Ha a Markov Soroka név nem mond semmit, akkor azt javaslom azonnal keres rá a dolgaira. Szinte biztos, hogy pár év múlva már alapként fogják őt kezelni és akkor menőzhetsz, hogy te már ismerted. Egyébként egy multihangszeres úriemberről van szó, akinek eddig négy saját zenekara van, négy eléggé más felfogásban. Én anno a Tchornobog-gal ismertem, amit csak ajánlani tudok mindenkinek, aki egy nem minden napi black metal élményre vágyik. Legújabb matériája pedig a Drown második lemeze, ahol egy funeral doomba oltott vízalatti utazást kapunk.

Maga a projekt még Slow néven indult, de egy újra kiadást követően Drown-ra lett keresztelve, ami valljuk be jobban is passzolva hozzá. Én nagyon válogatós vagyok a funeral doom-ok terén, nem sok tetszik, nem is minden jó tetszik és nem is mindig tetszik. Ez a Drown-ra fokozottan igaz, kell hozzá egy hangulat, különben csak kínszenvedés lesz. 42 perc a víz alatt, levegő nélkül elég megterhelő lehet, de ha ráérzünk bizony gyorsan eltelik és még túl is élhetjük. Sötét és nyomasztó az utazás, kapaszkodók nincsenek csak egy nagy áramlás, ami visz magával előrébb és előrébb az éjfekete mélybe. Valahogy mégis megnyugtató a monoton, mély hörgés és a lassú kitartott dallamok, ahogy a lélegzés hangjaival vegyülnek és amint hozzászokik a szemünk a sötéthez, megláthatja a mélyben rejlő szépséget és csodákat. A természet teremtette színes szilákat és a vízi lények kavalkádját, ahogy a halott társaikat gyászolják, de mindeközben lassan mozgó élettel teli az egész világ. A mellkasunkra nehezedő nyomás, a hatalmas, emberi ésszel alig felfogható ősi tömeg tisztelete és egyben rettegése is áramlik ebből a két dalból. Nem egy sima délutáni hallgatni való, de ha az ember elkapja a pillanatot, egy egyszerre kellemes mégis nyomasztó utazásban lehet része.