Még a megjelenés környékén kaptam linket ehhez a lemezhez, de eddig ültem rajta. Nehezen fogadtam be, pedig már az első hallgatás óta tetszik, annak ellenére, hogy nem vagyok a vegytiszta ambient nagy rajongója. Bár az, az írásokból le jöhetet, hogy a rituális jellegű cuccokat viszont nagyon is szeretem, mondjuk szerintem mindanyian akik a Barlang falára firkálgatunk. Hogy mi volt az ami miatt nehezen fogadtam be? Jó kérdés nem igazán tudnék rá válaszolni, volt, hogy elmerültem az apró lágy hangokban, de volt olyan is, hogy ezek az apró lágy hangok és egy kamion kürtjéhez hasonlatosan idegesítettek. Szóval kijelenthetjük, hogy hangulat függő az anyag.

Az egész mögött Szabó Károly áll, aki a Naqoyból lehet ismerős, ha nem az akkor gyorsan keres rá, mert az a projektje is baromi izgalmas. A történet pedig úgy kezdődik, hogy réges régen, mikor még az istenek a földön jártak, egy omladozó falu tibeti templom lépcsőjén Sándor László fotográfus megkérte hősünket, hogy csináljon aláfestő zenét az általa készített videóhoz.

Amihez még kettő másik is készült, így kaptunk egy körülbelül 20 perces utazást, az esemény horizont körül.( Plusz a videós dal eredeti verziója) Azt most nem fogom elmondani, hogy mennyire passzol a zene a képi világhoz, hiszen itt a videó, ami nálam ezerszer jobban eltudja mesélni. Ami talán a legjobban megfogott, nem is a lágyság, vagy a nyugalom amit a gondosan összepakolt hangok adnak. Hanem a a használt tibeti hangszerek harmóniája, legyen szó harangokról, tálakról vagy olyan dolgokról amiről ötletem sincs hogy, hogy kell kiejteni. Amikor erdeti hangszerek  is vannak ilyen szépen használva és nem csak a végtelenített soundscape-eket kapjuk, ad egy fajta "élő" ízt és földhözragadtságot, amitől sokkal inkább megfoghatóbb lesz. Miközben mégis egy földöntúli lebegés az egész, az első dal ősi, primitív torokénekével  vagy a harmadik dal dobolásával, a rég múlt korokat idézi, miközben tisztában vagyok vele, hogy a világ túl felén, lehet egy templomban valaki pont ugyanilyen hangszereken játszik. A csillagok mégis a szinte vak sötét szoba plafonjára költöznek és repítenek egy meditatív álllapot felé. Cixin Liu Három Test trilógiáját olvasom most és ennél jobb aláfestő zenét nehezen lehetne találni, az utóbbi évek általam olvasott scifieinek legjobbikához. Egyetlen nagy baja csak az, hogy pont mikor elmerülne benne az ember vége is van, ezt egy órában sokkal átlehetne élni.

8.5/10