Talán a 2020-as év az, amikor nem volt olyan hónap, hogy ne találtam volna, valami fasza lemezt a Sludgelord Records aktuális kiadványai között. Biztos is, hogy 2020 volt, mert a Wasted Struggle kiváló Agenda of Fear lemeze is náluk jött ki akkor. Azóta viszont egy kicsit eltávolodtunk egymástól, nem hallgatok annyi sludge szerű zenét, mint abban az időben. De, mikor megláttam, hogy lesz új Coffin Torture lemez, egyből rámentem, mert hiába felejtettem, hogy Ők léteznek az utóbbi 4 évben, mégis bevillant, hogy 18-ban egy elég pofás „generic sludge” debütöt szállítottak.

A south carolinai kettes fogat ott veszi fel a fonalat, ahol 4 éve letette. Mondhatjuk, hogy továbbra is, az alap sludge ami keretekbe zárja a zenéjüket.  Az egész teljesen riff központú, ahol simán feljönnek olyan nevek, mint pl a Dopethrone. Csak az egészen csavarnak egy olyan minimálisat, ha lehet egyáltalán ezt csavarnak nevezni, inkább csak egy fél fordítás, hogy a blues-os részeket szinte teljesen kihagyják. Helyette, nyakon öntik az egészet egy nagyobb adag salakos mocsokkal. A borítóból valami pszichedelikus dologra is lehetne számítani, de ez sajnos a második lemezre se jött be. Vagy annyira minimálisan, hogy szinte észre sem vehető. Viszont már a második dal elején fülbe ötlik, az első nagyobb változás. Méghozzá a törzsi dallamok és a nem tradicionális sludge hangszerek használata. Amik fuvolákban, meg a nem szokványos ütőshangszerekben nyilvánulnak meg. Ezzel is adnak egy kis plusz réteget, egyediséget az egésznek. Az, hogy a dallam-orientált gitárjáték mögött, már-már old school death metalos dob és basszus témák vannak, tovább erősíti azt az érzést, hogy szeretnének valami egyedi hangot találni maguknak. Ami többé kevésbé sikerül is. A hangzás nagyon erős, szinte érezni az okádékos bűzt, ami ebből a 30 perces orange és fuzz áhítatból árad. Viszont hiába vannak újdonságok és eredeti ötletek is, mindegyik olyan kis mértékben használják őket, hogy továbbra is inkább csak egy jól összerakott, de szokványos mocsár metal lemez ez. Az útkeresés egy korai szakaszában tartanak, de már a második lemezre is látszik, hogy ebből még akár egy nagyon fasza dolog is lehet később. Viszont a stílus szerelmeseinek így is egy kiváló hallgatni való lehet, ha valami fiatal bandára vágynak.

mocsok láda 7/10