Olyan rég volt már szó a Full Hell-ről, hogy már éppen itt volt az ideje. Mert ugye Dylan-ék nem tudnak a seggükön maradni, úgyhogy miután kidobták saját kiadású bakeliten az első két lemezüket, meg szalagon a noise cuccaikat, nem is beszélve az új dalokról, suttyomban Spencer-rel még összehozták ezt a noise demo-t is.

Bár az év lején Dlyan már kihozott egy elég jó Sightless Pit lemezt, a The Body-s Lee-vel és a Lingua Ignota-s Kristin-el, aki nem vágja csekkolja, megéri. Mégis maradt még benne kraft, hogy a saját házuk táján is összepakoljanak egyet. Noise-nak ez is noise, viszont eléggé eltérő az előbb említett kollab-tól. Amíg eleje-közepe-vége dalok szerepelnek a lemezen, itt inkább csak kiragadott, viszont cserébe nagyon erős hangulat képeket kapunk. Az effektek szinte a húsunkba vágnak, Dylan hangja a pokol legmélyebb bugyraiból jön, el se lehet dönteni, hogy az egy kín okozó démont hallunk vagy egy a kínzást elszenvedő gyámoltalan lelket. A recsegések embert próbálóak, miközben a háttérben lágy zongora is szól, de az egész inkább egy borzasztó rémálom, csapongó, minden fájdalmat és érzelmet ránk zúdító, paranoid ámokfutás. Füstöt okádó, pokoli gyáróriások, akkordokba szedett morajlása, egy olyan sötét és kilátástalan világban, ahol nem a remény hal meg utoljára. Fáj, de jó.