Nem akartam külön írni az összes új Nagaarum dalról, de ahogy jönnek kis sorban, egyre jobban tetszenek a megoldások és ezek a szürreális hangulatképek amiket felfest. Az I Am Special pedig eddig a legjobb. Biztos hozzá tartozik az is, hogy ez az elszállós metal hullámzás nagyon megy mostanában nálam. Viszont ettől függetlenül olyan, hullámzó, egy haldokló kígyó módjára vonagló gitárfutamok vannak itt, hogy a 70-es évek köszönőlevelet ír a múltból. Naga sokszor elmondta, hogy nagy hatással vannak rá a 70-es évek prog-rock bandái, amit valamiért ennél a dalnál kifejezetten érzek, noha nem vagyok jártas az akkori zenei világban. Lehet, hogy csak én képzelem oda, hogy megtöltsem azt a légüres tátongó űrt amibe sétára visz a dal. Miközben olvasom Brendon Hackett Xeno-ját tökéletesen vissza adja a Migrátorok ember által felfoghatatlan istenbirodalmát és az emberi gondolkodásnak teljesen idegen logikát. Simán oda teszem az Oransi Pazuzu új lemeze mellé, mint az utóbbi idők legjobb zenei űrsétája.