2021. július 15. 09:39 - Professzor_Dunwich

Interjú Bencze "Timúr" Tiborral - Guruzsmás, Döbbenet, Mi Kutyánk Kölyke, Opus Null, Husband at War

 

Timúrral egy fordított helyzetben találkoztunk először, aztán egy dupla Döbbenet koncert alkalmával néhány ital társaságában összeismerkedtem vele és a díszes társasággal, ennek már több éve… Gondoltam megkérdezem, hogy szolgál a kedves egészsége és mi a helyzet a megannyi zenei projektjével.

 

Helló Timúr! Köszi szépen, hogy elfogadtad az interjú felkérést, nagyon érdekel, hogy milyen zenei, vagy épp egyéb projektekben mozogsz épp. Mielőtt, viszont ennek neki vágnánk, kérlek, mesélj egy keveset magadról.

Szevasz/Szevasztok! Én köszönöm a lehetőséget! 1990-ben születtem Veszprémben. Onnan nem messze nőttem fel egy kicsi, ám annál veszélyesebb faluban, Berhidán, de laktam Enyingen is sokáig. Igaz, csak utólag, de az itteni tapasztalataim nagyban meghatározták a zenei hozzáállásomat is. A zenélés mellett írok is. Adtunk ki pár kötetet, fanzint ilyesmit, amik nem mindig sikerültek a legjobban, de szerencsére hiszek a fejlődésben! Most éppen Biatorbágyon élek a családommal, szóval az én lelkem is felzabálta a főváros.

  Rengeteg zenekarban és műfajban kipróbáltam magam mindenféle hangszeren, de jelenleg egyetlen aktív zenekarban a Döbbenetben (billentyűvel nyakon öntött provokatív művész-punk) játszom gitáron és basszusgitáron. Volt még a nagyreményű Guruzsmás (folkos prog-rock szerűség) is, ami a valóságban ugyan nem létezik, de még nem lőttem el az összes puskaport. Annyit elárulhatok, hogy lesz még idén valami! Ne feledkezzünk meg a Mi Kutyánk Kölykéről (post/folk/prog punk) sem, amit Árvai Levente barátommal csinálunk ketten. Mondanom sem kell, hogy a járvány és egyéb élethelyzetek, tényezők ennek sem kedveztek, de hamarosan megint főzünk. Itt szeretném megjegyezni, hogy némely esetben nem igazán tudom körülhatárolni, hogy pontosan milyen műfajban utazunk egy-egy zenekarral, mert a kísérletezés horizontja mindegyik esetben igen széles.

 

Tudnál mesélni a tapasztalatokról melyeket említettél? Mi gyakorált rád komolyabb hatást? És egyáltalán, hogy jött a népzenéhez a punk? Ugye a te, illetve ti esetetekben eléggé félre érthető a folk-punk kifejezés... Mesélnél egy keveset erről is?

 

Ezeket a tapasztalatokat különben nem is konkrétumnak tartom, inkább amolyan tanulságnak. Amikor ott laktam folyamatosan el akartam költözni onnan. Úgy éreztem felzabál az unalom és a nemtörődömség. Klasszikus tinédzserkori világválság. Később volt egy zenekarom az Opus Null, ami egészen ígéretesen indult, de már történelem. Akkoriban többen javasolták, hogy költözzem Budapestre, ha valamit ki szeretnék hozni belőle. Ezt megtettem. Az elején annyira rettegtem, hogy nem mertem lemenni a lépcsőház elé. Semmit sem tudtam kezdeni a fővárosi léttel. Majdnem egy évbe került, mire akklimatizálódtam. A kiutat ebből az enyingi családi "kúria" jelentett olykor. A népzenével való komolyabb megismerkedésem következtében nyert értelmet rengeteg dolog abban a mikrokozmoszban, amiből előzőleg menekülni akartam.

Mivel akkoriban nem játszottam népi hangszereken és pénzem sem volt rá, hallás után próbálkoztam megérteni a különböző dallamkincseket. Később aztán tanultam már valamennyi zenét (Cziránku Sándornál a Barbaro-ból), szóval nagyobb rálátást kaptam az egészre. Azon dolgoztam, hogy mégis miképpen lehetne a gitárt teljesen kiforgatni a hagyományos szerepéből. Szándékosan új hangolásokat próbáltam ki vagy éppen fedeztem fel, de próbáltam dudaként is használni, leszámítva persze azt, hogy nem fújtam bele!

Számomra a punk és a népzene a rájuk jellemző nyers energiában találkozott. A népzenét illetően itt leginkább a régi stílusra gondolok. A punk számomra mindig is egy nagyon rugalmas, hatalmas kísérleti labort jelentett mindenféle szempontból. Kicsit hasonló számomra, mint az avantgarde mozgalom. Az ideológiai és egyéb részei teljesen hidegen hagynak.

A folk-punk címke kérdésköre nem egyszerű eset. Ha azt mondjuk folk-punk, általában valamilyen ír kocsmarockos dolog jut eszünkbe. Ennek is megvan a maga hagyománya nem vitatom, de teljesen érthetetlennek találtam, hogy egy hatalmas gazdagságú népzenei kultúra hasonló keretben miért nem került eddig feldolgozásra itthon? És most nem azokra gondolok, akik tologatják a Még azt mondják-ra a kvintet és a közepére duplázóval szétvert blues szólót tesznek.

 

 Haladjunk akkor sorban… Guruzsmás. Hogy jött létre a zenekar és milyen utat járt be? Illetve az instrumentális prog-folk-punk volnalból hogy jött a legutóbbi két lemez és hogy került a képbe az ország kedvenc Aberált Frontembere?

 

A történet kicsit korábbról indul. Az Opus Null második lemezén már nagyon sok folkhatás érvényesült. Volt a lemezen duda, kaval, torokének, doromb és egyebek. Akkoriban indultam el egy zeneileg bonyolultabb, konstruktívabb irányba, de még eléggé az út elején jártam. A Guruzsmás első fázisa ennek az egyenes ági folytatása volt. Az első demókon még volt énekesünk és utaztunk a műfajok között, de itt-ott megcsillant a folk. Aztán egy véletlen hatására felfedeztem magamnak egy hangolást. Ezzel elértem, hogy a gitár teljesen úgy működjön, mint egy citera. Ekkoriban ismerkedtem meg a különböző törtritmusokkal is, amiket szépen fokozaton beépítettem a számokba. Világossá vált, hogy ebben a formában nagyon nehéz elhelyezni az éneket benne, szóval instrumentális számokat kezdtem írni. Ekkoriban hárman dolgoztunk együtt, majd fokozatosan bővültünk. (Fekete Balázs – dob, Dallman Kristóf – basszusgitár, és én gitároztam, később csatlakozott az Anyám és Nyulamból ismert Háklár Tamás). Elemi, nyers, erősen folkhatású instrumentális zenét csináltunk, ami meglepően nagy és jó hatással volt a közönségre. Szó szerint felszántottuk a színpadot. Volt olyan fellépésünk, ami után oda jött hozzám a következő zenekar vezetője és megkérdezte, hogy játszhatnának inkább 1 óra múlva? Kérdeztem tőle, hogy miért? Azt válaszolta, hogy mert nincs értelme utánunk fellépniük.

 Az áttörést végül az Üst a gríz felett! című EP hozta meg, ami a finn Inverse Records-nál jelent meg. Argentínától Magyarországig gyakorlatilag csak szépet írtak rólunk. Sok és sikeres fellépésünk volt akkoriban. A csak instrumentális megoldások azonban egy idő után elérték a plafont. Legalábbis így éreztem. Szerettem volna énekest és kombinálni az addig kifejlesztett zenei hozzáállást az énekkel, viszont semmiképpen sem akartam saját szövegeket, mert a megmondó-rockandroll közhelyekkel már tele van és volt a padlás. A Guruzsmásra mindenképpen egy konstruktív jelenségként gondoltam és gondolok ma is. Nem érdekelt a destrukció, csak a konstrukció és a rekonstrukció. Olyan számokat akartam csinálni, amiben a népzene hagyományos textúrái felismerhetőek és megjelennek, de nem csak, mint díszítő elem, hanem, mint vezérelv. Visszatérve, arra jutottam, hogy a verszene is szép hagyománnyal bír az országban, szóval megkerestem Györgyöt (Aberrált, ex-Yellow Spots, Csók és Könny, Gutting Revue) és arra jutottunk, hogy ez abszolút működhet. Én megtaláltam benne azt a színpadi embert, aki jól tartja a kapcsolatot a közönséggel, erős kisugárzása van és neki is új, ugyanakkor érdekes kihívást jelentett az, hogy magyar költők verseit kell előadnia. Ez erősen eltért a számára addig megszokott színpadi megjelenéseitől.

guruzsmas.jpg

Igyekeztünk olyan verseket választani, amiket nem játszottak agyon. Nem akartunk egy harmincezredik Tiszta szívvel feldolgozást, hiába zseniális a vers maga. Szóval elmerültünk a honi költészet bugyraiban és próbáltunk (szerintünk) gyöngyöket a felszínre hozni. Ennek eredménye az Akik mindig elkésnek EP, amit néhányan zenei visszalépésként éltek meg. Ekkoriban volt brácsásunk is a zenekarban (Szabó Csaba), de amúgyis lecserélődött szinte az egész zenekar. A következő és egyben utolsó EP hatalmas szenvedések árán született meg. Ez a Mondogatásra való. Ekkor már annyi sebből vérzett a zenekar, hogy gyakorlatilag értelmetlen volt a fenntartása. A sajtó és minden egyéb is elhalt körülöttünk. Azt láttam, hogy akikkel együtt indultunk messze tovább jutottak, mint mi. Kényszerszünetre mentünk, aztán mire találtunk egy dobost, beütött a járvány. Végül őt annyira megviselte a lezárás, hogy ebben a formában felhagyott a zenéléssel sajnos. Azóta nem erőltetem a dolgot. Lényegében most amolyan Bencze Tibor és barátai elven működik a dolog virtuálisan. Egy anyag már forog a fejemben és ha minden jól megy el is készül. Annyit elárulhatok, hogy terveim szerint elég vad lesz, számos közreműködővel. Szóval most egyetlen aktív - pontosabban színpadképes – formációban zenélek a Döbbenetben.

 

Nagyon jó, hogy a Döbbenettel zártad a válaszod, mert a következő téma amit érinteni akartam, pont ezt a formáció. 2017-ben jött ki az első lemezetek a második körülbelül egy éve ha jól emlékszem. A Guruzsmásban és a Döbbenetben nem csak te vagy a közös nevező. Hogy jött létre a zenekar, mik a terveitek és mi mindent történt veletek az elmúlt években?

 A zenekar 2016-ban alakult Óbudán. Az ötlet eredetileg Aberrált és Háklár Tomi fejéből pattant ki. Korábban játszottam a Tekintetes úrban is, állítólag ott figyeltek ki egy koncerten. Olyan embert kerestek, aki szeret kísérletezni és nem ijed meg, ha számot kell írni. Állítólag rám mutattak a színpadon, hogy: „ez a faszi kell nekünk!”. Utána neki is álltunk próbálni. Kis keresés után ki is alakult az első felállás. Keresztesi Áron – dob, Ambrózy György – ének, Háklár Tamás – gitár, és én basszusgitár. Egy áthúrozott balkezes kínai szaron játszottam egy ideig. Olyan magasan voltak a húrok, hogy inkább slide gyűrűvel nyomtam. Teleraktam a basszust még effektekkel és természetesen áthangoltam. Kicsit úgy működtünk akkoriban, mint a UK Subs. Nagyjából annyi idő alatt írtunk meg egy számot, ahány perces maga a kész nóta. A 80-as évek intellektuális, kísérletező jellegű újhullámos-punkos világ volt akkoriban a leginkább jellemző ránk. A 2017-es Párolog a szeretet című lemezen is van hegedű például.

 dobbenet1.jpg

A szöveget György írja, én pedig a zenéért felelek. Ez a megállapodás. Nemrég jött ki a második lemezünk – ami szintén nehéz szülés volt, már ami a felvételeket illeti – az Örülj, hogy kiszolgálnak! Ebből nyomtunk vinylt is. Amikor ezen dolgoztunk ismét átalakult a felállás. Tomi bácsi távozott, a helyére érkezett Dajka Gábor, akivel a Husband at War-ban is együtt zenéltünk.

  Szintetizátorral is erősítettünk, hogy színesebb legyen a muzsika. A fekete és fehér billentyűket tanult kollégánk Takács László püföli nem kis elánnal! Ebben a fázisban elmentünk – nem direkt, de sokan mondták már – egy kicsit Stranglers-ös irányba. Összességében ez elég nagy bók! Ezen a lemezen már voltak vagány csajvokálok, szaxofon meg minden nyalánkság. Ennél az anyagnál jöttünk rá, hogy a stílusparódia már csak azért is érdekes műfaj, mert megengedi a különböző zsánerek közötti utazgatást. Van a lemezen, ska, psychobilly, keringő, garázsrock etc.

Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de úgy érezzük, hogy a zenekar iránt van érdeklődés és tényleg hiánypótló. Ahogy hozzáállunk a dolgokhoz, az biztos.  A Döbbenet számomra arról szól, hogy lehet így is. Nincsen kitaposott ösvény. Most egy új 3 számos kislemezen dolgozunk. Augusztusban vesszük fel. Ez megint egy ugrás lesz, mind zeneileg mind szövegileg. Még mi is meglepődtünk! Hát most csinálgatjuk a kislemezeket, klippeket aztán meglátjuk. Ha ráfekszünk minden esély megvan rá, hogy a zenekar kitermeli és megérdemli a létezését. A járvány ebből a szempontból mindenképpen jót tett.

dobbenet2.jpg

 

Az interjú során felmerült már nagyon sok zenekar, talán még annál is több stílus. Kik azok zenekarok, illetve előadók, akik nagyban befolyásolták a zenéhez, zenéléshez való hozzáállásodat?

Rengetegféle zenét hallgatok és szeretek. Iszonyatos mennyiségű dolgot tudnék felsorolni, szóval csak a legfontosabbakat emelem ki. Stílusokat tekintve a punk, oi, rockabilly, garázsrock a 60-as évektől kezdve a különböző revival hullámokig bármi, surf rock, népzene, komolyzene, világzene, new wawe, ska, soul stb. Érdekes módon a metallal ki lehet kergetni a világból. A doomot meg a sludge-ot leszámítva.

Négy zenei példaképem van:

  1. Cziránku Sándor – Gépfolklór, Barbaro
  2. Bartók Béla
  3. Tim Smith – Cardiacs
  4. Andy Moor (Dog Faced Hermans)

Gitárosok közül még a teljesség igénye nélkül Jim Heath (Reverend Horton Heat), Dick Dale, East Bay Ray (Dead Kennedys), Samodai Tamás (Kisangyal), Both Miklós (Magura, Napra etc.).

Zenekarok közül még a The Stranglers, feedtime, Protomartyr, ami most így hirtelen eszembe jut.

 

Mik voltak azok a NEM zenei tényezők, amelyek hasonlóan nagy hatást gyakoroltak rád, illetve a zenei látásmódodra? (filmek, könyvek, életrajzok, ilyesmik)

 Imádom a filmeket. Hasonlóan a zenéhez, ebből is nagy mennyiségben fogyasztok, legyen az európai vagy amerikai esetleg ázsiai. Ha 10 filmet kéne mondanom, amire azt mondanám, hogy élesen megmaradt a mai napig, mint élmény, akkor ezeket mondanám így hirtelen:

  1. Revolver
  2. Húsz óra
  3. Sebek
  4. Ex-drummer
  5. Bronson
  6. Wake in fright
  7. The Wailing
  8. Valhalla rising
  9. Falfúró
  10. Szezon

Persze ennél sokkal több van a pakétomban, de ezeknek a hangulata, esztétikája, szerkezete a mai napig megfog, ha látom valamelyiket. A listából most látom csak én is, hogy furcsán keveredik bennem a nagyvárosi forgatag és „vidéki” kelet-európaiság vagy a hagyományok iránti érdeklődés. Nagyjából ez-az ellentét feszül bennem, amit igyekszem feloldani, de természetesen nem sikerül. Mondjuk addig jó, mert addig tudok alkotni.

Nem vagyok egy nagy életrajz olvasó, de ha egyetlen egyet választhatnék, akkor John Lydon Rotten című könyvét tuti kiemelném a sok közül. Az hagyján, hogy milyen élete volt a palinak, de ahogy megvan írva az zseniális. Az orrodban érzed a 70-es évek kilátástalan Angliájának szagát. Csodálatos. Tele van dühvel, haraggal, kritikával és olykor erős cinizmussal is, mégis van benne valami lélekemelő. Talán azért, mert nem csak puffog a levegőbe vagy baszós sztorikat mesél, mint az öreg rockerek szoktak, hanem egy bizarr kilátást is ad a jövőre. Azért ez nem kevés.

 Amikor tehetem, akkor olvasok is folyamatosan. A kelet-európai irodalomba halálosan szerelmes vagyok. A feleségemmel nemrég vettünk egy csokor könyvet és csak a végén vettük észre, hogy egyetlen nyugati író sem szerepelt a válogatásban. Az orosz, a cseh, magyar irodalom sokban eltér egymástól, de sok közös is van benne. Talán csak a hangnem más, de a gondolkodás azt hiszem hasonló. Illyés, Pelevin, Bulgakov, Hrabal, Capek, Sánta Ferenc, József Attila nálam simán elfér Vonnegut, Bradbury, Dan Simmons, Stephen King, H. G. Wells és a többiek mellett. De erről is hajnalig lehetne beszélgetni!

 

Ha jól tudom, több zenei formációban is besegítesz, illetve segítettél, mint vendég zenész többek között az ETA-ban is doboltál egy ideig... tudnál ezekről mesélni egy kicsit

Több formációban is játszottam, igen. Főként a dobos poszton voltam jelen. Csépeltem az Agyadagnatban, az ETA-ban és a Persecutorban is. Hogy melyik milyen színvonalat képvisel(t) azt döntse el mindenki maga. Nagyon szeretek dobolni, de nem ez a fő hangszerem. Első sorban gitárosnak tartom magam. Viszont suttyókoromban a punk volt a legfőbb és legmeghatározóbb zenei élményem. Magyar vonalról főleg a 80-as évek hulláma volt rám is hatással. Mikor szóltak, hogy dobost keresnek például a visszatérő ETA-ba és x napon x órára meghallgatásra kell mennem vagy a pár koncertig újra összeálló Agydaganatba természetesen nagyon örültem, hogy meghívtak. Kicsit olyan voltam, mint a kisgyerek a csokiboltban, mikor először vehet bármit a saját pénzén. Viszont egyik zenekarban sem voltam vendég, fix tagja voltam a keretnek. Az Agydaganat például újra felvette studióban a számait, azokat én játszottam fel. Az ETA-ban is több felvételen játszom. A legnagyobb koncertélményeim ehhez a formációhoz köthetők. Annak ellenére, hogy már nem hoz lázba például az Exploited, azért jó érzés volt előttük és akkora közönségnek játszani a Dürer Kertben. De izgalmas volt a beugró énekes miatt igencsak emlékezetesre sikerült CPg blokk is az ETA-val és Güzüvel vagy az a pár Közellenség szám is, amit Óbudán adtunk elő. Valójában én a semmiből kerültem be ezekbe az együttesekbe, aztán egyre több helyre vittek meg hívtak. Volt olyan, hogy heti 7 napból 6 próbával telt és még 2 koncertet is lenyomtam. Vagy olyan, hogy 3 zenekart doboltam végig zsinórban. A technikai átállás közben tudtam fújni egyet. Onnan meg egyből mentem át basszusozni a Döbbenetbe a szomszéd színpadra. Főként azért léptem ki ezekből a bandákból, mert közben folytattam a tanulást, a lét felszínén lebegő szabad szellemi foglalkozások és egyéb időszakos munkák helyett fix melót kerestem és családot alapítottam. Ennyi felé nem tud az ember szakadni. Zenei oldalról viszont nem titok, hogy mindig is a saját dolgaimmal szerettem a leginkább foglalkozni. Nem szeretek asszisztálni más zenéjéhez. A másé sosem az enyém igazán és az fárasztó ideológiai csatározásokat is meguntam. Tehát akartam én zenével foglalkozni, talán sokkal jobban és sokkal többet is, mint azok, akikkel zenéltem az idők folyamán, de valahogy nem jött össze az áttörés. Sokszor haragudtam is a gitárra. Volt olyan, hogy hónapokig nem nyúltam hozzá, csak a sarokban porosodott. Cziránku Sanyi bácsi mondta egyszer, hogy annyit nem ér, hogy belehaljon az ember. Igaza van.

 

 

Ópiumbarlangnál szinte állandósult kérdés, gyújtesz e esetleg kazikat, bakeliteket? Vagy melyik formátum az, amelyik esetleg közelebb áll a szívedhez?

 Pár éve Áron barátomnak köszönhetően felfedeztem a lemezjátszók csodálatos világát. Nem veszek minden hónapban 10 lemezt, de ha valami olyat látok aminek a gyűjteményben a helye, akkor azonnal lecsapok rá. Bár laikus vagyok a témában és nem tartom magam fanatikusnak sem, de olyan dolgokat hallani a lemezen, amit máshol nem. Ráadásul hasonlít a könyvhöz. Megfogni és birtokolni egészen mámorító!

 

Előzőleg említetted, hogy a doom és sludge metálon kívül más metal műfaj nem nagyon fog meg téged, sőt kilehet téged kergetni a világból, ennek mi az oka?

 Mióta elkezdtem zenét hallgatni, azóta nem tudok vele mit kezdeni. Akkoriban úgy gondoltam, hogy fárasztó az a rengeteg póz, heroizmus, fejhangú visítás, károgás, köhögés meg Gyűrűk ura. Ma egyszerűen csak nem vált ki belőlem semmit. Csak szól és semmi. Egy-kettő azért van, amit kedvelek. Például a Metastöll és a Troll Bends Fir kifejezetten közel áll hozzám. De ha pontosabban akarnék válaszolni a kérdésedre, inkább azt mondanám el, hogy mit szeretek a sludge-ban és a doom-ban. A súlyt. A doom nekem mindig olyan volt, mintha egy irdatlan nagy betonból kiöntött ős-bálnát görgetnél lassan végig a testemen és a tudatomon. Mindezt végtelenül vagányul teszi és én még élvezem is. A sludge meg olyan, mint egy hatalmas nagy lelassított, turhás köpet, amit jó lassan helyeznek el az ember arcán. 15 évvel ezelőtt sem tudtam nemet mondani egy jó Acid King-re, Electric Wizard-ra, Eyehategod-ra vagy Sleepre. Az OM külön helyet foglal el a panteonban.

 

Mi a véleményed a magyar undergroundról?

Elméletben a részét képezem, de valójában nem tudom. Az elején, mikor felkerültem Budapestre nagyon elszánt voltam. Végül az ország több pontjáról összeálltunk és mindenféle dolgot csináltunk. Könyveket írtunk, blogoltunk, fanzinoztunk, csináltunk klippeket, koncertfelvételeket, interjúkat, koncerteket szerveztünk meg még ki tudja micsoda. Volt egy kis ernyőszervezetünk – vagy van? – a Hudini Records, ami az egészet összefogta. Ehhez kapcsolódott anno a Reakció blog is például. A HR keretein belül nyomtuk a saját cuccainkat meg másokét is, akik csatlakoztak hozzánk. Mindenféle műfajra nyitottak voltunk a szintis ökörködéstől kezdve a stoner rockon át a minimál avantgarde punkig. Ennek az eredménye rengeteg alkalmi és egyéb formáció volt. A bandcamp oldalunkon lehet csemegézni. Minden ingyen van! Aztán szépen lassan elhalt ez is. A földrajzi távolságok, illetve az a helyzet, hogy réteg voltunk/vagyunk a rétegeken belül is eléggé lelohasztott minket. Elfárad az ember ebben a szélmalomharcban. A HR-ben az volt a szép, hogy ideológiai, nemi identitás vagy bármi mástól függetlenül mindenki jött a bulikra és beszélgettek az emberek, jól érezték magukat. Sosem csináltunk ezekből kérdést. Rengeteg szép élményem kapcsolódik ehhez az időszakhoz. Jó volt ezt a sok különböző, határozott világnézeti elképzelésekkel rendelkező embert minden konfliktus nélkül beszélgetni látni.

Én úgy érzem, hogy sok a klikk és a hozzájuk tartozó 12 pont, amit be kell tartani. Ha nem felelsz meg ezeknek, akkor azonnal ki vagy zárva, vagy be sem engednek. Nincs már bennem annyi igyekezet, sem erő, hogy küzdjek ezzel az árral. Mindenkinek megvan a maga játszótere, homokozója és játszik. Úgy látszik, így van ez rendjén. Én csinálom, amit jónak látok, vagy aminek szerintem értelme van. Engem bőven vigasztal az a tudat, hogy amit éppen megalkotok vagy létrehozok abban békességem van. Természetesen nekem is dagad a mellem, ha másoknak is bejön. Azért a visszacsatolásra szükség van. Annyira azért követem az eseményeket, hogy látom számos jó projekt küzd szintén az árral szemben. Látatlanban és ismeretlenül mindig küldök ilyenkor egy pacsit az internet túloldalára. Remélem sokáig bírják majd! Szóval, számomra egyfajta Don Kióte-börtön, esztétikai és ideológiai értelemben is, amiről igyekszem nem tudomást venni és haladni, amennyire a körülmények engedik. Én hiszek az eklekticizmusban.

 

Ez egy remek végszó az interjúhoz én úgy gondolom, van valami amit szeretnél még elmondani, én pedig nem tértem ki rá?

Szerintem mindent elmondtam, amit lehetett. Nekem nincs hiányérzetem

Köszönöm a rám szánt időt és az izgalmas beszélgetést!

Én is nagyon köszönöm még egyszer!

Linkek:

https://hudinirecords.bandcamp.com/

https://guruzsmas.bandcamp.com/

https://www.facebook.com/guruzsmas/

https://www.facebook.com/dobbenetzenekar/

https://dobbenet.bandcamp.com/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opiumbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr5416624964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása