Az új The Southern Oracle az egyik legjobban várt lemez volt számomra, idén. Ennek előzménye valószínűleg az, hogy a Hiraeth bitang erős volt, amire mindent kigyomláltak, ami még a Hth/LtH-n zavaró lehetett. Szerencsére, most is ezen a vonalon haladtak tovább. A promozása is elég király volt a lemeznek, persze mentek a szokásos ez a legjobb lemezünk meg alegfontosabb dolgok. Viszont ezt szerintem nem lehet felróni senkinek, hiszen egy művész valószínűleg mindig az aktuális munkáját érzi annak, abban van benne nyakig. Mondom ezt úgy mint hallgató és nagy rajongója a zenekarnak, nem teljesen értek egyet ezzel akijelentéssel.

Az új lemez a Exodus Aesthetic címet viseli és 22 percben megy át rajtunk, mint egy kibaszott tehervonat. A Hth/Lth-val mindig is az volt a bajom, hogy túl hosszú. Értem én, hogy hallgathatom két adagban is, de van egy kattanásom, hogy nem szeretek lemezeket félbehagyni, az ilyen tipusó lemezekből pedig egy, egy órás adag rengeteg, még akkor is ha egyébként kiváló a lemez. Ezt a Hiraeth-re korigálták és szerencsére erre a lemezre is meghagyták ezt a formátumot. Így a lemez végig, abál és húz, egy pillanat megállás sincs, átszáguld rajtunk és megmondja a magáét, pont ahogy azt egy ilyen lemeznek kell. Az előző karikán erősen megjelenő metallic hardcore-os, thrash/crossover témák még nagyoibb hangsúlyt kaptak. Ennek oka mint kiderült, hogy Bodócsi Imi egy thrash projektre félre rakott témáit dolgozta át és pakolták fel a lemezre. Szóval tukatuka, pörgőrúgás, sőt még egy elég erős szóló is színesíti az összképet. Viszont ezeket leszámítva is vannak érdekességek. Már a Peacekeeper végén is vár minket, egy nagyon ötletes húzás, a Heaven is a Place on Earth című klasszikus dalt szét torzított részlete, ami csak tovább nyomatékosítja a dal mondanivalóját, ami igazából a legelső Prisoner-el alkot egy párt és indítja el elég nagy lendülettel a lemezt. Nem is beszélve a szokásos filmes bevágásokról, a Prometheus-ból vaagy éppen az Enemy című fimből, ezek persze Kókai Barnabás filmek iránti rajongásának hozadéka. A előzetes dalok közül talán a Stringpuller volt ami a legnagyobbat ütött. Jobban belegomdolva annyira nem kellet volna meglepődni egy hip-hop dalon, hiszen Barnabás köztudottan nagy hip-hop fan, ennek ellenére eléggé földhöz vágott ez a kis boom-bap nóta, mert rohadt erős. Barnabás rapekési stílus pedig rohadt jó, még ha nincs is kiforrva még, szóval én simán várom ennek a folytatását. Az album közepére helyezése pedig, több mint jó ötlet volt, ad egyfajta pihenőt, de maga a lemz mégsem ül, hanem ugyanúgy pofozgat tovább. Az alap egyébként a pár éve elhunyt dobosuk munkája. Ami a legjobban érződik a lemezen, hogy kémia az tökéletes a háromember között aki összepakolta a lemezt és mindenki a maximumra törekedett. Budai Béla szét túrja a fejed úgy, hogy nem marad belőle semmi csak egy nagy rakás vakondtúrás. Ebbe a vakondtúrás fejbe üvölti Barnabás a gondolatait, amit ő fontosnak tart, hát Imi meg Imi, olyan baszó riffeket írt, hogy a fal adja a másikat. Egyébként én megint úgy jártam, mint a Hiraeth esetében, miszerint elsőre csak átrohant rajtam az egész és nem tetszett. Viszont többszöri hallgatásra, már észrevehetőek az apróbb finomságok, amitől ez is egy igen jó lemez lett. Ennek ellenére a Hiraeth-et én személyszerint erősebbnek érzem, sokkal több emlékezetesebb pillanata van, bár az tény, hogy az Exodus pedig színesebb. Hála a Stringpuller-nek meg az ügyesen beszerkezett levezetőknek, bár a Heatseeker már inkább egy magában is megálló dal, ami egy elég súlyos lezárást ad.

Előzetesekben sokszor el lett mondva, hogy a szövegek most erősen politikai jellegűek lesznek. Hogy a sok szarért a vezetők a felelősek, de mint zenekar ők pedig azért, hogy erre fel hívják a figyelmet. Amit meg is tesznek. Bár én arra számítottam, hogy kicsit jobban oda lesz szólva, nem pedig csak ilyen általános dolgok lesznek. Hiszen van itt most Dürer bontás, az orrunk előtt alapítványokba közpénz mentegetés, az anya az nő, az apa az férfi és még egyéb ügyek, amikről simán lehetett volna célzottabban beszélni. A külcsíny az megint profi munka. Legyen szó magáról a több oldalas lemez méretű szövegkönyvről, ami még nem jött meg, viszont már képeken is gyönyörű. A számonkénti grafikák amik erősen kapcsolódnak az adott szöveghez, vagy csak a sima polók, pulcsik grafikájáról. Ilyen tekintetben mindenképpen ez a legerősebb anyaguk eddig.