2018-ban a Fukpig Bastards lemeze, ment egy szép kört nálam. Ma szólt a Bandcamp, hogy új lemez van, ami igazából két régi Disrupt feldolgozás újra kiadása volt. Viszont meglepődve konstatáltam, hogy tavaly októberben volt egy lemez, a Bastards folytatás, ami találóan a More Bastards címet viseli. A zajokat az a Paul Kenney generálja, aki amellet, hogy meg is járta az Anaal Natrakh sorait, annak tősgyökeres tagjának Mick Kenney-nek a testvére. Elég is ennyi Birmingham (By order of the peaky fookin blinders) családfájáról, az "ének" továbbra is Duncan Wilkins műve. Arról most nincs infó, hogy a szokásos három segítőjük jelen van-e a lemezen, mondjuk annyira nem is lényeges, hiszen mindent ők ketten írnak.

Az Anaal Natrakh-os összefüggés egyébként zeneileg is eléggé helytálló, számomra, hangzásra, mindig is az Anaal crust oldalhajtásának tűntek.Ehhez sokban hozzá tesz az is, hogy Paul és Mick játéka elég sok hasonlóságot mutat. Az AA-ra szokták mondani, hogy tökéletes aláfestő zene az apokalipszishez, amivel egyet is értek, akkor viszont a Fukpig a világégés utáni egymás húsát marcangoló, a társadalom romjain vegetáló, dühös és állatias embermaradványok törzsi éneke. Gyors, vad, egyszerre primitív és mégis kulturáltan dallamos.