben a többségük közelében sincs a Mystic Stylez ördögi hangulatvilágának és hangzásának. Ők viszont igen, mert nem csak lefénymásolták, hanem hozzátettek még rengeteg mindent, legyen az metal, punk vagy industrial. Ezek összeségéből lett valami, amire nem tudod rámondani teljesen, hogy ez vagy az, csak azt, hogy ezek együtt. Van rengeteg érdekesség, hangszerek amikről meg sem tudom mondani, hogy micsodák, fúvósok például. Meg persze a szénné hangolt gitár sem idegen tőlük az, hogy ezek élő dolgok vagy minták, azt nem tudom, bár lényegtelen is. A BeckyBeckyBecky-ben például a basszus veri a fejed, viszont a háttérben egy gyönyörű és lágy jazz fújás megy, am egyre jobban vadul meg, ahogy halad előre a dal. A Christ Smiting the Enemies-en meg egy durva zongora menetel, utána pedig kakafónikus kórus szerű dolgok kúsznak be, pár pilanat erejéig. Persze ez csak pár kiemelt pillanat, ilyenből van rengeteg ami csak felfedezésre vár. Nosza rajta!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opiumbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr3916457456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása