Kevés jobb black metal banda nevet tudok elképzelni magyarul, mint a Fattyú. A néhai Kopjafa talán fel veszi a versenyt, de más nemigen jut eszembe. Egyszerű, nem elcsépelt, nem is valami erőltetett latin, hanem lényegre törő, aljas és zabolázatlan. Előre is vetít egy fajta képet a zenéről, amit tökéletesen be is igazolódik az Az Alföld Sötét Szíve végig hallgatás után.

"- Mondjátok meg: mit csinálnak egy boszorkánnyal?

- Elégetik... megégetik!

 - És mi egyebet szoktak még elégetni?

 - Több boszorkányt! "

Alapjaiban egyébként, azt a szokványos megközelítést használják többnyire, ami már úgy beleette magát a hazai színtérbe, hogy kipurgálni szinte lehetetlenség, már ha ki kell. Amit én személy szerint már jó ideje unok, itt mégis sikerült úgy tálalni, azt amit már ezerszer hallottam, hogy azon nyomban fáklyát és vasvillát ragadnék. Ugyanis a téma ugyanaz mint a legutóbbi LEM karikán vagyis a Szeged környéki boszorkány égetések. Ami azért egy kellően szórakoztató és érdekes téma ahhoz, hogy még szülessenek róla lemezek. Szóval a téma adott de máshogy van megközelítve. Itt is vannak narrációk mint a LEM-nél, csak itt olyan, mintha a Kappanyányi Monyók szolgáltatná. Ami számomra adott egy kisebb humorfaktort is a lemezhez, persze egy komoly dologról van szó, emberek haltak meg. Mégis ennyi idő távlatából, az ostobaság, a hiszékenység , az akkori tudatlanság és az egyházi hatalmak manipulációi már nevetségesnek tűnnek.

"- Engem gyíkká változtatott… 

- Gyíkká?

- De már elmúlt."

Már az intro után jön az első csavar, hiszen annak ellenére, hogy klasszikus black metal-ról van szó, a Holtak Varja-ban akkora refrén van, hogy békává változok menten. A Csendes Falu-ban felépített feszültséget tanítani kéne, ami nagyrészt a dobnak és a billentyűnek köszönhető, persze a tempó itt is megszalad néha. Az ének az megint csak kiemelendő, már ha lehet egyáltalán annak nevezni. Szerintem inkább, egyfajta narrációként lehetne felfogni, tökéletesen érthetően meséi el ezeket a történeteket, mintha csak egy tábortűz mellet hallgatnánk őket. Az Ébredés elején az a gótikus, horrorisztikus téma nagyon betalált, szinte láttam magam előtt, az erdőben fekete csuhában settenkedő alakokat. Amikor be jön a többi hangszer, egy kicsit háttérbe is szorult, ez mondjuk nem tetszett. Többnyire középtempón menetelünk az 52 perc vége felé,néha egy kis dobos okoskodás vagy akusztikus babrálás az ami színesíti az összképet, egészen jól. Az egészben van egyfajta megfoghatatlan primitív vadság. Na nem zeneileg, hiszen a stílusához mérten kellően összetett és színes, lehet a narratív vokálnak vagy esetleg a szövegeknek köszönhető, de valami ősi erő feszegeti végig a lemezt és én közbe vigyorogva hallgatom, hogy az Alföld sötét szíve újra dobban-e és dobban baszki. Az Alföld Sötét Szíve mint egy nagy varangyos béka csücsül a lemez közepén, egyfajta középtáji megpihenésként, hogy aztán kettő gazdagon hangszerelt dal után kapjunk egy 14 perces levezetőt. Ezt én már soknak éreztem, tőlem így elvette a katarzist, valami epikus, hangos és aljasul sötét lezárásra számítottam. Ez mondjuk az én hibám, senkit nem érdekel én mire számítok, másnak attól még működhet, hiszen rossznak semmiképpen nem mondható és a lemezt sem teszi tönkre, csak nekem lehetett volna jobb is. Így is kaptam egy baromi jó lemezt, egy olyan stílusban amit azért szoktam szidni, de itt a bizonyíték, hogy lehet ezt is igényesen, ötletesen és komolyan vehetően csinálni. Fattyablackmetal fattyablekkereknek ősi mocsokés mágia modern kaftánba bújtatva, ezek után várom a következő megmozdulást.