Mikor nem rég írtam a Jack új lemezéről, azt mondtam, hogy ha a nagy underground istenekről, túlélőkről van szó, mindig, mindenki a Nadirral jön. Erre mondtam, de hiszen itt van a Jack is, akkor most mondom, de hiszen itt van az Another Way is. Sőt, még sokan mások, például mindenki a nem rég megejtett, düreres szülinapi extravaganzáról. A viharsaroki betyároknál sose lehet tudni mennyit kell várni az új lemezre. Hiszen a kezdetekhez képest eléggé le lassultak a folyamatok, viszont eddig még sosem hagytak minket cserben. És az is sejthető volt, hogy a választások után fognak hallatni magukról. Pont Ők lennének azok, akiknek nincs ehhez hozzáfűzni valójuk? Na ugye!

Róluk mindig az volt az érzésem, hogy őszinte, trve vidéki gyerekek, akik, ha mondanak is dolgokat, még se megmondó emberkednek. Mondjuk, ez a megmondó emberkedés is egy érdekes dolog, mert akaratlanul is tűnhet bárki annak, aki véleményt nyilvánít ki, még ha a célja nem is az, hogy okoskodjon, csak annyi, hogy kiadjon magából valamit. Szóval, ez egy teljesen szubjektív érzékelés alapján működik. De náluk, még véletlenül se éreztem sose ezt. A legutóbbi düreres bulin is lehetett volna sok mindenről beszélni, hiszen elég sok minden történik a világban, mégis a dalok között inkább volt szó nosztalgiázásról, sztorizgatásokról. Értem én, hogy szülinapi buli, meg minden, de akkor is. És miért is kellet volna? Hiszen A szövegekben és a dalokban benne van minden. Még így, 20 év után se vesztettek semmit a keserűségből transzformált energiából, bár ez nagy részt a világ „érdeme”.

Igazából aki eddig szerette a munkásságukat, az ezután is fogja, aki meg nem, az nem ezzel fogja megszeretni. A cím megint az olvasott középosztály keserűségének tökéletes manifesztációja lett. Pont ahogy a szövegek is. Jobbnál jobb és erősebbnél erősebb sorok váltogatják egymást, mindegyik dalba találni legalább egy sort, ami vagy szíven, vagy elmén üti az embert. Mindig azonnal hatnak és mindig azonnal érted is miről van szó. Lágy szimbolikával átitatott, jól megszerkesztett, de mégis teljesen ösztönösek. Ha pedig oda figyelünk és eléggé ki vagyunk művelve a korábbi lemezekből, észrevehetőek aprócska vissza utalások is. Hiszen 18 éve még csak korhadt az emberiség fája, de mára már oda értünk, hogy ki is dőlt. És ha már ilyen jó a duma, az ének is hibátlan. Érzelmekkel, dühvel, frusztrációval és keserűséggel teli. Néha a beletörődés és elengedés szilánkja is belénk mar, hogy utána megint az energiától feszülő tehetetlenség vegye át a gyeplőt, pont, mint a szokványos mindennapok, a 21. századi Magyarországon. A vokálra még a nagy piros pont, hogy szövegkönyv nélkül is szinte 100%-osan lehet érteni az egészet. Voltak már a lemezeken több fajta énekek is, de szerintem ez sikerült eddig a legjobban, mind hang, hajlítások, csorda üvöltések és keverés szempontjából is.

Zeneileg mit lehetne mondani? Gyors. Nyilván. Az, ami a szövegekből átjön, a frusztráció, a tehetetlen tenni akarás, az a hangszerekbe is átszivárog. A dallamok nagyon ülnek, mert vannak ám dallamok meg riffek, nem is akármilyenek. Nem csak az esztelen tekerések mennek. És összeségében talán most születtek a leghosszabb dalok. Láttam már kommentet, ami szerint indokolatlanul hosszúak, szerintem pont tökéletesek. Mintha patikamérlegen lennének kiszámolva, a kiállások a cséphadarások és a szöveggel átitatott részek közti egyensúly. És ettől profinak és jól átgondoltnak tűnik, ami nem elsődleges szempont, hiszen fastcoreról van szó, de mégis az. Miközben olyan ösztönös marad, mint amit egy ilyen zenétől elvárunk. A keverés talán most sikerült a legjobban, minden a helyén van. Semmi nem nyom el semmit, mindent tökéletesen hallani, mondjuk én egy kis mocskot még simán elbírtam volna rajta. A borító az most csalódás lett, az előző lemezek gyönyörű képeihez képest, ez a minimalista megoldás, nekem nem jött be. Az utolsó dal meg hát érdekes, szeretem a kísérletezgetést, meg bájos is volt ez az amatőr rapperkedés. Viszont azóta is az bassza az agyam, hogy az a szöveg milyen lett volna, jól megírt, komoly zenével.

Amikor a Kapcsolat végén elkezdik játszani a Mindenen Kívült, az egy nagyon szép szimbolikája annak, hogy jah, eltelt 20 év bazdmeg, de még mindig ugyanaz van. Hiába volt rendszer váltás már 30 éve, szinte ugyanott tartunk és meghagytuk továbbra is egy kihagyott ziccernek. Ami kurva szomorú, de még mindig a jobbik esett, hogy vannak ilyen ügyek, mint az Another Way, akik adják a talpalávalót a szomorkodásunkhoz. Így adva egy kis érzést, hogy van néhány dolog, amiben/akikben még lehet bízni és nem érezzük magunkat annyira egyedül, a gyűlölködés országában. Mert hiába keserű minden pillanata, hiába nem tud megoldást nyújtani, amitől átjárja a tehetetlen frusztráció. Mégis úgy hat, mint egy fajta mentális méregtelenítés. Mert ez az, az ország, ahol jelenleg, tényleg, kb minden szar. De holnap is felfog kelni a nap baszkikám és holnap is csinálni kell tovább. Na ehhez adnak az ilyen dolgok egy elég nagy löketet, legalábbis nekem, neked lehet mást. Viszont ez a szép ebben, hogy mindenki azt veszi ki és azt viszi magával, amire ebből szüksége van.

Végére ide is betettem a régi lemezek letöltő linkjét, annak aki lemaradt volna.

viharosan frusztrációs sarki 8.5/10

Régi lemezek