Van ez a zenekar, amit bárkinek mutatok, általában az újdonság erejével hat rá. Nem mondom, hogy mióta megismertem, követem a munkásságát, de ahogy eszembe jut néha, és előveszem, mindig újabb tartalmat látok tőlük…bár az utóbbi évben nagyon elcsendesedtek, legalábbis a facebook alapján. Remélem nem szűntek meg, és COME TO BRAZIL egyszer.

A Grorr egy francia banda, akik progresszív, djentes témákkal teletűzdelt zenéket írnak. Tavaly jelent meg a Ddulden’s Last Flight c. albumuk, ami a korai munkáikra épülő lineáris finomítás, kísérletezős megnyílás jegyében íródott. Egyébként a zenekar vendégeskedett animációs filmfesztiválokon, illetve a nemzeti operában is játszott, szülőhazájukban.

Azt hiszem, ha a djent szóba kerül, nem véletlen módon, a műfaj feltalálója, a Meshuggah jut minden valamire való hallgató eszébe. Persze a djentguruk tevékenysége jópár más bandát is inspirált, így ezen műfaj követői is gombafelhőkként szaporodtak, mint az utolsó előtti tél hírnökei a globális metálháborúban.

Habár a djent számomra általában egy agresszívabb műfaj, a Grorr ezt alakította át, főleg a cikk témáját képző albumnál.

Alapjába véve a Grorr egy olyan furcsa felekezet, akik a robotikus, mégis misztikus rovar(?)birodalom eszmeiségét mutatták be az első, Anthill c. albumukon, már akkor is bőven előkerültek folkos, főleg ázsiai hatások, olvasatomban pedig elég erősen kötődnek a filmezés, és a mozi világához. Ha lenne postdjent, akkor elmondanám, hogy minden post dolog egy hatásvadászat, és a postdjentes Grorr sem szűkmarkúskodik ezzel. Azt is elmondanám, hogy nekem ez nagyon tetszik.

Van amúgy post-djent?

A Grorr sokkal természetközelibb, mint a Car Bomb, vagy a Meshuggah. Olyannyira, hogyha egy dancehallban játszanák, valószínűleg a DJ egy ENT lenne.

Az album dalcímeit nézve látható a tematika. Egy entitás, Ddulden, egyfajta Ikarusként megálmodja, hogy repülni fog. Az igen progresszív metál szőnyeg folyamatosan különböző népi hangszerekkel, szitárral, fúvósókkal, dorombbal, dudával, klanitérral, illetve torokénekkel is meg van támogatva. A vokálsávok külön említésre méltók, a suttogás, kántálás, több nyelv használata annyira beépíti az emberi hangot a hangszerek közé, hogy azt hiszem bátran állítható, ezek a fazonok értenek a zeneíráshoz. Stevie T. méltán kritizálta azokat az embereket, akik szerint a vokál nélkülözhetetlen a jó zenéhez, azok a személyek itt valószínűleg gondban lennének, mert az éneksávok zeneisége bizonyos mértékű értelmezőkészséget követel. Viszont akinek a Metallica - Sad But True felvezetése is nagy falat, az ilyen zenét úgysem hallgat.

A zenekar elmondása szerint ez a 8 számos anyag Ddulden nevű hősünk repüléséről szól, aki kézzel épített apparátjával kergeti élete nagy célját: hogy elérje a csúcsot, és felfedezze mi van amögött.

1. Ddulden Dreams Beyond the Peak – ez a dal magában helyt kaphatna bármely film soundtrackjén, a keleti hangszerelés mellett valóban illúzió-szerűen löki a hallgatót az álom sodrába a vonósok, ütősök kavalkádja.
2. Sky High – ha a történetet követem, ez a dal a tervezés időszaka, az ember megálmodta, hogy repülni fog, és reggel tiszta szívvel, tiszta fejjel, emelkedett hangulatban nekilátott a tervezéshez, építéshez, mint aki valamit határidőre csinál, de a határidő igazából önmaga vágyainak sürgetése. A repkedő hangképet a djentes gitárok rántják a földre, kemény munka folyik az álmok megvalósításának béklyójában. A baljós hangvételű befejezés jól reflektál a következő trackre.
3. Hit the Ground – az első próbálozás nem sikerült…a szitár húrjai a kótyagos gondolatok, a szédülés, a becsapódás okozta agyrázkódás részegségében keveregnek. Lassan, vontatottan áll talpra a dal, és hősünk. Összeszedi magát a további próbálkozásokhoz. Az ütősök, amikkel ez a track áthajol a következőbe, hátborzongatók.
4. Sirens Call – Ez a dal állítja talpra a történet egyensúlyát, újra lázas hajsza kezdődik, a délibábok kergetése. Az idegekkel kellemesen játszó djent téma felett szálló kórus, mintha maga az intő jel lenne.
5. Ddulden Flies to His Fate – Akárcsak az első track, ez is egy jó, filmes átvezetés. Viszont itt a zenekar több eleme is képviselteti magát, és behajol a folytatásba. Nekem egyébként az albumborítóra vetett pillantásom óta folyamatosan rajzfilm szerűen pereg ez a történet, mesés. Talán Disney jobb időszakába is beférne, már ha volt ilyen.
6. Blackened Rain – Egyértelmű kedvencem a 2. negyednél kezdődő duda. A Grorr legénysége hihetetlen kontrasztot teremt a modern metálzene, és a népi hangszerek (doromb, duda, szitár), törzsi ütősjáték között. A torokének szépen alapozza a vokáltartományt. Zseniálisnak tartom ezt a produkciót. A fekete eső józanítólag hull az álmatag, delíriumos világra. A vészjósló dallamok jól jelzik, hogy ez az időjárás nem biztos, hogy a legmegfelelőbb a repülésre.
7. Newborn Whirlwind – ahogy a Blackened Rain vége egy erejét vesztett légcsavar ütemét vezető dobbal szállt ki, az újszülött forgószél szépen lassan eltessékeli a borús időt. Tiszta a levegő, indaszerűen szökik az égbe hősünk reménye, magabiztosan vitorlázik röppályáján.
8. Last Flight – Vokálisan a legjobb dal, a suttogó kántálás, illetve a torokének keveréke nagyszerű indítás. Az énekek djentjét aztán viszik az olajos, mechanikus gitártémák. OIyan, mintha Ddulden, az elemekkel, a repülés nehézségeivel való küzdelmében (djentes gitárok) néha kitekintene vágyaira, gondolataira, a múlta, és a kérdéses jövőre (melodikus ének).

Azt hiszem ez a dal tökéletesen zárja a történetet, magasztossága, az alap ötlet, a bátorság, saját magunk legyőzése, és a komfortzóna messze elhagyása tökéletes összefoglalást kapott ebben a sztoriban. Kötelezően egy kristálytiszta női vokált is kapunk…már hiányoltam is. Minden tekintetben drámai a befejezés.

Nem tudom, hogy Ddulden meddig jutott, nem tudom egyátalán elérte-e a csúcsot, túlélte-e a repülést. De mindegy is. A kezdeten való felülkerekedés után az ÚT sokkal fontosabb volt, mint a cél.

Az albumon található még két bonus track, az Orang Lao, és The Painter. Személy szerint a Grorr régi időszaka, és eközött a remekmű közt nekem az Orang Lao volt az átvezető. Gyönyörű, animált klipje, és sokszínű, rendkívül hangulatos számszerkezete olyan, mintha egy külön novella lenne, Ddulden története után. Ugyanez a Painter is, ebben a dalban nagyon ízlésesen keltenek óriási kontrasztot a fentemlített törzsi/népies zenélés, illetve a metál modern, gépies világa között.

A Grorr ezen anyaga számomra egy igazi ékkő. Profi zenészek által gondozott zenei botanikus kert, elektronikus árnyjáték. Annyira sokszínű és befogadó, hogy nehéz rá szavakat találni. Komplexitása ellenére egy pillanatig sem érezni túlspilázást, túljátszást. Aki szereti az etno, djent, folk vonalat…igazából aki szereti a ZENÉT, a maga harmonikus és ritmikus valójában, jelen esetben mellőzve azokat a szélsőségeket, amiket szintén imádunk, annak bátran ajánlom ezt a lemezt. Szerintem óriási élmény.