"Nem halott az, mi fekszik örökkön,
A halál sem ér át végtelen időkön."

Én a Tomusz-t már megsírattam annak idején. Mondjuk tény, az a bejegyzés valahogy úgy szólt, hogy jelenlegi formájában szűnik meg a dolog, szóval akár történhetett volna az is, hogy Miki megint egyedül csinálja és szerencsére történt is. Szóval négy évvel az egyik legjobb hazai hardcore lemez, a Tél után itt a Culter, ami kicsit más, de azért mégis a jól ismert Tomusz minőség és világ továbbra is.

Az tény, hogy eléggé a semmiből jött a lemez, nézett is az asszony, hogy mit lesem a telefont lemeredve, levegő tuán kapkodva. Hát mondom a Tomusz, Miki, lemez. Jól van na, senkit se igyál egy teat és nyugodjál meg.. Hát jah, lelkesedésem az volt, lassan is teltek a napok mire lett időm leülni normálisan végighallgatni, de úgy gondolom megérte. Amit kapunk ebben a négy számban bő tíz percben az a Tomusz esszenciája. Hardcore, black metal, post metal egy kis crust, miközben olyan sötét és kilátástalan minden mint az Ördög öregannyának segglyuka. Mondjuk ami először szembetűnt, hogy a borító az tiszta Thou. Ami nem baj, sőt. A hangzás nekem nagyon bejön, valahogy olyan tompa és ködös az egész, mégis tökéletesen kivehető minden. Olyan mintha egy homályos, fáklyákkal bevilágított, dohos labirintusban menkülnénk, teljes erőnkből, ki tudja milyen szörnyűség elől. Néha meg-meg állva levegőért kapkodni és a hátunk mögé sandítani, hogy mi üldöz. Nem látsz semmit, de tudod, hogy ott van, a fekete métely ami az életedre tőr, ami elől csak menekülni lehet, mert az esélyed ellene semmi. A Culter-ben én már nem csak külföldi bandák, hanem hazaiakét is simán felfedezem, mint például a Wasted Struggle. A feedback-es játék rohadt izgalmas benne, jól feldobja a dalt, a basszus meg úgy rörödg, hogy azt tanítani kéne. A Pulex egy gyorsabb neo-crust-os dal. Az utolsó kettő meg már csak hab a tortán, hibátlan Tomusz hangzás. A lelkesedésem tagadhatatlan, úgy ahogy Miki tehetsége is. Lemezre, vagy szalagra vele!