Kevés jobb dolgot tudok jelenleg elképzelni, mint egy jó neo-crust lemez. Mondjuk egy jó neo-crust lemez, vonós hangszerekkel pont ilyen. Ezekből mondjuk nincs is sok, ha szembe jön egy azonnal rá szoktam repülni és most lehet a stílus iránti elfogultságom miatt, de nagyon szar lemezzel nem nagyon szoktam találkozni. Persze számomra továbbra is Alex CF és barátai, különböző reinkarnációi a földi helytartói, ennek a neo-crust/post-metal dolognak. Így amíg várom a Morrow trilógia befejező részét, valamivel tompítani kell az éhséget és erre pont tökéletes, az ukrán René Maheu új karikája.

Az ilyen 20 perc körüli anyagoknak van egy nagy előnye, még pedig, hogy ha az első szám nem is adja be, én úgy vagyok vele általában, már mindegy, úgy is csak egy negyed óra van hátra, lepörgetem az egészet. Na ugyan ez, egy másfél órás doom lemezzel már nem így van, azt nyomom ki mintha nem lenne holnap. Mondjuk így lehet olyan lemezeket offolok amik egyébként jók lennének, de annyi jó cucc van, hogy egyszerűen nincs idő mindent "jóra hallgatni" Vissza térve a Mor-ra ha az első szám után nyomon ki, itt is rosszul jártam volna. Mert bizony a Carnivores a leggyengébb dal a lemezen és elsőre elég tucat cuccnak tünteti fel, pedig közel sem az. A Flowerviolance már eleve egy király szójáték, de itt már a vokál is kicsit helyre van pofozva. A lemez további részében pedig jönnek a trükkök és okosságok sorban. Legyen szó egy jó váltásról, belassult, hegedűvel megtámogatott kiállásról vagy egy enyhén matekos dob virgáról, a háttérben. Kihasználják a screamo és neo-crust eszköztárát teljesen és jól eltalált arányokkal és jó helyekre elhelyezett melankolikus pengetésekkel és vonós dallamokkal, a végére egy egészen jó lemez kerekedik ki, ebben a 22 percben. A stílus szerelmeseinek mint én, kiváló cucc.