Sokszor van az, hogy a borító az ami meggyőz arról, hogy egy lemezt lepörgessek. Nem volt ez másképp a Spectral Wound friss lemezével sem, amit valószínűleg a büdös életben nem hallgattam volna meg. Mostanában ez az irány nem nagyon mozgot, viszont tudnom kellet mi rejlik egy ilyen ultra gáz és kínos borító mögött. Hát az év eddigi legnagyobb meglepetése, az!

Kanada, Montréal hát mondjuk onnan nem ilyen fajta black emtalt várnék. Mert ami már a legelején egyértelmű lesz, hogy itt bizony az északi, svéd és finn ügyek lesznek amiről szó lesz, Hát végülis északnak észak és ott is kurva hideg van. Amikor pedig jég tulipán fagy a seggedre, akkor valószínűleg a fekete fém is jó lesz. Nincs cicoma, egyszerű mint a faék, a gitár rozsdás késként vág a húsba, a dob pedig Tyson módjára püföli a hallójáratunkat. Mindezt úgy, hogy közben minden szépen a helyén, jól hallható de mocskos és undorító is. Én valahogy így tudom elképzelni ezt a stílust 2021-ben. Agresszív és sötét, a sátánvarjú sebeket tép a lelkünkbe, a dallamok pedig kifacsarják azt a kevés jó érzést is ami még benne maradt.

A tempók és a váltások izgalmasak és változatosak és a dalok felépítésére sem lehet panaszunk. Pedig ami itt elhangzik már mindent hallottunk, viszont simán oda tenném egy Horna, Sargeist vagy Dark Funeral mellé is. Mert egyszerűen hó érzékkel vannak jó dalok megírva, amiből egyértelművé válik, hogy kenik-vágják, hogy is kell ezt a stílust csinálni. Ez a titka ennek a lemeznek meg az, hogy azért jó igazából mert nem akar különleges meg ultra trve lenni, a borítót kivéve. Nincsen erőlködés, hogy valami különlegeset és újat kell mutatni, vagy hogy meg kell felelni valaminek vagy valakiknek. Csak játszanak és azt jól csinálják, ennek a hozzáállásnak hála idén, eddig ez az egyik legjobb fekete fém lemez. Nincs is mit beszélni róla, bár télen azért biztos jobban fog esni.