A Cara Neir azon bandák sorát erősíti, amik a termékenység zenei képviselői. 2008 óta léteznek, de a bandcampjük szerint már több mint 10 kiadványuk van. Ebben persze benne van minden split, EP meg miegymás. Ők abból a 2010-es évek elején körül elindult, blackened screamo, neo-crust dologból nőttek ki. Pedig nem is angolok, hanem dallas-iak. Az évek során enyhén de kísérletezgettek a saját hangzásukkal, hol innen, hol onnan csippentve kicsit többet. Szóval vannak tekerősebb fekete fémes anyagaik, de például a legutóbbi Part III/ Part IV egyértelműen a screamos dallamvilágot járja körbe.

A legutóbbi lemez viszont a legkülönlegesebb mind közül. Ha először csak a tag-eket nézzük bandcamp-en már felszalad a szemöldökünk a homlokunkra. Hiszen van itt nintendocore, punk, pixelcore, black metal, skramz, noise rock, szóval egy elég érdekes egyveleg. Maga a lemez egy koncepciós anyag, ami arról szól, hogy egy idegen létforma egy 8bites videojátékba szippantja hőseinket és minden egyes szint teljesítése, egy dalnak a megírása. Fel is készítenek minket, hogy lesznek itt mindenféle prüttyögések, pittyegések és a 90-es évek dungeon crawler és rpg játékainak megidézése. Az első dal, "Player 1, Player 2 Begin" nintendo bemondós kezdése, majd utána az azonnali tekerés, ami telibe van verve mindenféle prittyegésekkel bizonyítja azt, hogy nem a levegőbe beszéltek. Már itt felvonultatják azt a stílus arnezált amivel mindig is rendelkeztek, szóval a black metal saátán varjú és a post rockos kiállás simán megfér egymás mellet, ahogy vissza térő cséphadarás is. Mindez szépen felépítve úgy, hogy semmi sem lóg ki. Ez egyébként igaz az egész lemezre. Talán ez a legnagyobb erőssége, hogy egymás mellé vannak pakolva mindenféle screamo, avant-cyber-grind tekerések, black metal, de még akkusztikus dalok és részletek is, de minden egyben van. Mintha patika mérlegen lennének kimérve az arányok és a váltások. A 8 bit-es chiptune effektek ötletesek és szépen beleolvadnak a világba amit kitaláltak, és amikor már éppen idegesítene a sok pittyogás váltanak, egy recsegő-ropogó már-már post-punk-os éneklős részre. Ez csak egy példa volt a sok körül, miért különleges ez a lemez. A dalírói képességeik a csúcson járnak, a hangzás kellően koszos, nincs is semmi hatalma hiba amibe bele lehetne kötni.

Ha muszáj lenne kötekedni, akkor max azt mondanám, hogy vannak dalok amik lepörögnek és hiányérzetet hagynak maguk után. Mintha csak fél készek lennének. Viszont ezen kívül, egy kiváló dallam érzékkel, rohadt jó riffekkel és ötletes effektekkel megáldott, minden féle stílust magába ölelő lemez ez, ami egy nagyon különleges utazás, tele ötletekkel és egy érdekes elképzeléssel.