Garry is már egy vissza visszatérő alak itt a Barlang hasábjain. Aki nem csak a memeket az tudhatja is, hogy nagy kedvencem kb minden, amit csinál, legyen az Homeskin, Cara Neir vagy Gonemage, hogy csak a jelenlegi és legaktívabb cuccait említsem. Mert egyébként van neki rengeteg még ezeken kívül is. Épp a minap mondtam Kincsemnek, hogy baszki szeptemberben lesz a következő Gonemage lemez, mi a baja a Garrynek? Erre tessék ide ver egy 3 way splitet és nem is akármilyet.

Eléggé ráment emberünk erre a chiptune, dungeonsynth vonalra és most vettem maga mellé kettő tettestársat is. Az egyikük a Vermes, ami spanyol egy személyes cucc, aminek eddig csak pár dala jött ki. A másik szintén egy solo cucc, Medwegya. Akit én csak az olasz Varsásként szoktam aposztrofálni. Mert kb annyira termékeny és egy megszokott zeneivilágban alkot mindenfélét, egy igazán „színes” egyéniség. Mindkét arc, szerintem nem árulok el nagy titkot, hogy ilyen raw, vampyric, dungeon synth dolgokban utazik, és itt szinte hibátlanul egészítik ki egymást, a különböző hangzások és megközelítései a stílusnak.

Azt nem tudom, hogy a srácoknak mi volt az ötlete erre a cuccra, de külső szemlélőként úgy néz ki mintha lett volna egy rövidke Medwegya EP, amit a Vermes és a Gonemage keretbe zárt, két-két dallal. Mind a négy dal a Medwegyaval ellentétben, vokálos és bőven van benne gitár is. A Vermes ezekután remélem hamar kijön valami hosszabb anyaggal, mert ezekből a recsegős, valami köcsög dudára hasonlító gitárokból még akarok, de sokat. A tempó kellemen gyors, mintha valami pixeles, dungeon crawler játék speedrunját néznénk a youtubeon. A hangzás meg hibátlan, recseg, ropog, nyikorog, néha bemegyünk egy vödörbe is, az ének meg undorítóan kellemes. A második dal szintis lezárása pedig egyszerűen zseniális teknős. A Medwegya meg, hát, mondhatjuk, hogy bemutatja, hogy is kell ezt a stílust csinálni, úgy, hogy izgalmas legyen. A hangzás olyan, mintha a tv előtt ülnénk egy nintendóval, nagyon nem lehet bele kötni, mert illik az egészhez. Viszont nagyon halk és tompa volt az én fülemnek, és voltak tök izgi recsegések meg dallamok a háttérben, amik így szinte elvesztek és feláldozódtak a trveság oltárán. Itt a főszerepben a dob és a szinti van, meg most sokadjára hallgatva, amúgy, lehet van benne gitár is, de olyan szarul szól és úgy van keverve, hogy simán lehet az is szinti, szóval passz :D Meg amúgy is lényegtelen. Mert a Nosferatu kastélyában rohangálni édesmindegy miből szól a chiptune horror. Ilyen dal címekkel, mint a Library’s Room, Penna, Felkelés (olaszul), Pók (szintén olaszul), szövegek nélkül simán oda tud képzelni az ember egy történetet. A végére a Gonemage pedig odatett kettő Gonemage dalt, a szó legnemesebb értelmében. Mert jelenleg ott tartunk, hogy hiába jönnek futószalagon a lemezek Garry keze alól, mindig minőségi munkát kapunk. Most is úgy szól az egész, mint a Szűz Mária dalolása a Kisdednek, tele olyan váltásokkal és témákkal, akár egy dalban is, amit a legtöbben örülnének, ha egy lemezen tudnának produkálni.

pallos lóbálós 8/10