Halmozódva jönnek mostanában az izgalamsabbnál izgalmasabb hazai black projektek. Kezdem azt érezni, hogy kezdik a hazai zenekarok levedleni a ránk oly jellemző és számomra már eléggé fárasztó hibákat és hozzáállást.  A Holdlajtorja is ezt a tendenciát bizonyítja, így annál szomorúbb, hogy szinte semmi figyelmet nem kapott ez a három számos demo. Én is csak úgy értesültem róla, hogy a srácok elküldték. Szkeptikusan ültem le mellé, mint ahogy az összes hazai black metal mellé, viszont kellemesen csalódtam.

A Holdlajtorját a Vorkutából is ismerős Berki Bálint, másnéven Inmar hívta a létezés fokára. A csapatot pedig Leirus és Marblebogos arcokkal egészítette ki, így egy 2 éves kezdeti "hiátus" után tavaly decemberben kijött egy három dalos, eléggé demo jellegű anyag. Már a zenekar neve is bizalomra ad okot, hiszen amiben lovecraft van az nálam egyből egy magasabb fokról kezd. Még ha esetek többségében emiatt esnek is nagyobbat. Viszont ilyet itt most nem tapasztalhatunk, a Holdlajtorja azt a fajta rituális black metal vonalat viszi ami mostanában annyira divatos és emellett nekem nagy kedvencem is.

A hangulat sejtelmes és sötét, a rituális lüktetés adja az egész, alig 10 perces anyag boogieját. Olyanfajta éteri lüktetést, amire még Dagon is egy medencés partyval válaszolna. A törzsi dobolásra ráhúzott pulzáló dallamok és a középtempós témákkal felépített, valami nagyobb katarzist ígérő hangulat az ami uralja az anyagot. A középső másfél perces közjáték pedig egy sötét dohos pincében viszhangzó rituáléra invitál meg minket, amiben az ének sokkal érdekesebb, mint az a szokványos károgós amit alapjáraton tolnak. A nagylemezen remélem többet halhatunk majd belőle.  Bár már az utolsó számban is kapunk egy kicsit belőle szerencsére. Ami ebből a két dalból kiderült az az, hogy muníció és hangulat az van bőven. A rituális lovecrafti hangulat nagyon működik, nem esnek abba a hibába mint a legtöbben, hogy a jól felépített, sejtelmes középtempós részeket szétverik. Az egymásba csavaradó hidegrázós dallamok, főleg a második dalban, erőteljesen elviszik a zenét, nem mintha a ritmusszekcióra lehetne panasz. Értem a demo lényegét, de itt most tényleg az a legnagyobb baj, hogy csak egy demo. Egyszerűen nincs ideje kibontakozni a hangulatnak és a témáknak annyira, hogy elérjük a katarzist. Viszont a célját mindenképpen elérte, hogy várjam a folytatást. Szomorú, hogy az ilyen izgalmas anygok nem kapnak túl nagy figyelmet, persze a Hooligans egyel lejjebb hangolja a gitárjait és már minden portál kötelességének érzi, hogy ajnározza őket picit és megmérettesse itt vagy ott, na mindegy.