Ha már az idei Eyehategod eléggé elment melettem, ahogy egyébként az utolsó előtti is. Vannak még itt olyanok akik hozzák azt a mocskos, dögkút kipárolgásban pácolt rohadalmat, amit én egyébként a nagyoktól várnék. Az egyik ilyen banda a Body Void, a zajos, modern doom/sludge egyik zászlóshajója már most. Pedig 2016-ban jöttek ki az első cucukkal. Ez azóta a harmadik nagylemez, volt még egy EP és split is. Szóval amilyen lassú tempójú a zenéjük, annál gyorsabb a munkájuk.

Én egyébként miádom ezt a hangzásvilágot. Van is már annyi ilyen banda, hogy pöcegödröt lehet velük rekeszteni. Ennek ellenére, hiába nagy a választék számomra a legtöbb a lemezek végére unlalmas lötyögésbe torkollik. Igazából nehéz megmondani, hogy mitől is jó egy ilyen lemez. Nem is tudom. Érezni lehet, többnyire már az első pörgetésnél, elkap, a robbanásra kész harag és frusztráció, amitől érzed, hogy ez az egész őszinte. Ez a három srác egyébként nem felejtte el, hogy annak idején még a sludge úgy írták le a firkászok, hogy a doom és a punk szerelemgyereke. Ez itt annyira igaz, hogy nincs semmiféle sabbath-i hagyomány, az egész inkább egy kurvára belassított Black Flag érzetét kelti. Nyakon öntve fogcsikorgató zajongással és kínban és szenvedésben gazdag bömböléssel, ami nem is bömbölés.

Az egyértelmű, hogy mindig jókor kapcsolták fel a punk kapcsolót és kezdtek el abálni, mert ezzel lett egy bitang erős húzása a lemeznek, Mármint szépen döngöli az arcod és amikor már nem bírnád felpörög a cséphadaró, oszt csá. Félelmetesen dühös a lemez és a frusztráció szinte kézzel fogható. A Laying Down in a Forest Fire-ben például tökéletesen vissza adják ezt az érzést azzal, hogy mindig belekezdenek egy ocsmány jó riffba amit a félbe hagynak és betonoznak tovább, na ez harmadjára már kurva idegesítő, de valahogy mégis zseniális, mert beléd ültetik azt a frusztrációt amit ők a zenével elakarnak érni. Persze utána pont ebben a számban van egy hatalmas drone-os, post-os elszállás csak, hogy ne legyen annyira egyszerű a képlet. A feedback isteneknek áldozott mételyes balladák, négyszer 12 percben. Eszed vagy okádsz, te döntesz.

Ők is azok közé a bandák közé tartoznak, akik annak ellenére, hogy doom-ot vagy sludge-ot tolnak, szövegeik mégis politikai és társadalom kritkikus töltetűek. Van valami pozitívum is abban, hogy mi megy ott a tengeren túlom. Mert annak hatására születnek ilyen erős, érzelmekkel teli, a kapitalizmust és fehér felsőbbrendűséget gyilokra hívó lemezek.