Varsás Úr nem szarozik, csak úgy okádja magából a lemezeket. Tavaly 9(!) lemezt adott ki, különböző nevek alatt, különböző stílusokban. Most nem azzal foglalkozunk, hogy a Shum-ban milyen recsegősen imádni való gitár pornót tol vagy, hogy a Égfigyelő Darkjazz Orchestra-val kiadott doomjazz, milyen botrányosan hiánypótló itthon. Hanem azzal, hogy a Phobos-al kihozta az utóbbi évek, egyik legizgalmasabb és leghangulatosabb hazai black metal lemezét úgy, hogy igazából az alapokban és a receptben, nincs is annyira sok érdekesség.

Én személy szerint tavaly merültem el a "Varsás Univerzumban" igazán. A Gyáva-val közös split volt az első cucc, amit hallottam tőlük. Szóval még nem teljes a kép, így a Phobos korábbi anyagait se sikerült még úgy pótolnom, ahogy szerettem volna. Túl sok hallgatnivaló van na, idő meg kevés. A Phobos-ban az a szép, hogy szinte minden benne van ami Varsás többi munkájában is, csak szépen összepakolgatva, egymásba illesztve és ezzel a kotyvalékkal van nyakon öntve egy klasszikus black metal alap. A kaval-al való bekezdés, egy bátor és hangulatos ajtó berúgás, amihez hasonlót még bőven hallhatunk a lemezen. Ugyanis lesz még itt rhodes zongora, tremolós kínlódás meg a  ördögi, goblin horda legszebb és leghangosabb dalos pacsirtája, Holt Lenszkij személyében. Aki egyfajta Varg Vikernes és Chip King halva született szerelem gyerekének reankarnációja. Harmadik tagként pedig Sixfeet veri a fehér-feketét, akit meg csekkoljatok, ha igényes hip-hop-ra fenitek a fogatokat. Az alapok és a kiegészítések is adottak tehát, a doomjazz-es kiállások épp úgy részei a dolgoknak, mint a tömlöc zene vagy az ambient, amiből világi unalmas prüttyögéseket is lehet rittyenteni, viszont van itt dalírói készség is, ami magasan kiemeli a hasonló kvalitású zenekarok közül.

A kellemes fülbemászó dallamok. Ahogy egy kiváló riff kúszik át, egy enyhe darkjazz-es kiállásba, mint ahogy a Fátyol a levegő-ben is hallható, majd vissza a norvég erdők idézte csörömpölésbe. A háttérben Gábor dallamos, tiszta éneke, ami nekem eléggé meglepő volt, már csak egy olyan plusz, ami éteri magasságokba emeli a hangulatot. Teszi ezt úgy, hogy tisztában vagy vele, hogy egy dohos és halálszagú posvány erdőben menetelsz, egy kiszáradt csontvázakkal teli várbörtön titkos bejárata felé. Amit a Katakombák című dalban el is érünk. Aláhullunk a mélybe, ahol már nincs más csak a ropogás, meg a kísérteties gitár baszkodás. Ambient járja táncát a drone-al vagy valami ilyesmi, nem tudom, nem értek a Bécsi keringőhöz. Az biztos, hogy a szoba már eléggé kering velem, ma is harmadjára pörög le, nem kell fosni srácok, lassan egy kiflire valót össze hallgatok nektek Spotify-on. Hol az űrben lebegek, hol a tömlöc rácsait rázom és pánikolok a bezártságon, nem vagyok benne biztos, hogy minek kell lennie a hatásnak, de hat és a mélyemre ás, még ha nem is értem igazán, viszont mennyei manna lelkemnek ez a gitár maszturbálás.

A jól felépített dalok, az északi szélként sűvítő riffek, a penészes katakombák nyomasztó légköre. Az elvárt dolgok amik megtörténnek és a váratlan amik szintúgy. Goblin király és öblös lovag, a vége meg tiszta All the Waters of the Earth Turn to Blood, bár biztos csak az ének miatt. Nekem ősszel ez kimaradt, pedig tuti évvégi listás lett volna. Viszont most cserébe az NGC Prod-nál belehet húzni, egyedi fatokos kazin, a szokásos Naga minőségben.