A meglepetés EP után, itt van a Turnstile idei vágtájának következő állomása, a Glow On-ra keresztelt nagylemez képében. Egy részt rohadt jó, hogy ennyi cuccot dobnak ki idén, más részt viszont azért az EP dalai rajta vannak a lemezen, szóval nem teljes az újdonság hatása. Mondjuk tény, hogy a singleök dobálgatása, meg hozzá adása az EPhez elég király ötlet volt, nálam legalábbis tolta fel a hypeot rendesen.

A Turnstilenak továbbra is az, az erőssége, hogy úgy hat frissnek az amit csinálnak, hogy közben tök egyértelmű honnan és mit merítenek. Így volt ez a korai időkben, mikor még olyan hévvel tolták a Nyhct meg a 90-es évek zenéinek keverékét, mintha nem lenne holnap, de most is amikor az egész, sokkal lágyabb és dallamosabb, a nyersesség meg maximum az érzelmekben és az energiában nyilvánul meg. Már majdnem azt mondom, hogy túl jól meg van szerkesztve ez a lemez, egy hardcore anyagnak. Milliméterre pontosan ki vannak mérve, hogy melyik dal mikor és hol következik. Ezek az indie rockos dalok mint a Underwater Boi vagy Alien Love Call, nem is következhetnének jobb sorrendben, még akkor is ha külön-külön egyébként nekem nem működnek, a lemez egészeként értem, hogy miért van rájuk szükség és meg is van benne a helye.

Ahogy indul a lemez, azzal kis effektel ami a régi filmekben jelezte, hogy most egy álom jelenet jön végig is kíséri hangulatában az anyagot. Sőt még hasonlóak is lesznek és Brendan is eléggé kísérletezik a hangjával amivel rájátszik erre. Nem mintha nem lennének atom üvöltések meg csorda vokálok, viszont a durvulást sokszor váltja lágyabb téma is és persze az elmaradhatatlan ének viszhang. Ami koncerten továbbra is kurva idegesítő, bár a Düreres bulit annak sem sikerült elrontania. Persze zeneileg is vannak langyulások, viszont hangulatilag olyan jól beleillik az összképbe és közben olyan jó dallamokat és ének témákat tolnak, hogy egy szavunk nem lehet. A gitárok pumpálnak vagy simogatnak éppen mi kell, a ritmikája a lemeznek pedig végig hibátlan, nehezen lehet kibírni táncolás nélkül. Brendan Yates pedig továbbra is szíve az egésznek, egy előadásra született művész Talán nincs is jobb bizonyíték a Black Out egyik soránál erre: ​"Well if it makes you feel alive / Well then I’m happy I provide." Épp ugyanúgy szó van barátok elvesztéséről, a gyászról és útkeresésről is, szóval szövegileg is eléggé változatosra sikerült az összkép.

Elfogultságom megmaradásának vésztartalékaként 9/10