Régóta tervezek egy sorozatot, ami már nem működő de figyelemre érdemes bandákról szólna. Ezt anno, még a Fémforgácsra akartam kidobni, de ha már a karantén unalom alatt megcsináltam a Barlangot, úgy döntöttem minden szaromat ide fogom kirakni most már. Szóval álljon itt a Sírkövek között sorozat első része, ami remélhetőleg nem az utolsó lesz, mint emlékmű rég elfeledett himnuszoknak.

Reggel munkába ment az új LEM szólt, még késő délután is éreztem a fekete fohászok hívását, így haza felé be nyomtam a Drapsnatt-ot. Utána este felé, idén először, kimentem az erdőparkba futni a Drapsnatt maradt, a hangulat pedig fokozódott. Elsötétült az ég, arcomba süvített a hideg szél, jött a hangulat rendesen, közben károgott a sátánvarjú. Épp hogy nem kukucskáltak ki trollok a fák mögül, a szánalmas teljesítményemen vihogva. Itt jött az ihlet, ma írom meg az első cikket és mi lehetne jobb kezdés, ennél a rég ki múlt, de annál jobb bandánál. Szerintem, az egyik legalulértékeltebb svéd black metal zenekart tisztelhetjük bennük. Akik anélkül tudták, őszintén hozni ezt az erdőben kóválygó fekete fémet, hogy közben nem bohóckodtak bőrgatyában, az erdőszélén a semmibe révedve. Az északi erdők árnyékában született sötét, melankolikus mesék gyűjteménye mind a három lemezük. 2009-ben gyanúsan jó bemutatkozás volt az I Denna Skog, állítólag az igazából már a harmadik karika volt, de az első kettő sosem jelent meg és valószínűleg nem is fog. Így mondjuk már érthető, hogy sikerült ilyen jól eltalálni az arányokat, hangulatot, meg úgy igazából mindent. Ha valaki atmospheric black metal-ról beszél, nekem ők az elsők között vannak, azóta is. Azon zenekarok közé tartoznak, akik már az első lemezzel szinte tökéleteset alkotta, abban a kis világban amit kitaláltak maguknak, így igazából hova fejlődni nem volt a másik kettő lemezen. Csupán csak az arányokat tolták ide-oda.

Ők megint azok akik, semmi kísérletezgető vagy különleges dolgot nem csinálnak, csak rohadt jó dalokat írnak, rohadt jó hangulatot teremtenek és az egészet szinte teljesen DIY hozzáállással tolják, ami nekem mindig szimpatikus. Fagyos, északi, mennydörgésszerű kalapálást váltanak akusztikus melankolikus betétek. Sátánvarjú károgás, viking szakáll tisztaságú énekkel karöltve. Áldozat az ősöknek, áldozat az isteneknek, be fagyasztja a szívet és lelket. Három lemez, három keserédes, rideg modern kori Edda gyűjtemény. Egyébként most, hogy linkelem a bandcamp-jüket látom ,hogy újra kiadják a lemezeket, szóval akaratlanul is aktuális lett a dolog.