Az van, hogy Azak-al azóta is dumálgatunk és mesélt egy olyat, amitől támadt egy új rovat ötletem. A lényeg az, hogy ne csak a béna meme-eket, meg a fogalmazási és helyesirási készségeimet sárbatipró írásokat toljam, olyan zenékről amik szinte csak engem érdekelnek. Zenészek, koncert és turné történetei lesznek itt, a saját szavaikkal elmesélve, csak úgy kaotikusan és ömlesztve, mert az punk. Tömören és lényegretörően, ami simán befér addig amíg várod a buszt vagy mész két megállót a metróval. Aztán vagy lesz folytatás vagy nem. Van folytatás, olvassátok szeretettel Nagy Gábor történeteit.

Régen sokka’ minden jobb vót

 Első „komolyabb” bandámmal a Zalában koncerteztünk, talán 2004. magasságában. 3 zenekar, egy Győrből, kettő pedig Kecskemét vonzáskörzetéből. A saját bandám nagyrésze vonattal ment oda, kb egésznapos út volt. Egy tag külön kocsival, meg a cuccainkkal.
Amikor megérkeztünk a helyre, akkor kezdett kiderülni, hogy a történet több sebből vérzik, mert a bulit meg sem hirdették, ráadásul valami menő „igazi punk banda”, vagy annak másolata játszott a környéken.
Ekkor közölte velünk a tulaj, hogy a belépőt is nekünk kell szedni….ez mondjuk nem volt nehéz, attól a kb 7 db fiataltól, akik ott csocsóztak, iszogattak.

A belépő a 3 bandára talán 800 forint lehetett, egyik csocsós fiú együttérzően ránk nézett, és azt mondta:

• Én is zenélek, tudom milyen ez.

Majd odacsúsztatott egy zöld, papír kétszázast, mondván „ennyi van”.

Láttuk, hogy nem lesz nagy a bevétel…szóval nekiálltunk bulizni.

Lement a koncert, majd a buli végén szállásadónk egy plusz autóval jött segíteni a tagok elszállítására. Az első autót megpakoltuk cuccal, meg emberrel, amikor az ajtóban megállít a klub tulaja.

• Figyi srác, ki kellene fizetni a keverőst. 15000 Ft.
• Természetesen, bepakoljuk a második autót, és beszélünk. – vágtam rá higgadtan, magamat is meglepve.

A tulaj bement, vehemens énekesünk jött oda, hogy „Kit kell megverni, mit szólt be a csávó?!”

Jeleztem neki, hogy senkit, foglaljon helyet a gépjárműben. Valahogy bekászálódtam még az utolsó kanyarra, majd futva hagytam el a helyet, sürgetve sofőrünket a gyors távozásra.

A tulaj még futott utánunk egy darabig, aztán feladta.

Fire in the Disco

 A Sziget Metal Hammer sátrában voltam életem első Fear Factory koncertjén. Nem tudom kinek volt az ötlete ezt a produkciót betenni egy sátorba, de valahonnan innen eredhetnek a gőzölős (?) jóga gyökerei. Gyakorlatilag annyi pára volt a helyen, mint egy „majombaszatóban”…a szag is hasonló volt.

A Sziget ezek ellenére is egy igényes fesztivál maradt, mivel a porolós, kiégett gyep, vagy az életveszélyes, sörtől ragadós, cipőlevevős ponyvapadló helyett egy, raklapokra szegelt, préselt falemezeket tartó padlózattal kecsegtetett.

El is indult az őrület, halál fala, kicsiben, nyakba ülős pogó, kicsiben, crowdsurfing, kicsiben.

Lement pár szám, mire a pára, és a random ital kombó annyira megfogott, hogy hátra mentem, a biztonságos, bólogatós közönségrészbe.

Ahogy így ballagtam, udvariasan terelgetve a sok fiatalt, egy kellemes illatra lettem figyelmes. Nagyon tájidegennek tűnt az égő fenyő szaga, először azt is hittem, behaluztam valami tábortzüzet. Majd lenéztem a padlóra, ami be volt törve egy 20x20-as szakaszon, és a nagy valószínűséggel oda hajigált csikkek felizzottak, a rokkerek ugrálásától meg ez a szendvics-padlózat fújtatóként táplálta a parázst.

Ennek a fele sem tréFA…gondoltam, meg amúgy is fenyő volt.

Jeleztem a köröttem állóknak, hogy ez így nem lesz jó…a keményzene kedvelők legyintettek, majd szép lassan egy kb 6 fős kör kialakult, és módszeresen levizelte a zsarátnokot. Mindezt persze egy körkörös pogóbiztosítás mellett.

A végén megköszöntük egymásnak a kooperációt, és visszamentünk táncolni.