Párszor már kaptam szemöldök rángatást ezért a kijelentésemért, viszont továbbra is tartom. Mégpedig, hogy a punk és a black metal nagyon durván egy tőről fakad. Ha megnézzük a zenei eszköztárukat, az attitűdöt amit képviselnek azt, hogy mindkét stílusban vannak szinte már vállalhatatlanul extrém szélsőségek, minden irányba, azért elgondolkodtató. Ezt azért nem csak én gondolom így, mert mostanában egyre több stílusokon átívelő, korcs újszülött jelenik meg. A Owls Woods Graves mondjuk pont nem új, mert már hét éve léteznek. Ennek ellenére, én a legfrissebb anyagukkal ismertem meg őket és kötöttünk hosszú és remélhetőleg gyümölcsöző barátságot.

A lengyel black metal-t szeretjük, főleg ha olyan arcokról van szó akik olyan bandákban játszanak, mint a Mgla, a Medico Peste, vagy a Kriegmaschine. Jah, persze a Mgla-tól mindenki elájul, de sorban tudnám sorolni a sokkal érdekesebb formációkat lengyel honból. Medico Peste, Odraza, Mord A Stigmata, jah, hogy a The Fall ezekbe mind benne van vagy volt, köszönöm nincs több kérdésem. Jah, hogy ez egyébként kurvára lényegtelen, mert zeneileg semmi előremutató vagy újdonság nincs itt. Hát jó, azért a megfeleő pedigrével villogni sose árt. Viszont valamennyi lényege csak lehet, mert nem lehet véletlen az, hogy ennyire profi módon és arányosan vannak jelen mindkét stílus alappillérei és mozzanatai. A süvítő tremolo 10%-os lengyel stout módjára szaggatja a fejünket, a csöves punk akkordok pedig olyan pimaszságot és stílust adnak az egésznek, hogy nem lehet táncolás nélkül kibírni. Hol az egyik, hol a másik irány van egy kicsit nagyobb hangsúlyban, hol össze ölelkeznek, hol pedig durcás gyerek módjára szét válnak. Ebből arra merek következtetni, hogy ez a három úriember, vagy is inkább kettő mert a harmadik csak most csatlakozott, keni-vágja mindkét stílust és nem kevésbe szereti is. A The Entity zajolása már egyfajta diszkomfort érzetett készít elő, de az egész csak átverés, mert mikor beindul szélsebesen trappol a fekete fém fogat, amire simán felül bárki, aki szereti a stílust. Ennek a fogatnak az ülése bársonnyal van bélelve és olyan kényelmes, hogy azonnal magába szippant és nem is ereszt a lemez végéig. A hangzás tiszta, mély és súlyos, de mégis van rajta egy fajta flegma mocsok réteg, ami igazi tróger ízt ad az a dolgoknak. A The Satan-tól egyből szegecses bőrkabát manifesztálódik ránk, attól a rohadt jó csorda, kórus vokáltól meg még egy sör is a kezünkbe, oi, oi meg minden ami ehhez kell. Az Anthichrist Hooligan az, ami hibátlanul megmutatja ennek a förtelmes násznak minden szépségét, hiszen már a címe is zseniális, ahogyegybe fűzi a két stílus skatujáit. Szinte már parodisztikus módón, a baj csak az, hogy teljesen komoly és profi az egész és nem lehet kibírni, hogy ne énekeld a suttyó kórussal, hogy Anthichrist Hoooligaaan. Felesleges minden számon végig menni, ha az első kettő beadta, a többi is befogja és nagy meglepetések nem fognak érni egyébként sem.

Nagy megfejtésekre nem kell számítani, bár tegyük hozzá, hogy valószínűleg nem is ez a cél. Hanem egy egyszerű, mocskos de nagyon lendületes fúzió létrehozása, a két kedvenc stílusukból. A blastok szaggatnak, a sátán varjú kellően nyers, a kórus pedig éneklésre késztető. A punkos dallamok és játékosság pedig csak tovább színesíti, ezt a sötéten színes bohózatot. Amit a szövegekből kitudtam vakarni többnyire, kanördög, sör, nihilizmus, bebaszás, bassza meg a vallás, meg hasonló nyalánságok. Amit valaki vagy komolyan tud vagy akar venni, vagy nem, ez ezzel jár, brokkolit se a hentesnél veszünk.

beokádós 9/10