Na ha már tengap volt nőnap, akkor jöjjön egy csajos banda, ami egyébként csak a véletlen műve. Nashville-ből jön az áldás, méghozzá annyira, hogy mocsok erős debüt lett az eredmény, bár egy EP már volt pár éve. Egyébként ez a Yautja gitársosának másik bandája, ami nem oszt, nem szoroz sokat, viszont villoghatok milyen geci okos vagyok (nem). Zeneileg kicsit másabb mint a predatorok szülőbolygója, viszont nem kevésbé érdekes. Ez a Thirdface.

Hardcore, de a zajosabb, vehemensebb fajtából. Ahol az érzések nem döngölésekben, hanem acsorgó csapkodásokban nyilvánulnak meg. A hangzás nyers és arcbamászó, Kathryn pedig banshee királynő módjára szaggatja a füledet. Már a címben van egy kis flegma áthallás, Do it With a Smile és a jelenlegi helyzeteket elnézve Amerikában, nem kell semmi "feel good" tábortűznél énekelgetős cuccra gondolni. Viszont van annyira dinamikus a lemez, hogy nem egy szimpla düh roham az egész, ami főleg az ügyes és játékos gitártémáknak köszönhető. A lemezt átitatja a frusztráció, a harag, a tehetetlenség legyen szó feminizmusról vagy a feketék helyzetéről, mindkettő téma érinti a zenekart, amúgy is. Magát a cuccot valami garázs feletti padláson vették fel, ahol a zenekar egy része is lakott tavaly, a vírushelyzet alatt. Ez meg is látszik, hiszen a dalok nagyon össze vannak érve, a rövid fél vagy egy percesek és a hosszabbak is. Az a zaj és mocsok amit pedig egy ilyen felvételi körülmények sejtettnek, teljesen meg is jelennek az anyagon, sőt szerves részei.

Az simán kijelenthető, hogy van egy sajátos hangzásuk, ami ha nem is teljesen ismeretlen, mégis kiemeli őket a tömegből. Lehetne rá mondani, hogy kísérletezős is, de szerintem a titok csak annyi, hogy tele vágták jól összerakott és beilleszett noise rockos és post hardcore-os gitártémákkal az anyagot, amire a basszus és a dob pedig úgy dobja a groove-okat, mintha nem lenne holnap. A titkos hozzávaló pedig a jó dalírói készség. Hiszen vannak itt arcot le smirdliző cséphadarások is, mint a Local, meg hangulatos szinte már elszállós kiállások is, mint az Ally. De már eleve a kezdő Customary is beadja mindkettőt. Égsz belül, mint egy haraggal táplált kazán. Füleden a mérgező füstök kigyómódjára vonaglanak és szállnak a szabadság felé, de amikor újra beszívod ezt a katartikus kipárolgást, csak tovább izzítod és gerjeszted magad, mint a gitár a Villians!-ban. Létrehozva ezzel egy végtelen körforgást, amiben nincs megnyugvás, csak a vehemens acsarkodásba oltott, vörösen izzó rombolás.