2022. január 03. 17:55 - Professor_Shub Niggurath

Cara Neir - Pain Gel of Purification (2021)

asd_1.jpg

Az év eleje zenei szempontból mindig két élű. Egyrészt jönnek az év végi listázások, amikről lehet mazsolázgatni, hogy mi az ami kimaradt. Lehet írni a saját listát, ami nekem jó is, mert szeretek listákat írni, de egyben kurva szar is, mert egyébként döntés képtelen vagyok. Így mire megszülök egy tizes listát, már ki se rakom, tavaly is ez volt. A másik él meg az, hogy rá kell jönni, mennyi minden maradt ki és mennyi mindenre nincs idő. Jó volt a felvezetés? Még szerencse, mert ehhez az ajánlóhoz semmi köze, már mióta kijött írni akarok róla, csak addig toltam-halasztottam, hogy újév lett.

Úgy történt az eset, hogy pörgettem a Spotifyt és szembe jött ez a rohadt undorító borító. Meg se néztem mi az, valami Pain Gel jó van az, hagy szóljon. Megy. De hiszen ez rohadt jó, rá nézek mi ez, Cara Neir. Wait a minute, de hiszen ez grindcore, jelentem ki saját magamnak az egyértelműt. Szóval az van, hogy miután a a srácok korábban kidobtak, egy rohadt jó 8bites, kísérletezgetős koncept anyagot, utána csak úgy viccből és unalomból kiadták, az év egyk legjobb grindcore lemezét. Nem is tudom hány éve már, hogy ennyire "core-os" Cara Neir dalok láttak napvilágot, de úgy tűnik volt mit kiírni magukból. Meg váltani nem akarták a világot és nem etették. A Nasum, His Hero is Gone, Fuck the Facts nyomdokain lépdelve csináltam egy 26 perces, baszományosi öröm zenélést. Ami tele van rohadt jó riffekkel, mert ez bizony a riffelgetős féle grind és betegebnél betegebb váltásokkal.

A legfelháborítóbb ebben a zenekarban az, hogy úgy képesek a stílusok között lavírozni akár egy éven belül is, hogy nincs keserű szájíze tőle az embernek. Nem mint például egy Abigail Williams ami érdekes módon mindig olyan zenét tol éppen, ami nagyon megy a nagy kiadóknál. Viszont ez a két dallas-i muksó, azt szabadítja a világra, ami abból az ocsmány, kátrányos szívükből jön. Semmi jele izzadságszagnak, pedig idén már volt egy nagyon fasza lemezük. Szimpla örömzenélés ez, a káosz és gyorsaság jegyében, miközben nem félnek meg-meg állni egy pillanatra, nagy levegőt venni és hasítani tovább. Chris vokálja egyszerre melankólikusan szenvedő, ami az intenzív osztályról szabadult dallamokkal együtt andalog, közben pedig mély és brutális is. Vagy ahogy a helyztet hozza, úgy váltogat. Az imént felsorolt hatások egyébként csak a felszínt kapargatják, mert minden egyszerűsége és kaotikussága ellenére, olyan sok mindenből táplálkozik a lemez, hogy felesleges kitérni rá, mert adja magát. Egy intenzív és változatos kenőcs ez az év eleji fájdalmakra, ha kimaradt volna, mindenképp potolni kell.

8/10

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://opiumbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr8216802500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZolixiusRex 2022.01.04. 11:24:14

Nem értem azokat a hallgatókat(olvasókat) akik elintézik egy kézlegyintéssel az ilyen albumokat.: - Grind! - Pedig itt aztán az egész zene mélyebb gyökerekből táplálkozik, mint azt elsőre hinnénk. :) Szerencsére. - Én még egy kis mélyet tettem volna az album tejére - pont, mint egy cseresznyét a tejszínes desszert díszeként. :P
süti beállítások módosítása