Kezdem magam valami fizetett underground agitátornak érezni, csak fizetség nélkül. Akármit mit büfög fel magából az utóbbi időben, a hazai mélytengeri bulvár osztagok társasága, képtelen vagyok nem rajongani érte. A Gear-hez úgy álltam hozzá, hogy na majd ez biztos nem  tetszik, mondjuk nem tudom mire alapoztam, az előző dolgaik is be jöttek és persze ez is.

Egy rövid, 10 perces elmélkedés a létezésről. A lendület adott, a hangzás sokkal jobb mint a két évvel ezelőtti EP-n, tiszta, mégis energiától duzzadó. A szokásos én és cél  kereső kérdések, amik valószínűleg az én korosztályom nagy részét foglalkoztatják, ami sokszor frusztrációt és dühöt szül, válaszokat viszont nem. A frusztrációt is az szüli amikor az ember látja, hogy baj van meg, hogy mi a baj, de a megoldást ő sem tudja, így csak szenved a tudás súlya alatt. Kik vagyunk, hová tartunk és mégis mi a faszt kéne kezdeni magunkkal? Ezek azok a dolgok, amit saját magunknak kell kitalálni és megfejteni, az utat végig járni. Ilyen kérdések közepette, irdatlan jó pofa volt a BKV bemondás mint az Ignite végszava. A Days of Sorrow-nál már egyértelmű, hogy itt csak old school témákat fogunk az arcunkba kapni, ami viszont nem baj, ha ilyen jól van előadva. A tempó váltások szinte tökéletesek, amikor éppen pukkadna a lufi jön egy váltás, a feszültség felfokozása, majd a robbanás. A címadó dal meg a lemez legjobbja, ami főleg a dallamos ének résznek köszönhető, meg annak, hogy itt sikerült tökéletesre csiszolni mindent, ami a lemez többi részén is jeen van A Subtance of Soul pedig egy olyan menetelős dal a végére, ami után még párszor tuti rányomok a play gombra.. A 9lies Records rendesen pakolgatja alánk mostanában a kis dolgait. A Touch tavaly nekem eleve, az év egyik legjobb lemeze volt, idén már volt Contra, most meg ez.