2021. augusztus 04. 13:54 - Professor_Shub Niggurath

Summiteer - Wisdom Teeth (2021)

summi.jpg

Időutazás, vissza tekintés, egy lemez ami kedvtelésből született, majd egy évtizeden át. Szóval van nekünk egy Hősünk, aki 2010 környékén kezdte el írni ennek a lemeznek az alapjait, melynek eredménye egy kb 20 perces hangulat bomba, ami a kétezres évek elején fogant, de mégis 2021-ben jött világra.

Egy rövid egy perces introval kezdünk, ami jó is lenne a lágy pengetéseivel és énekkel, de a végén a gitárbaszkurálást nem értem, mert egyáltalán nem illik oda és csak szétbarmolja az intro jellegét. Viszont a Far From Home na az már egy igai időutazás. 2001 medencés party, kalifornia vagy tököm tudja, ahol meleg van. Igazából ha nem tudnám mit hallgatok, azt mondanám, hogy az új Kenny Hoopla dal, ami már csak azért is jó, mert egy egyik egy leendő szupersztár a másik meg, egy pesti garzonban összepakolt mókázás. Egyébként már itt az elején le kell szögezni, hogy itt nem kell nagy megfejtéseket keresni, hiszen az egész egy egyszerű verse-refrén-verse alapú dolog. Amit tökéletesen ki is van használva, hiszen már az első és a második Nutmeg című dalban is atom jó refrének vannak. A Nutmeg meg egyébként akár az új Higher Power dal is lehetne, ami egy elég erős kezdés. Ezeket a faszákat Oláh Marcell énekelte fel, aki elég jól elkapta azt a hangulatot, amit a Tamás megálmodott. Égyszerre hozza a buli hangulatos pörgést és a balladisztikus sírós ügyeket is, mint ami a harmadik dalban is van.

Tamás azt mondta, nagyban inspirálta Dave Grohl is, ahogy megírta egyedül az első Foo Fighterst és hiába mindenevő "extrém arc" ösztönből ezek a táncolós témák jöttek ki belőle és ezt tényleg nem lehet elperelni tőle, hogy nagyon ösztönösnek és izzadságszagtól mentesnek hangzik az egész. Dunát lehetne rekszteni a hazai bandákkal, akik a grunge meg post-grunge jelzőkkel dobálóznak, ami jól is hangzik csak éppen sehol semmi. Ebben a húsz percben viszont kisújjból olyan 90-es évek végi alteres, grungeos futamokat hánynak elénk, hogy még én is nagy kanállal zabálom, pedig csak felületesen szeretem a stílust. A változatosságra nem lehet panasz, bár egyértelműen jobbak a gyors dalok, na meg a I.T.I végi döngölés is visz egy kis kellemes plusz ízt bele. Én simán hallok pop punkot is, meg mindenféle alter cuccot régről. Vannak a hol váltások nem jöttek ki mindig és igazából még egy bő tíz perc simán ráfért volna az anyagra, mert az egyik dal így is feldolgozás. A legnagyobb hiba az, hogy az első kettő dal magasan veri a többit és egyszerűen alulról sem karcolják a későbbiek, bár sok újdonságot egyik sem mutat fel, nekem aki nem hallgatja szét a stílust, egy elég fasza kis dal csokrot szolgáltat. Annak aki jobban benne van ebben a színtérben lehet nem fogja ennyire beadni, egy próbát viszont mindenképpen meg ér. Külön piros pont a kétezres évek screamo bandáit idéző borítóért, amit Korcsmáros László követett és elméletileg semmi köze a képregény legenda Korcsmáros mesterhez.

jalapeno erős 7.5/10

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://opiumbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr3816648720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZolixiusRex 2021.08.07. 08:11:25

Először azt hittem ez valami külföldi banda, aztán elolvastam a cikket is hozzá. :D Meglepő.
süti beállítások módosítása