2021. szeptember 21. 22:27 - Professor_Shub Niggurath

Supine - no altar for the company man (2021)

nm.jpg

Hogy Philadephiaban mi van a vízben, az egy nagyon jó kérdés. Van onnan egy Blacklistedünk, egy csodálatos Soul Glo, meg egy Drowse is. Ami nem össze keverendő a portland-i Drowse-val, ami mondjuk szintén zseni, de nem a hardcore felől közelít a dolgokhoz. A This is Hardcore Festről meg nem is beszélve, szóval biztos van ott valami a levegőben, a nyomorultság olyan szintű kipárolgása, hogy már a bőrükön át szívják magukba az emberek. Mert másként nem készülhetnének ennyire dühös és kétségbe esett lemezek.

No altar for the company man, ebből a címből már lehet sejteni, hogy mi lesz a téma. Ez a zenekar is abban a betegségben szenved, amiben a legtöbb hardcore banda, hogy látják és érzekelik a problémát, vagy legalábbis látni vélik, viszont a megoldást ők sem tudják. Ebből fakadóan, a frusztráció görcsös hullámait megzenésítve öntik a világra egy mocskos és kátrányos érzelem vödörből. Jah, egyébként egy debüt lemezről van szó és maga a zenekar is mindösszesen négy éves. Ennek ellenére nagy oda pakolták magukat a srácok, mind zeneileg, hangzásilag és külcsíny tekintetében is. A borító mondjuk kicsit fura, a mély színei viszont nagyon faszák, a csávó rajta meg nem tudom ki, de tiszta Bunkó a Blöffből. Bár annak ellenére, hogy nem vagyok egy bölcsész szakos egyetemista, a Blöff mégis az egyik kedvenc filmem, úgyhogy nem a csak a borító piros, hanem a pont is amit kapnak érte. Bunkó imádja Tommyt, én pedig imádom az ilyen faszán összepattintott skramz lemezeket.

Maga a cucc kevésbé nyers, mint ahogy én szeretem. Úgy az igazi, ha nem csak a lelkemnek, hanem a fülemnek is fáj, de azért nincs semmi gond az ilyen post-hc-s, elszállós dolgokkal sem, főleg ha ilyen pacekul van végig vezetve. Ebben a 22 percben, katarzisból katarzisba szállunk, ami a legtöbbször szépen kibontakozik, viszont nem mindig sikerül felépíteni a robbanást és nem visz el annyira a lökéshullám, mint várná az ember. Viszont az, az érzelmi hullámsvasút ami lágy dallamokból, lebegős futamokból és nyers hisztérikus kitörésekből épül fel, még így is magával ragadó. A hangsúly többnyire a gitáron van, de a dob is hozza a kötelezőt. A vokál meg ennél jobb már nehezen lehetne és szerencsére a mutálatlan hülyegyerek ének se került képbe, ami nem is egy hanem minimum három piros pontot ér. A magatehetetlenség hisztériájában fortyogó, a rendszert megkérdőjelező, de megoldást nem igen kínáló, félelemmel és csalódotsággal teli őrjöngés. Aminek kicsit elveszi az élet, hogy profin van megszerkesztve, így veszít az ösztönösségéből és nyers mi voltából. Na meg kicsit sokszor jutott eszembe a Birds in Row, de az már valószínűleg az én hibám. Kegyetlen kis buzi vagy Supine az hét szentség, de szerencsédre tégla az nem vagy.

7.5/10

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opiumbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr7116696556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása