Valamilyen oknál fogva, tavaly én lemaradtam az új Endon lemezről, de jobb későn mint soha, szokták mondani. Óramű pontossággal jelentkeznek két évente  új anyaggal, úgyhogy még éppen időben pótolok. Mert a lemezeik feldolgozásához kell idő, rendesen. Fogtak ezek a japán úriemberek minden rohadás stílust, ami mocsok zajos, mint a black metal, sludge, hardcore és természetesen a noise, majd kevertek belőle egy olyan kakofón rémálmot, amitől angyalok potyognak az égből és még a jó isten orra vére is elered. A baj csak az, hogy ebből nem lehet felkelni, mert eleve ébren vagyunk, mondjuk nem is tudnánk, olyan letaglózó és magával ragadóan kaotikus. Oda-vissza  tekerik csavarják a stílusokat, hogy felépítsenek belőle valamit, amit két pillanat múlva magába omlasztva érnek el egy érzelmi katasztrófát. A két zajvarázsló teszi a dolgát, mindig szól valami, mindig manipulálják a zajokból épített átkaikat. Az egész egyszerre felfoghatatlan és undorítóan simulékony az arra fogékonyaknak, az biztos, hogy nem ez a belépő szint az ilyen zenékhez. Azt gondolom nem is kell mondani, hogy a Thrill Jockey-nál jött ki.

Egyébként, egy koncepciós lemezről van szó. A középpontban a címben is szereplő fiú van, aki a zaj méhéből született és megismeri a világ konfliktusait, a szerelmet és mindent ami emberi. Simán elmenne valami pszichológiai horror filmzenéjének. Mondjuk ha David Lynch rendezne egy romantikus Hellraiser filmet, az lenne ennyire zaklatott és szürreálisan idegen. Vonaglik, csápol, majd a sarokban üvölt, közben meg viccből mentálisan megerőszakol, ilyen a lemez. Egyik percben Dead Kennedys a másikban Cluch, bipoláris forgószél.

Bedobok egy koncertet is, amit 4 éve vettek fel a Saint Vitus bárban. Eddig az énekesről nem volt szó, mert azt szerintem látni is kell mekkora állat. Mondjuk ez is hazugság, mert mindegyikük egy állat, az a kapucnis zajprofesszor mégis mi a jó francot csinál? Meg mivel? Ezek olyan bulit csinálnak, ahova nem szórakozni mész hanem, hogy pofán basszák még a lelked is.