Már több mint egy hónapja nem dolgozok, ezért már több mint egy hónapja nem is hallgattam doom jazz-t. Az igazat megvallva, az új Bohren cuccon kívül nem is hallgattam még idén más lemezt ebben a stílusban. Az esetek többségében éjszaka hallgatok ilyet, délutános műszakban, munka után. Ez az a fajta zene ami nem csak el zajong a háttérben mosogatáshoz, ez rá hangolódás nélkül nem működik. Legalábbis nekem. A megkerülhetetlen világhelyzet közepette az olasz Signora Ward Records pedig össze dobott egy doom jazz válogatást, ami tökéletes alá festő zene ezekhez a vészterhes időkhöz. Tizenhat fekete, csipkés selyembe bújtatott, füst szaggal átitatott dal. Tizenhat éjféli mise ahol Jézus vére egy pohár scotch, az ostya pedig egy falat melankolikus zongora dallam. A hangulat ugyan az, a hangzás viszont változó. Így a stílus monotonitásához képest, sikerült egy elég változatos összeállítást létrehozni. Ha még lesz idén délutános műszak, valószínűleg közelebbről és megismerkedünk.