Ha valami Zegema Beach már szar nem lehet, ezt már párszor megállapítottam, meg is fogom még. Ebben az esetben pedig hatványozottan igaz, mert valószínűleg már ki is adták az év screamo lemezét. Sokat nem tudni róluk, azon kívül, hogy new yorkiak és ez a debüt. Ami a legfaszább az egész lemezben, a változatosság kívül, hogy annyira nyers és vad, ami már nekem nagyon hiányzott. Idén találkoztam már rengeteg jó screamo lemezzel, viszont hiába voltak meg a témák meg a jó dalok, meglepően sokból hiányoltam azt az intenzitást, ami számomra ennek a stílusnak az elengedhetetlen sajátossága. Itt viszont meg van minden, szinte nem is érezni a kezdő zenekarok útkeresését vagy csetlését botlását, hogy ha nem tudnám, nem mondanám meg, hogy ez egy bemutatkozó lemez. Tökéletes érzékkel keverik a stílus különböző irányait, kettő post hc-s franciázás közé simán betolnak egy jersey-i emoviolence csapkodást és nem félnek lágyabb post rockos vizekre evezni se. És annyira koherens az egész, amiből látszik az, hogy értik és érzik azt amit csinálnak. Teljes odaadás, a hisztizés magaslati oltárán. A rohadt magad chip kinges halál sikoly vokál meg már csak hab azon a bizonyos tortán.

még én is sikítok 10/10