Ha a hazai underground hőseit emlegetik, szinte mindig a Nadir neve kerül elő, nem is véletlenül. Viszont mivel nekem a Nadir sosem volt a szívemcsücske, ilyenkor nekem mindig a Jack ugrik be. Mert azért ha egy pillanatra elgondolkozunk azon, hogy egy grindcore zenekar, Magyarországon, 96 óta ontja magából az anyagokat, és 25 év után is, családdal és melóval maguk mögött ugyanakkora hévvel, mint fiatalon, ez azért egy elég komoly teljesítmény, főleg úgy, hogy még jó is amit csinálnak.

Hat éve már az utolsó nagylemeznek, ami a Neurozis volt, ami nekem személyszerint az egyik kedvenc grind anyagom. Noha, nem mintha közben lazsáltak volna a srácok, szinte minden évben adtak ki valami split-et, a legutolsóról volt szó itt is. Közbe meg szinte megállás nélkül járják hazánkat és a környező országokat is, így nem hiszem, hogy sok idejük maradna otthon a mosogatásra, ez a zene meg kiváló levezetés az asszony baszogatása miatt kialakult feszkóra. A recept az ami eddig, csak egy pici finomhangolás volt most a hardcore-os gyökerek felé. Ami brutál jó menetelős témákban és légy zümmögős gitárokban nyilvánul meg. Közbe meg vannak nagyon érdekes gitáros okoskodások is, mint a Járulékos Veszteség hátborzongató dallama, a végén. A dob géppuska módjára vereti, Levente meg mint egy felbaszott dobermann acsarog, köpköd és kurvára nem tartja magában azt mi is a helyzet.

Szóval, mit is várunk egy Jack lemeztől? Azt, hogy bassza le az arcunkat, hát ez sikerült is. Úgy, hogy közben a klasszikus vonalon maradtak, amit néha beszínesítettek érdekes nyalánkságokkal. A vehemencia átjön a hangszórón, torkon ragad és földhöz basz, aztán még te kérsz bocsánatot. Témák jók, hosszúság jók, egyetlen baj a hangzás. A keverést a Rotten Sound énekese Keijo Niinimaa csinálta és nem igazán tudom eldönteni mi is lehetett a célja, az arcunkba lépésen kívül. Amit viszont azzal akart elérni, hogy annyira elöl van dob, hogy szinte teljesen elnyomja a gitárt. Itt vannak ezek a tök izgalmas dallamokkal való játékok, de nem lehet teljes pompájában élvezni őket, mert a dob szétkalapálja az egészet és ez elég bosszantó. Értem én, hogy nyers meg baszós akar lenni, de ha vannak ilyen szépen megírt dolgok lehessen már normálisan hallani. Biztos lehetne úgy is, hogy nem veszít a nyers erőből, mondani akarásból és arcul csapásból sem. A lemez végén van egy 8 perces live cucc is, ami egyébként szinte jobban szól, legalábbis a gitár mindenképpen. Így az amúgy elég erős lemez veszít egy kicsit a bájából a szememben, és nem ér fel a Neurozis zsenijéhez. A beteges lila borítóért azért jár a piros pont. Grind.

moslékos grind 7/10