A Rorcal-t már jó ideje ismertem névről, a magyar album címükkel szerintem sokakhoz eljutottak itthon. Viszont mégis a legelső lemez amit meghallgattam tőlük a Muladona volt és akkor kezdődött a szerelem. Két év telt el is itt van az új cucc, ami egy kollab lemez lett a harsh noise Earthflesh-el. Így 2021-ben már annyira nem nagy szám, ha két banda nem csak split-re áll össze, hanem egy teljesen közös dalszerzői folyamatban dobnak össze dolgokat. Valószínűleg ez a The Body, Thou, Full of Hell szentháromságnak a hatása és érdeme, ami egébként elég jó dolog, hiszen izgalmasbbnál izgalmasabb anyagok kerekedhetnek így. Pont mint a jelenlegi esetben is.

Papíron adott az egyik legsúlyosabb banda jelenleg a Rorcal, akik össze állnak ezzel az egy személyes meditatív harsh noise faszival, aki Earthflesh néven tevékenykedik, már csak olvasva is összefut a nyál a számban. Annak ellenére, hogy magában továbbra sem nagyon fogyasztom a harsh noise cuccokat, legalábbis nagyon ritkán, a sima Earthflesh az például megfeküdte a gyomromat. Mint színesítő eszköz nagyon izgalmas és színes dolgokat, vagy éppen színteleneket lehet kihozni egy ilyen összefogásból. 

Két dalt kapunk, kétszer 15 percben. Az Altars of Nothingness egy sejtelmes kórussal kezd, ami egy boszorkányos rituáléra invitál minket, már ha a címből nem lett volna elég egyértelmű. Mindkét dal felvonultatja a két fél minden tudását, a súlyos black/doom málházásokon át, a klausztrofóbiás zajongásig. Ami biztos, hogy a feszültséget tökéletesen keltik. Az első dalban, ahogy óvatosan vezetnek be minket ebbe a rémálomszerű kihalt világba, kemény és súlyos ütésekkel törnek szilánkosra minden emberi lelket. A drone, a noise, a doom és a szét kent feedback járja itt éjsötét táncát. Miközben a kórusból áradó szertartási jelleg végig megmarad, így kapva egy lassan hömpölygő szörnyűségekkel teli 15 percet.

A Happiness Sucks - So You Do egy sokkal black metalosabb irányból indul. A dob elegánsan okos, de azért nem marad ki egy adag fej szétkalapálás sem. A kiállásnál is a dobé a főszerep, egy lágy megpihenés ez, ebben a tömény, kátrányszerű sötétségben. Hogy újult erővel ugorjunk bele a végső leszámolásba. Zajos és mocskos, villódzó rémképek terrorizálnak minket a legjobb értelemben, fél óra a posvány és megvetés földjén, ami nem sokban különbözik attól ami kint van.