A vak kozmosz céltalanul forog a semmiből a valami felé, és a valamiből vissza a semmibe, nem törődve, még csak nem is tudva a sötétben fel-felvillanó vágyak vagy tudatok létezéséről

Howard Philips Lovecraft

A Kill with hate eonokon át tartó (4 év, nem is olyan hosszú idő amúgy…) mély és borzalmas álmából felébredve Beneath the Void-dá változott. Egy technical death metal szörnyeteggé, ami rögtön képes magát beenni az ember szívébe és természetéből adódóan teszi ezt úgy, hogy közben elpusztítja az élőszöveteket korruptálja azt és minden mást is ami az útjába áll.

 A rengeteg csonkolás közepette kapunk időnként a ’80as évek sci-fi horrorjából táplálkozó szinti betéteket, amiket én kifejezetten hangulatos és okos megoldásnak találtam. Szelősebbé és atmoszférikusabbá téve az egész lemezt. A By the Seventh gyilkolós lassú tempós intrója úgy kúszik az ember bőre alá, mint ahogy azt az Őrült arab megírta a nagykönyvben.

 Annyi a blast-beat, tempó és téma váltás az albumon, mint csillag az égen, az ének témák pedig kellően változatosak. A Stargazer kezdő dobtémája nálam csillagos ötös, a dal hátralévő része pedig egyszerűen kifordít önmagadból.

Az Absolution-ben lévő kiállástól, pedig lefagytam, mint az Antarktisz, talán itt érződik a legjobban, hogy a srácok milyen ügyesen bánnak a különböző tempókkal és a témákkal.

 Erre a lemezre simán megérte várni négy évet. Valóban egy teljesen más színvonalú és erőjű albumot kaptunk a srácoktól, abszolút értem a névváltoztatás mögött álló okokat. Sok ilyet még!