2/3. Eltelt tíz nap, aki akart már nagyjából felocsúdott abból a tényből, hogy elindult a Orbán féle Galaktikus Birodalom negyedik évada. Megértem azt is aki még mindig nem tudja elengedni, rá van feszülve, keresi a válaszokat, én is egy héten át olvastam az elemzéseket, sokkal okosabb nem lettem. Egy biztos most már a pesti- vidéki tengelyen is lehet köpködni egymást, meg flexelni, hogy há a mi városunk kék volt! Igen? A faszt se érdekli, mert attól még ott vagyunk ahol. Viszont az élet megy tovább, meglepő de a Nap azóta is minden nap ugyanúgy felkelt és fel is fog. Annyit tehetünk, hogy csináljuk tovább a dolgainkat úgy ahogy nekünk jól esik. Én például, továbbra is helyesírási hibáktól és elgépelésektől tobzódó ajánlókat fogok írni, olyan zenékről amik rajtam kívűl max három embert érdekelnek. Lehet annak örülni közben, hogy másnak is szar nem csak nekünk, valamilyen szinten ennek az eredményeként született ez a lemez is.

Szóval a Angliában is szar a helyzet, állítólag, faszom se tudja a részleteket, nem vagyok külpolitikai szakértő. Egy biztos, van most ott egy pár punk banda, akik kurva dühösek és frusztráltak és szépen lassan létrehoztál ezt a new wave of british punk dolgot. Nem tudom, hogy valaki megnvezte-e már így ezt a színtért ami már jó pár éve kialakulóban van. Én nem találtam rá utalást, legalábbis ezeknek a bandákra nézve amikre én gondolok. Ott van a Slaves meg az Idles, akiket valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. Ott van a Sleaford Mods, akik már zeneileg távolodnak picit, ők már inkább ilyen electro-punk valamiben utaznak. Na meg ott van Bob Vylan, aki meg egy rapper faszi, aki eléggé kísérletezik a hangzásával, viszont attitűdjében és kiállásában 100% punk. Én egyébként is annak a híve vagyok, hogy a punkság nem zenei, hanem inkább hozzáállásbeli kérdés. Persze, biztos vannak még ezeken kívül, amik éppen nem jutottak eszembe, vagy eleve nem ismerem. A most tárgyalt Kid Kapichi-t se vágtam, annak ellenére, hogy már van két Ep-jük, na meg vagy 10 klipjük is. Szembe jött, az új single amin Bob Vylan is tolja egy kicsit, csak miatta rámentem, aztán apádfaszát de jó ez lett.

Ha beakarnám lőni, akkor azt mondanám, hogy zeneileg kb a Slaves-szerű dolgokat hozzák. Fogós témák, dúdolható dallamok és együtt éneklős refrének. Az egészet átitatja a düh és frusztráltság, a munkásosztálybeli arcok mindennapjainak küzdelmei. Az, hogy kurva szar szegénységben felnőni és kurvára ne érezd magad szarul, ha dühös vagy emiatt. Az utóbbi pár évben az energetikus élő előadásukkal szereztek maguknak hírt és ezt sikerült a lemezre is átültetni. Szétfeszül az egész anyag az energiáktól, a mondani akarástól. Közben meg olyan tróger, gyári munkás himnuszok mennek mint a Working Man's Town vagy a Sardines. Szinte az összes dalban van valami finom kis gitár téma, érdekes effekt vagy csak egy közösen énekelhető refrén ami megjegyezhetővé teszi. Mondhatjuk, hogy slágeresek a dalok, mert tényleg azok. Vibráló, menetelő tempók, osztályharcok, a modern urbanizált társadalom sajátos harcai, van itt minden. A hangzás meg kiváló hozzá, mikor minden bezárt a karantén alatt, nem szartak be, fogták és felvették és megkeverték maguk otthon és ennél jobbat nehéz lett volna csinálni, bármilyen modern stúdióba is mentek volna. Annak ellenére, hogy többnyire a gyors és ritmus orientált dalok mennek, a végére beraktak egy lassú, zongorázgatást is. Amivel kiválóan bemutatták, hogy ők nem csak ezek a jópofa, flegma trógerek, mint aminek általában mutatják magukat. Az egész albumnak van egy "vibe"-ja, hogy jah trógerek vagyunk, jah csöves gyári munkások vagyunk, jah dühösek vagyunk, jah szarunk rátok. De itt vagyunk, ezt dobta a gép, elevickélünk benne, sőt fürdőzünk benne, mert muszáj, nem tehetünk mást. Viszont közbe azért elmondjuk, hogy kapjátok be a faszt. A végére én kicsit soknak éreztem, egy-két dalt lelehett volna csípni és sajnos vannak annyira jó dalok a lemezen, hogy az rányomja a bélyeget a kevésbé erősekre. Ettől függetlenül, ez egy baromi erős debüt, a kérdés már csak az, hogy innen hova tovább.

gyárban gürcölő 8/10