Ha BÁL-t hallgatok, az érzéseim tükrözésére talán a riadalom szó a legmegfelelőbb. Még ha tradícionálisabb, vagy finomabb részek szólnak is Bálint hangszereiből, akkor is biztosra vehető, hogy perceken belül vészjóslóan befeketetdik minden, és az ember belezuhan a sötét szingularitásba. Művészetében egyszerre van ott a hagyomány és a megújulás. Úgy tudja ezeket a dolgokat skálázni, amitől pont nem esik szét az eklektika. Természetesen öncélú az egész, de mi másról kéne szólnia a black metalnak, főleg az általa már jó ideje újra és újra megfestett rémületnek.

Van ideológia a BÁL lemezek mögött? Valami olyan, ami átível az anyagokon?

Konkrét ideológiát nem tudnék megfogalmazni. BÁL munkásságát a fájdalom, a gyűlölet, a reménytelenség és a sértettség vezérli. Ez komolyan érezhető a korábbi anyagokon, kiváltképpen a gyűlölet és a harag, mert színtiszta formában ömlött a sávokra, szinte gondolkodás nélkül hagytam magam átadni a pusztításnak ami belülről késztetett, mára viszont átalakult, kicsit átgondoltabb a történet, több időt szentelek a közlés milyenségére. Szerintem az újabb anyagok kreatívabbak, de nem annyira ösztönösek mint elődeik.

BÁL nem NSBM, nem RABM, nincsenek politikai irányzatokhoz való vonzalmai, nem vallásellenes. Tematikailag talán DSBM, de hangzásban egyértelműen Atmo-BM a projektem, ha be szeretnénk így sorolni.

Amikor minden értelmét veszti, vége a rúgkapálásnak, már az utálatnak sincs helye, marad az űr, ami lassacskán elvezet az elfogadás kapujához. Most 2022-ben BÁL itt jár, a gyűlölet után, az okok megértése, az elengedés, otthont találni a semmihez közel és megtanulni elfogadni mindent ami megtörtént, történik vagy történni fog. 

A hangzásvilágod elég egyedi a metalon belül. Hogy éred el ezt a rendkívül agresszív hatást?

Ahogy írtam az érzelmeim vezérelnek. Őszintén torkig vagyok a BM szénával, mert a zenekarok 90%-a nem más mint egy Darkthrone, Burzum vagy Mayhem kópia. A Krampusz albumomat ezen az elven készítettem el egy hétvége alatt, hogy megértsem mi is annyira szórakoztató abban, hogy legyártsak egy 666. Transilvanian Hungert-t vagy egyáltalán tud e értelmet nyerni. Szórakoztatónak szórakoztató, de egyáltalán nem vezet semerre, nem gyógyít, nem pusztít, de a BM elitjének a seggét nyalni kiváló, hogy az a 33 hosszú hajú, „csak BM-et hallgatok” arc, aki még otthon is corpse paint-ben feszít az anyukájának, azt kommentelje a youtube-n, hogy mekkora király vagy és milyen kurva jó az amit csinálsz. Sokan azt állítják, hogy a black metal maga a szabadság, ennek ellenére ez zajlik, ha nem gyártasz még egy Panzerfaust-ot, akkor egy pózer, köcsög vagy.

Én próbálom ennek az ellentétét véghez vinni, ami így elég bután hangzik, mert ha ez tényleg így lenne akkor mulatóst gyártanék (milyen érdekes, hogy bál XD). Tény, hogy BÁL a BM-be határolható, de valami arra késztet, hogy alapvető eszközöket, alapvető sémákat kövessek, így válik BM-á amit csinálok. Kb. mintha meg lenne adva egy pörköltnek a receptje. Mindenki a szájíze szerint főzi meg és rengetegen nagyon hasonló ízű ételt készítenek el, mert pontosan a leírt receptet követik. Én igyekszem ezt a receptet másként értelmezni, illetve hozzáadni, kivonni belőle, megreformálni.

Mivel elfogadó vagyok a mások által leképezett kifejezés befogadására, ezért számtalan munkával találkozok és tapasztalok meg, mind képi, mint hangi értelemben és ez mind mind hatással van a zenémre is egyértelműen.

Mennyire fontos számodra a tradíció a zenében, és meddig vagy hajlandó nyitni az újdonságok felé?

Ez így egy nehezen megfogalmazható kérdés, de hogy egyszerűen válaszoljak, amikor leülök alkotni, akkor az az egy szabályszerűség lebeg a szemem előtt, hogy legalább legyen annyira gonosz, mint azok a dalok, albumok, amiket az előttem lévő, BM-be sorolható zenekarok, zenészek, művészek alkottak, de inkább legyen sokkal sötétebb. Ez a csapásirány is inkább a mostani BÁL-ra jellemző. Imádom a BM-et mint zenei műfajt, sok különböző cuccot hallgatok, mindig keresem azokat az arcokat akik innovatívak és valami új ízt tudnak hozzáadni a pörkölthöz. Amikor azt a besorolást látom egy album alatt, hogy avant-bm, a szívem mindig nagyobbat dobban és gyorsabban klikkelek. Lényegében annyira vagyok nyitott az újdonságok felé, hogy manapság azon dolgozok, hogy ez az egész hóbelevanc kicsit nyitottabb legyen és befogadóbb az újdonságokra, mivel rengeteg benne a potenciál. Egyébként meg, ha komolyan a szabadság nevében alkotunk, miért kell ennyire begyöpösödött ősembernek lenni és ilyen safety játékokat játszani, hogy „úúú ez most baszott jól szól, PONT MINT a Jesu Død, a Filosofem-ről. Mennyen ki!!!”. Igyekszem nem megvetni a tradicionális BM szerelmeseit, de ha valaki úgy fogalmaz meg véleményt egy Sunbather-ről, hogy meg sem hallgatta, mert mennyire buzis a borító, akkor azokkal a személyekkel, nem szeretnék egy levegőt szippantani. Egyébként imádom a hagyományos BM-et, az Excersises in Futility a kedvenc albumom ever XD. Viccet félretéve, sok régit hallgatok, főleg mivel új hús vagyok a műfajban, nem hallgatok BM-t ’82-óta, főleg azért nem, mert ’94-ben születtem és valahogy csak a 2015-2016-os évben szippantott be a fekete fém Gábor barátomnak, a Hammer-ból köszönhetően :P

Szemlátomást élvezed a spliteket. Hány bandával dolgoztál eddig együtt, és mik a benyomásaid?

Igen, szeretem őket, mert nagyon tanulságosak. Azoknak a száma, akikkel együtt egy split-et adtunk ki, egyelő 7-tel és még tervben vannak kiadványok új arcokkal és régiekkel is. Azért tanulságos mással együtt dolgozni, mert van lehetőség másokkal megosztani az észrevételeket, tapasztalatokat, rengeteget lehet belőle tanulni, főleg akkor, amikor az ember egyszemélyes zenekarként fut. Megadom magamnak arra a lehetőséget, hogy másokkal „zenéljek” és itt most a zenélést tágabb értelemben kell venni. Pl.: amikor Marla-val dolgoztam, készítettünk közös számot. Amikor Shaytan-nal dolgoztam, az ő track-jeire, rávokáloztam miután megírtam a dalszövegeket. Amikor Winter’s Breath-tel dolgoztam, csak megmutogattuk az anyaginkat és így hatottunk egymásra produkálás közben. Van amikor egy kihívásnak vagy feladatmegoldásnak is megfelel egy split. A split még arra is alkalmas egyébként, ha szorít a kiadási kényszer, mint a modern kor betegsége, a like vadászat és az örökös „figyeljetek rám” érzet, ki tudok adni 2-3 számot és így egy kerek, egész és színes kiadvány lesz belőle. Ez egyébként akkor is előfordul, ha azt érzem, hogy az az 1-3 dal, teljes és nem fér el mellette más, illetve azok a dalok amik párhuzamosan készülnek, nem rezonálnak a többivel, ilyenkor is remek megoldás a split. Egyébként dolgoztam együtt technós arcokkal, Korccsal (aki a logómat is tervezte), illetve Insect-tel. A Vargrikenak is vokáloztam (hivatalosan én vagyok a zenekar énekes) csak úgy mint a Zahrimar-nak. Egyszóval a másokkal való munka nem idegen tőlem és szeretek ezzel foglalkozni, de a BÁL az enyém, BÁL én vagyok, az én terápiám és nem engedek senkit túl közel a tűzhöz. Előfordult olyan is, hogy a kazetta limitjének az áldozatává váltam, a legújabb kiadványnál, de ez inkább kihívás volt, mint korlát. Van ellenpélda is, mert Smara, Petra és a barátnőm, Gizem is írtak már szöveget a dalaimhoz. Giz-zel való munka volt eddig talán a legérdekesebb, mert elég közel állunk egymáshoz lelkileg és a Bloody Red Blues-nál az ő fájdalmait szerettem volna megtestesíteni és kiüvölteni, több-kevesebb sikerrel. Volt olyan eset is amikor Smara művészfilmjeihez komponáltam zenét, persze a vizuál és a zajok alapján. Szeretek másokkal dolgozni, de nem minden áron.

A BÁL kiadványokat hallgatva azt érzi az ember, hogy nem csak metal zenét hallgatsz. Jól gondolom?

Igen, ezt jól gondolod. Helyes a megérzés. Ahogy az előbb is említettem, jó a befogadó képességem, ami azt is jelenti, hogy sokféle zenét hallgatok és szeretek, tehát sokféle hatás ér, éri a munkásságomat. A színes zenei ízlésemen felül a néptánc és a népi kultúra is nagy hatással van rám, bár ezt a zenémben nem vagyok képes olyan szinten átadni, ahogyan azt szeretném, ezért nyűgöz le a The Devil’s Trade, a Thy Catafalque és a Barbaro is.

A post metal kifejezés erősen megosztó. Mi a véleményed a post metalról? A BÁLra rásüthető a stílusmegnevezés?

Őszintén mindig zavarba ejt amikor ezt a post jelzőt látom bármilyen szóra ragasztva. Szerintem a metal nem halott, hogy bármit is „metal utáni”-val keljen lefesteni, ami egyébként nyilvánvalóan metal. Ha valami „több mint metal” akkor rakd oda, hogy experimental és kész, amúgy is folyik össze minden mindennel, ami a művészeteket illeti, szerintem. Egyébként én nem vagyok ilyen genre nazi, nem nagyon vagyok oda az ilyen jelzőkért, stílusmegnevezésekért. Ha valakinek úgy tetszik, hogy a BÁL post-metal vagy post-black metal, nevezze úgy, őszintén nem érdekel, ha ez boldoggá teszi, tegye. Én azt csinálom amit szeretek és szeretném, ha ezt ilyen formában el tudá fogadni mindenki, akinek el kell. Eképpen én is elfogadom az állandó kategorizálás és tag-gelést, de nem értek egyet vele. Amúgy meg fedezzük fel először azt, hogy hogyan lehetne definiálni magát a metal-t, mert nekem sokkal többet jelent, mint aggresszív extrém zenei stílusirányzat. Erre adjon választ a kedves olvasó is, akár nekem is email – en keresztül.

 Fiatal korod ellenére elég sokan ismerik a zenéidet. Mikor indult a BÁL története, illetve mennyire tudatosan építed a karriered?

BÁL 2017-ben indult a hálószobámban és ott is maradt XD. Szerintem ennek a projektnek nincs karrierje, az elején sokat munkálkodtam azon, hogy sokakat elérjen, minél híresebb legyen, mint ahogyan azt egy trú elitista is teszi :D Tervben volt a koncertezés is, de ez az ötlet lassan a homályba vész. Pár éve sokat reklámoztam magam, még anyagilag is fedeztem 1-2 hirdetést. Az Instagram felületén láttam meg a lehetőséget és rengeteg munkaórát tettem bele, hogy ennyi követőt összeszedjek. Őszintén, mindig is azt gondoltam, hogy különleges amit csinálok és talán én vagyok Magyarországon az egyetlen, aki ennyire szabadon értelmezi a blekket. Mára már rájöttem, hogy egyrészt az IG közösség egy képmutató, hazug brigád és tényleg csak a like for like, comment for comment elvén működik minden, nem találtam annyi hallgatót, mint amennyire számítottam. Másrészt iszonyatosan hálás vagyok, mert az IG nélkül nem találhattam volna meg azokat az embereket, akikkel együtt dolgoztam, dolgozok. Egyszóval gyűlölöm és imádom az IG-t mint Gollum a gyűrűt. Szerencsésnek érzem magam, mert legtöbb esetben engem találtak meg a megfelelő emberek és a megfelelő lehetőségek, ez nyilván nem volt tudatos az én részemről. Ezeket az adandó lehetőségeket kihasználom / kihasználtam. Technikailag, minden platformon elérhetővé teszem az anyagaimat, ki hol szereti hallgassa meg. Készíttettem merch-et is, mert szerintem kurva menő és jó érzés a kezemben tartani a munkámat, jó érzés az is amikor támogatnak, mind anyagilag, mind a kedves szavak, minden minden más. Szeretem elolvasni a review-okat, a kritikákat, a véleményeket, de őszintén mindig is leszartam őket, mert BÁL csak és egyedül magamról szól, magamnak, a nyilvánosság részére azért hozom, mert jószívű vagyok és mert a saját terápia része is.

Van szükség tudatos promócióra?

Ahogyan írtam régebben annyira érdekelt, hogy keményen megdolgoztam érte, manapság egyre kevésbé érdekel, de most ezt az interjút is megírom, mert egy remek lehetőség és mert élvezem. Szeretek tartalmat gyártani ami csak közvetetten érinti a projektemet, mint az IG posztok vagy ilyenek és az idők során beépült a napi rutinomba. Igyekszem a jelenlegi hallgatóságot megtartani bár nem minden áron. Az pozitív, ha jönnek még de nem túlságosan érdekel, ha nem hallgatnak többet. Tényleg nagyon kettős az egész, mert annyira jól tud esni egy cuki komment vagy a statisztikák pozitív ugrása, a görbék ívelése. Most pl. perkáltam az Atmospheric Black Metal Bands youtube csatornának, hogy megosszák a Szakasztottat, mert az egy viszonylag nagy csatorna és büszkeséggel töltött el, hogy ott is lehet látni a cuccomat. Szeretek azzal pózerkedni, hogy milyen „menő” vagyok, de hát én is emberből vagyok és emiatt saját magamat is utálom, de a gyarlóságom elvégezteti velem azt a munkát, hogy kielégítse ezt az ingert, hogy „menőnek” érezzem magam, remélem értelmesen fogalmazok. Utolsó szavakként nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki bármilyen szinten támogatott, promózott, hallgatta a szaromat és köszönök szépen mindent és ez így is marad mindig. A leszaromság leginkább a zenémre való hatást jelenti, nem fogok változtatni azon aki vagyok, nem változtatok a BÁL-on, mindig azt fogom játszani ami jön, amit szeretek.

Hogy érzed a hazai metal kultúrkör bandáinak munkásságát?

Nem nagyon ismerem őket, tehát nem szeretnék nyilatkozni erről.

És mi a véleményed a hazai közönségről?

Nem nagyon ismerem a magyar közösséget, tehát nem szeretnék nyilatkozni erről sem. Talán egy dolgot javasolnék, hogy legyenek nyitottabban a kultúrára és az igényesség vágyára.

Burzum vagy Emperor?

Mikor melyik, de a Burzum azért többet szól.

Mayhem vagy Credle Of Filth?

Természetesen pfff