Tavalyi megismerkedésünk óta a Soul Glo nagy kedvencem lett. Ennek egy egyszerű oka van az, hogy nem egyszerű. Vagyis, inkább okos és trükkös. A titok talán az, hogy sok mindenből merít amit szeretek, legyen az a 80-as évek kaotikus hardcore-ja, a 70-es évek okoskodós punkoskodása, katartikus screamo vagy éppen kísérleti noise és lüktető hip-hop. Egy olvasztótégely benne minden jóval, amiből egy energikus, arcbamászós, agysejt gyalulás lesz, ami egyszerre kaotikus de mégis okos és jól felépített.

Itt van 5 új dal, bő 12 percben. Mondjuk meglepő lett volna ha pont ők maradnak csendben ebben az évben, amikor odaát szinte minden elbaszódott, nem mintha máshol sokkal jobb lenne a helyzet. Viszont, ez az 5 dal tökéletes esszenciája annak amit az elején írtam, üresjárat nélküli agresszív csapkodás. Pierce Jordan visít és rúgkapál, egy két lábon járó szónikus ágyú a faszi, az tuti. Az első dal a legjobb a lemezről, meg a legjobban összepakolt is, szélvész gyors, frankó bólogatós kiállások, na meg rohadt izgi váltások egy kis kutya csaholás közepette. Na meg a zaj mert az, az Isten. Ez megy is tovább a 29-en is, csak éppen a gitár még jobban le dörzsöli a bőrt az arcunkról. Na viszont a 2K egy ügyes vízválasztó, vicces bevezető és szét noise-olt rap, olyan modern módra ami nem szar. Lézerpisztoly lövöldöz, a basszus megerőszakolja a dobhártyát és olyan kaotikus váltások és samplerek vannak, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Pierce-ről meg eddig is tudtuk, hogy kiváló rapper. Tök jó, hogy bepakoltak egy ilyet a közepére, nem csak azért mert amúgy nagyon jók az ilyen dalaik, hanem mert tökéletes pihenő, a galoppozások között. A Mathed Up-ban a gitár játssza szét a fejünket, ha jól figyelünk. Az utolsó két és fel perc felteszi a koronát a káosz varázsló fejére, át veszi az uralmat és a világra okádja minden frusztrációját és haragját. Az a riff a közepén, te jó Sátán, nagyon zseni, a végén meg csak beledöngöl a földbe. Oszt kezit csókolom!