Engem személy szerint egy ideje sokkal jobban mozgatnak a modern black dolgok, mint az erdőben kifestve rohangászós veretések. Sokkal relevánsabbnak tartom a modern kor társadalmi problémáival és kínjaival foglalkozó anyagokat, mint a múltba révedést, nem mintha azok között nem lennének jók. Ez most egy ilyen időszakom, jövőhéttől lehet black metal-t sem hallgatok már, ki tudja. Viszont, az ilyen dolgokban a németek nagyon mennek, Downfall of Gaia, Der Weg einer Freiheit, Sun Worship csak, hogy pár kedvencemet említsem, na meg az Ultha, ha már róla szól a poszt.

Szerintem az Ultha összes anyaga elég erős, bár a The Inextricable Wandering kicsit kiemelkedik nálam, mondjuk lehet azért mert azzal ismertem meg őket. Már tavaly is kihoztak egy hosszabb EP-t, de nem szaroztak sokáig itt van még egy, még ha csak kettő "rövidebb" dallal is. A Forever Always Comes To An End a háttérben lévő sikítós, nyikorgással elég kísérteties, a váltogatott mély magas vokál pedig kellő dinamikát ad, ennek a sötét és masszív dalnak. A Dallamokkal való játék nagyon ügyes, egyszerre kellemes és zavarba ejtően idegen olykor. A To The Other Shore Of The Night egy sokkal settenkedősebb dal, a háromnegyedéig el is hiteti velünk, hogy nem lesz itt semmi, nem mintha nagyon beindulna a végére. A dob szépen, halkan adja a monoton ütemet, az ének is halk és bajjóslatú, a sztár itt most a gitár és a bitang erős dallamok. Éjszakai leplet húz az elménkre az Ultha megint, ami megy nekik 1 órában az kiderült megy 30 és 10 percben is. Már csak az a kérdés, hova tovább?