Szeva! Akkor ha neked jó kezdhetjük is. Szóval, ha jól tudom a Rém előtt a Redneck Zömbiez-ben is benne voltál. Azon kívül volt még valamilyen zenei előéleted?
Szia! Először is hadd köszönjem meg a lehetőséget és a felkérést az interjúra és ezúton is szeretném üdvözölni az oldal olvasóit. Nos, igen korábban még valamikor 2010 előtt az egyik alapítója voltam a Redneck Zömbiez nevű zenekarnak, de korábbi időszakra visszanyúló zenei múltam igazából nincs. Azért fura ez talán egy kicsit, mert már gyerekkoromban is rengeteg zenész vett körbe. Több olyan barátom és ismerősön is van a tizenéves koromból, akik akkoriban ragadtak először hangszert a kezükbe és akárcsak pár évvel később is jóval előrébb jártak zenei téren, mint ahol én most tartok. Volt bennem egy minimális ambíció már 12 éves koromban, mert akkortájt lettem hatalmas Primus rajongó és nagyon szerettem volna basszusgitározni akkoriban. De mivel a tinédzserkori pénztárcámat a másik két hobbim, a képregény és a filmek (iszonyat addikt mozilátogató voltam akkoriban) teljes kiürítették minden hónapban, ezért a zenélés háttérbe szorult. Aztán amikor a Redneck teljesen földbe állt akkor döntöttem el, hogy hangszert fogok a kezembe életemben először és nekiállok valami olyan zenét csinálni, amihez én is elég leszek egyedül. Mivel a black metal szívem csücske és mivel ahhoz a zenéhez, amit én csinálok nem kell nem zeneművészeti egyetem nem is nagyon volt kérdés, hogy milyen irányba induljak el.
Én már el is felejtkeztem a Zömbiez-ről, pedig akkoriban nagyon bírtam, mindig belecsempésztem a szerepjátékos lejátszási listába. Miért mentetek szét? Mert egyébként elég patent kis banda volt, egyedi koncepcióval és egész jó témákkal, amiből bőven lehetett volna ennél is komolyabb dolog.
Mindigis egyfajta „hobbizenekar” volt. Volt egy időszak, amikor próbáltuk komolyan nyomni a dolgot, de ha megnézed kik alkották a zenekart akkor láthattad, hogy legalább a fele olyan ember volt, akinek volt mellette legalább egy, de volt, akinek 2-3 másik komolyabb bandája. Nagyjóból senki se tudott és nem is nagyon akart annyi energiát belefektetni a dologba, hogy esetleg több legyen benne, mint ami volt. Emiatt a 3-4 alapember mellett mindig az dobolt, gitározott vagy énekelt a zenekarban, aki épp arra járt és ráért. Szerettünk összejárni próbálni, piálni és elcseszni az időnket együtt. Ez volt a dolog egyik fele. A másik fele pedig, hogy túl sokan voltunk benne. Minden 3-4 fős zenekarban akad 1 vagy maximum 2 hangadó, aki erősebb és agresszívabb személyiségjegyekkel rendelkezik, mint a többiek. Egy zenekarban, ahol van 2 gitáros, 1 basszusgitáros, 1 dobos és 3 énekes ott több ilyen ember is összeverődik. A többit szerintem nem kell részletezni. Szerettem nagyon azt az időszakot, de ha reálisan nézem, ennél nagyon több nem volt benne.
És volt szünet, vagy egyből jött a Rém? A koncepció egyből meg volt, vagy közben alakult ki , hogy milyen legyen az első anyag?
Kis túlzással annyi szünet volt, amíg kigugliztam pár youtube videót, hogy hogyan kell megfogni egy gitárt. Az első gitárt, amin elkezdtem gyakorolni még a Redneck egyik gitárosától kaptam kölcsön, aztán kb. fél évvel később vettem egy kissé leharcolt Epiphonet és azon írtam meg az első EP anyagát. Amikor kitaláltam a RÉMet egyből bevillant három olyan téma, ami köré szerettem volna egy-egy lemezt vagy EPt írni. Ebből kettő meg is valósult a Poklade és a Berek kapcsán, ahol már azokat az élményeket és érzéseket használtam fel, amelyek a RÉM megalakulásakor arra inspiráltak, hogy hangszert fogjak a kezembe. Ha a zenei oldalát kérdezed akkor arra is volt mindkét esetben konkrét elképzelés a fejemben mind a hangzás, mind a dalok kapcsán, na és ezek azok, amik végül full nem úgy valósultak meg. Nyilván, ha 15-20 éve gitároznék és zenélnék akkor sokkal jobban ki tudtam volna játszani magamból azokat a témákat vagy motívumokat, amelyekkel fel akartam vértezni a két anyagot. Talán cirka 10-15 év múlva biztos jobban ki fogom tudni adni magamból azt a zenét is, ami a fejemben megíródik és talán jobban is fog szólni. De hát ez az igazi szépsége az egyszemélyes projekteknek. Csinálhatsz egy csomó olyat dolgot, amihez igazából nem is értesz.
Az, hogy ezt a hagyományosabb black metalt csinálod és olyan módon, hogy nem csak az északiak majmolása megy meg az erdőben kolbászolás, már eleve kiemeli a Rém-et valamilyen szinten a hazai mezőnyből. Te mit gondolsz a itthoni színtér helyzetéről?
Oh, hát köszönöm szépen! Soha nem is akartam másolni másokat. Már úgy értem, ami az anyagaim körüli koncepciót illeti. A zenei része a dolognak az más kérdés, mivel nem vagyok képzett zenész, ezért nyilván nem én fogom megreformálni a műfaj zenei részét. De én úgy látom, hogy a black metál egy totál individuális műfaj és az, hogy a norvég, svéd vagy finn zenészek nagy része az őket körülvevő folklórral töltötték fel az egy teljesen magától értetődő dolog. Mivel én nem vagyok skandináv ezért ezzel nem is nagyon tudok azonosulni, de ha úgy vesszük végülis pont ugyanazt csináltam. A black metál zeneiségét feltöltöttem azokkal a dolgokkal, amik engem körbevesznek és engem foglalkoztatnak. Hozzáteszem ennek nem kell feltétlenül magyar folklórból táplálkoznia. Az, hogy ez nálam az eddigi két anyag kapcsán így alakult annak szimplán emocionális háttere van. Rengeteg jó banda van itthon, akik hordoznak értékeket, sőt egyediséget is. Nyilván van egy csomó olyan banda is, ami nem nekem szól, mert én az elvont, ha úgy tetszik „ördögibb” dolgokkal nem tudok azonosulni azért, mert nem érdekel. Ettől még persze zeneileg lehet jó egy ilyen tematikájú lemez is, de számomra a black metal inkább azt a fajta természetközeliséget és naturalizmust hordozza magában, amint a Darkthrone is képvisel. Szóval az erdőben kolbászolás tőlem sem áll távol csak nem fekete gúnyában kifestve kecskevérrel teszem ezt, hanem sokkal inkább egy túrabakancsban .Az is sokkal jobbat tenne a műfajnak, ha több zenekar találná meg önmagát és sokkal inkább a saját szellemiségük jelenne meg a zenében mint azok a felvett klisék, amiken már a „nagy öregek” jó része is jócskán túllépett. Amit én a hazai színtérből még egy kicsit hiányolok az a sokkal nagyobb összetartás. Baromi jó például az, hogy rengeteg kis kiadó van itthon, akik adnak ki fizikai adathordozón underground lemezeket. Pénzt és energiát nem kímélve terjesztik az anyagaikat, itthon egymás között, sőt külföldön is csereberélnek más kisebb kiadókkal. Azt látom, hogy a kiadók között kialakult egy baromi jó kapcsolatrendszer, amely arra hivatott, hogy az underground határait kitolja. Valami hasonló a zenekarok között is tök jót tenne a műfajnak. Én ezért is igyekeztem a Berek kapcsán több vendégzenészt is felvonultatni a lemezen. Egyrészt mert ők jobban tudják csinálni azt, amit én sehogysem, másrészt úgy gondolom, hogy így sokkal több helyre eljuthat akár itthon is az az üzenet, amit a lemez képvisel. Lehet eretnekség lesz, amit mondok, de valami hasonlóra lenne szükség a black metalban is, mint ami a hip-hopban van, ahol mindenki elmegy a másik lemezére featelni, ami a műfajnak is baromi jót tesz és az adott anyagot egy váratlan új ízzel képes feltölteni.
Oh, hát köszönöm szépen! Soha nem is akartam másolni másokat. Már úgy értem, ami az anyagaim körüli koncepciót illeti. A zenei része a dolognak az más kérdés, mivel nem vagyok képzett zenész, ezért nyilván nem én fogom megreformálni a műfaj zenei részét. De én úgy látom, hogy a black metál egy totál individuális műfaj és az, hogy a norvég, svéd vagy finn zenészek nagy része az őket körülvevő folklórral töltötték fel az egy teljesen magától értetődő dolog. Mivel én nem vagyok skandináv ezért ezzel nem is nagyon tudok azonosulni, de ha úgy vesszük végülis pont ugyanazt csináltam. A black metál zeneiségét feltöltöttem azokkal a dolgokkal, amik engem körbevesznek és engem foglalkoztatnak. Hozzáteszem ennek nem kell feltétlenül magyar folklórból táplálkoznia. Az, hogy ez nálam az eddigi két anyag kapcsán így alakult annak szimplán emocionális háttere van. Rengeteg jó banda van itthon, akik hordoznak értékeket, sőt egyediséget is. Nyilván van egy csomó olyan banda is, ami nem nekem szól, mert én az elvont, ha úgy tetszik „ördögibb” dolgokkal nem tudok azonosulni azért, mert nem érdekel. Ettől még persze zeneileg lehet jó egy ilyen tematikájú lemez is, de számomra a black metal inkább azt a fajta természetközeliséget és naturalizmust hordozza magában, amint a Darkthrone is képvisel. Szóval az erdőben kolbászolás tőlem sem áll távol csak nem fekete gúnyában kifestve kecskevérrel teszem ezt, hanem sokkal inkább egy túrabakancsban .Az is sokkal jobbat tenne a műfajnak, ha több zenekar találná meg önmagát és sokkal inkább a saját szellemiségük jelenne meg a zenében mint azok a felvett klisék, amiken már a „nagy öregek” jó része is jócskán túllépett. Amit én a hazai színtérből még egy kicsit hiányolok az a sokkal nagyobb összetartás. Baromi jó például az, hogy rengeteg kis kiadó van itthon, akik adnak ki fizikai adathordozón underground lemezeket. Pénzt és energiát nem kímélve terjesztik az anyagaikat, itthon egymás között, sőt külföldön is csereberélnek más kisebb kiadókkal. Azt látom, hogy a kiadók között kialakult egy baromi jó kapcsolatrendszer, amely arra hivatott, hogy az underground határait kitolja. Valami hasonló a zenekarok között is tök jót tenne a műfajnak. Én ezért is igyekeztem a Berek kapcsán több vendégzenészt is felvonultatni a lemezen. Egyrészt mert ők jobban tudják csinálni azt, amit én sehogysem, másrészt úgy gondolom, hogy így sokkal több helyre eljuthat akár itthon is az az üzenet, amit a lemez képvisel. Lehet eretnekség lesz, amit mondok, de valami hasonlóra lenne szükség a black metalban is, mint ami a hip-hopban van, ahol mindenki elmegy a másik lemezére featelni, ami a műfajnak is baromi jót tesz és az adott anyagot egy váratlan új ízzel képes feltölteni.
Az ilyen feat-ek tényleg nagyon jók. Amerikában most az ilyen kollaborációs lemezeket nyomják páran. A The Body, a Full of Hell stb. Egy olyan szintű együttműködésben is benne lennél? Ha igen és választhatnál egy bandát vagy zenészt, mindegy, hogy külföldi vagy hazai, kivel csinálnál ilyet?
Abszolút. Ezek a kollaborációk nagyon izgalmasak, pláne akkor, ha olyan ember is van benne, aki nem feltétlenül a black metál műfajából jön. Ettől lesz a végeredmény különleges. Nem hiszem, hogy nagyon nem meglepetésként fog érni a válaszom mivel hatalmas Darkthrone fan vagyok ezért, ha rajtam múlna először biztos ők lennének a célkeresztemben. A műfajon belül még Gard munkássága volt rám nagy hatással, mind a Khold mind a Tulus lemezeket hatalmas mesterműveknek tartom egytől egyig, de rettentő izgalmas út lehetne a synthwave és a black metál egyfajta ötvözete is. Hazai zenészekkel eddig is kooperáltam, szerepelnek is jópáran a Bereken és vannak még ezirányú terveim a jövőre nézve de ez egyelőre még maradjon az én titkom.
Ha már szóba jöttek a vendégek a Bereken, kivel, hogy ismerkedtél és miért pont őket hívtad? Ének téren nagyon erős és változatos is lett az lemez, ez is volt a célod ezzel?
Igen, pont ez volt a célom a vendégekkel. Úgy éreztem, hogy az én hangom egy ilyen hosszúságú lemezt túl monotonná tenne és kell bele valami olyan extra, ami egy kicsit változatossá teszi amellett, hogy a lemez ívét és atmoszféráját nem tördeli szét. Mindenképpen szerettem volna bele tiszta éneket és mivel van szerencsém azt mondani, hogy kishazánk egyik legjobb metálénekese hosszú évek óta nagyon jó barátom, ezért nem is volt kérdés, hogy az Oszkárt felkérem egy jó kis vendégszereplésre. Vele még anno együtt csináltuk a Rednecket, szóval régi harcostársam ő. Jim Jonest ismerem a vendégzenészek közül talán legrégebb óta. Van egy közös baráti társaságunk, akikkel több, mint 20 éve járunk össze szinte heti rendszerességgel fos és kevésbé fos filmeket nézni. Rettenetesen tisztelem a munkásságát, a Veér és az elődje a Ravenshades az ország talán legjobb lemezeit tette le az asztalra ebben a műfajban. Leirut tök ismeretlenül kértem fel a vendégszereplésre. A Zala című dalba szerettem volna beleszőni a Szép Zalában születtem című népdalt és úgy éreztem ez csak akkor lehet igazán hiteles, ha olyan ember énekli fel, aki Zalai származású. Szerencsére elvállalta, mert ha nem tette volna, akkor valószínűleg az a rész kompletten kimaradt volna a dalból, ami nélkül lássuk be, nem lett volna az igazi. Vincze Ádám, aki a rejtett nótában bendzsózik szintén több, mint 20 éve nagyon jó barátom, I. aki a basszust játszotta fel szintén, a Tomit, aki meg a dobokat feldobolta nekem I. kérdezte meg, hogy lenne-e kedve feldobolni lemezt és egyből igent mondott. Szóval a vendégek nagy részéhez hosszú évek óta tartó barátság fűz, nekik nem is nagyon lett volna lehetőségük nemet mondani (haha). Úgy gondolom, hogy mindenki rettenetesen fontos eleme volt annak, hogy a lemez végül olyan lett amilyen, amiért ezúton szeretnék külön köszönetet mondani nekik. Akit még úgy gondolom külön ki kell emeljek az Katona Balázs, aki a lemezborítót festette. Elképesztően tehetséges srác és egy „sajtcetlire” vázolt ákom-bákomból alkotta meg a lemez borítóját és úgy gondolom hogy fantasztikus munkát végzett vele. Tudom, hogy sokszor megköszöntem már neki, de nem lehet elégszer!
Ha már vendégek meg barátok is. A Poklade fizikailag egy spliten jött ki a Fattyúval. És Aviussal közös kiadót is indítottatok. Az Ő oldaláról már hallottuk a megismerkedéseteket, te részedről, hogy alakult ki ez a kapcsolat?
Ő már nagyjából mindent elmondott. Facebookon kezdtük el dumálgatni és kiderült, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk a zenéről meg az underground helyzetéről. Aztán ez oda jutott, hogy azóta igyekszünk megosztani egymással a tapasztalatainkat a zenélésről, a keverésről meg minden egyébről. A kiadó is innen jött. Egy zenekarnak nyilván sokkal könnyebb kihozni a lemezét akár szerzői kiadásban is, mert több ember között könnyebben eloszlanak a munkafázisok és a költségek is. Ezért is vetődött fel, hogy közösen vegyük a kezünkbe a saját lemezeink kiadását, mert az a helyzet, hogy a pénzen kívül rengeteg munkát és energiát igényel egy lemez kiadása, ezért ahol tudjuk segítjük egymást. A közös split grafikai részét, például ő csinálta, ahogy a Berek a CD verziójának grafikai anyagit is, ami hamarosan megjelenik majd. Én csak belepofáztam, hogy szerintem mit hogyan kéne. Anno kaptam egy megkeresést a kazah Red Truth Productionstől, hogy kiadnák a Bereket és sikeresen le tudtam dumálni velük, hogy közös kiadásban jelenjen meg Noctis Sonossal. Így most gyakorlatilag az lett a végeredmény, hogy mi megcsináltuk a lemez grafikai részét, ők legyártották a cd-ket és mi is kaptunk belőle bőven ahhoz, hogy itthon tudjuk terjeszteni a két kiadó logója alatt. Az én álmom igazából az lenne, hogy egyszer vinylen is kijöhessen a lemez, de az már tényleg horror költségekkel járna. Ebben a mai digitális világban sokkal inkább háttérbe szorult a fizikai adathordozó de azért van egy szűk réteg főleg az undergroundban, akinek van igénye rá és hozzáteszem nekünk is.
Aviust is kérdeztem, de akkor neked is felteszem. Kazettákkal hogy állsz?
Nem vagyok kazettagyűjtő, inkább vinyl párti vagyok azokat vásárolgatom, de abszolút megértem a létjogosultságát. A kazettának is megvan az az analóg jellege és hangzása, ami a vinylnek és kiadó szempontból sokkal gazdaságosabb is. Lehet kisebb példányszámban gyártani és sokkal olcsóbb. Sokan mondják, hogy a kazetta a 21. század bakelitje. Nézek sok hifi és lemezes fórumot és csoportot és elképesztő árakon mennek a prémium üres kazetták.
Melyik lemez a gyűjteményed kincse? És mit vettél utoljára?
Hu, hát ez jó kérdés. Talán a Thy Catafalque Rengeteg című lemezének vinyl verziója, és a két Dan Swanö által dedikált Pan Thy Monium vinyl. Elképesztően zseniális zenésznek tartom, akinek majdnem minden munkája faltól falig tökéletes. De ugyanez igaz a Tomira is. Én olyan Thy Catafalque lemezt nem hallottam, amit ne imádtam volna. Utoljára az Edge of Sanity Unorthodox vinyl verzióját húztam be, de van vagy 6 lemezem pre-orderen jelenleg is. Köztük az első két Satyricon újrakiadása, az új Thy Catafalque stb.
Térjünk el egy kicsit a zenétől. Nem zenei vonatkozásban mik voltak azok amik inspirálták a Bereket?
A legnagyobb inspirációt a nagykanizsai feleségemnek köszönhetem. Vele voltam életemben először a Kis-Balatonon, az Olajos körtúrán és azokon a helyeken, amelyek a lemezt inspirálták. Budapestiként Zala megye nekem nagyjából a Balaton végét jelentette. Azon kívül, hogy többször átutaztam rajta sosem töltöttem el ott korábban huzamosabb időt ezért nem is volt lehetőségem arra, hogy megismerjem a zalai táj szépségét. Aztán ahogy elkezdtem egyre jobban megismerni és megszeretni a környéket rájöttem, hogy fantasztikus hely. Leginkább a Kis-Balaton és környéke volt rám nagy hatással és szinte egyből eldöntöttem, hogy akkor formálódó zenei projektem kapcsán elő fogom venni Zala megyét és a Kis-Balatont. A fő inspirációt tehát a személyes élmények és a kötődés jelentette és természetesen Fekete István Téli Berek című regénye, amely a lemez borítója is hivatott volt megidézni. De a személyes élményeken túl igyekeztem minél több információt begyűjteni a Kis-Balatonról. Elolvastam Csupor Tibor vonatkozó könyvét, sőt még a kanizsai könyvtárban is próbáltam régi térképeket felkutatni. Rengeteg csodálatos táj és hely van kishazánkban, amire érdemes időt szánni és megcsodálni és hát valljuk meg, hogy az erdő és a természet alapvetően nem áll messze a black metáltól.
Ez nagyon király rég hallottam már ennyire hiteles és "trve" dolgot. Alapjáraton is szoktál vagy szeretsz túrázni?
Szeretni szeretek bár mostanában nem nagyon van rá lehetőségem. A mindennapok és a családi élet miatt ez most kicsit nehézkes, de eljön majd még ennek is az ideje. Annak ellenére, hogy budapesti vagyok rettenetesen utálom a belvárost, szóval szívesebben vagyok inkább valahol egy erdőben vagy bárhol, ahol nincs tömeg.
A családdal mennyire tudod össze egyeztetni a zenélést? Bár gondolom könnyebb így, hogy egyedül csinálod. Asszony mit szól, hogy ilyen "gonosz" zenét csinálsz?
Ami elég napi 5 óra alvás addig egész jól. Általában akkor tudok zenével foglalkozni, amikor már mindenki alszik. Nyilván amiatt, hogy minden az én kezemben van és nem kell más zenekari taghoz igazodnom így jóval könnyebb, akkor és azt csinálom, amire éppen időm van. Van, hogy akár 1 hónapig a kezembe sem veszem a gitárt, de olyan is van, hogy minden estre tudok rá időt szakítani. Szóval tök változó. A feleségem nem nagyon éli az ilyen zenét, ami hozzáteszem nagyon is jól van így. A zenéhez ő viszont nálam kb. 147x jobban ért, mivel ő korábban nagy zenekarban hegedült, szóval azt, amit én mondjuk úgy ösztönből csinálok annak ő érti a zenei oldalát is. Sajnos vannak bőven hiányosságaim zeneelmélet terén.
Amit te akarsz létre hozni, ahhoz szerintem jobb is, ha ösztönből jönnek a dolgok. Ha jól tudom, hangzás terén a mocskosat pártolod inkább és a modern black dolgokért nem vagy oda. Ennek van valami tényleges oka?
Egyszerűen rettentően zavar, hogy a mai modern zenék (és most nem csak kifejezetten a black metálra gondolok) hangzás terén rettenetesen sterilek. Minden egyes apró részlet fel van polírozva ki van javítva és hiányzik belőlük az a fajta „alapzaj” és az a fajta hiba, amitől egy dal akár lemezen is mondjuk úgy élőnek hat. Ez pláne akkor rettentő kiugró, amikor valaki (mint például én is) nem fizikai cuccon szólaltatja meg a hangszert, hanem szoftverekkel. Egyszerűen kiölik a keveréskor sokszor az emberi tényezőt a hangszerek hangjából. Én általában úgy szoktam csinálni, hogy ha feljátszok egy témát akkor igyekszem nagyon minimálisan editálni a gitárokat, mert én szeretem azt, hogy hallom benne azokat az apró hibákat, amiktől azt érzem, hogy ez az én kezem munkája. Amikor valaki szarrá editál egy gitárt akkor azzal mintegy átadja a számítógépnek a zenét és elveszik benne az, aki feljátszotta. Rengetek olyan lemez van, ahol első hallásra megmondod azt, hogy ezt hol vették fel. Egyszerűen azért, mert mindegyik ugyanolyan, ugyanaz a műviség van bennük és ez nagyon nem jó szerintem a metálzenének. Nyilván ez ízlés kérdése, mert vélhetően sokan szeretik ezt és igény van rá, de én sokkal inkább a természetes dolgok híve vagyok. Hozzáteszem, hogy mondom mindezt úgy, hogy igazából a keveréshez sem értek, csak megyek a saját fejem után. Egy stúdiós hangmérnök valószínűleg kitépné minden hajszálát, ha látná, hogy én mit művelek ilyenkor. Viszont, ha meghallgatsz egy korai Grave, egy Edge of Sanity, egy Entombed, vagy akár az első Darkthrone lemezt (most szándékosan svéd death metálra utalok) azok a lemezek élnek, van húzásuk van bennük mojo. Ezzel szemben a mai modern death metálok sokszor csak a sebességgel próbálják ugyanazt a pusztítást elérni, amint a Grave mondjuk zsigerből hoz a komplett Soulless lemezzel. De visszatérve a kérdésre, szerintem nagyjából pont ugyanez van a mai black metállal is. Kihal belőle az individualizmus. Sok zenekarnál azt látom, hogy felvonultatják azokat a kliséket, amik a műfajt meghatározzák (és itt most nem feltétlenül zenei klisékre gondolok) és ezáltal elveszik a zene személyisége. Pedig a black metál talán a legemocionálisabb műfaj a világon és talán a legszélesebb műfaji szabadsággal rendelkezik. A gond az, hogy ezt nagyon kevesen használják ki. A black metálnak szerintem ösztönből kell jönnie és az alkotó személyiségét és érzelmeit kell magán hordoznia szóljon az akár csillagászatról, akár a gátépítésről. Pontosan ezért tekintem én speciel a Darkthronet követendő példának. Ők szarnak mindenre és azt csinálják, ami belőlük jön. Nem akarnak megfelelnie senkinek és semminek. A mai napig lázadnak minden szar ellen és maga a műfaj pontosan itt gyökeredzik.
Akkor ezekkel a post metal dolgokkal, nem zeneileg van bajod?
Ha a post black metálokra gondolsz azokkal leginkább az a bajom, hogy azt tapasztaltam, hogy nálam nem időtállóak. Amikor kijött az első Deafheaven az akkor nekem bejött, még az első itthoni koncertjükön is voltam. De valahogy azóta teljesen kikoptak nálam és azt vettem észre, amikor pár hónapja pont elővettem, hogy 2 szám után kikapcsoltam. Bármikor szívesen előkapok egy Darkthrone, egy Khold vagy egy Nargaroth lemezt, de a Deafheaven, Wolves in the Thorne Room és hasonlók már eszembe sem jutnak. Amióta ezek a zenekarok megjelentek azóta meg már fű helyett is ilyenek nőnek ki a földből és én megmondom őszintén, hogy sokszor nem nagyon tudok különbséget tenni köztük. De hát nincs ezzel baj, mindenki mást szeret, én tök elfogadom, ha ez valakinek bejön. Kivételek viszont mindig vannak, mert az első pár Krallice lemez még mindig nagyon fasza. Én egy olyan fajta tradicionális fickó vagyok, aki szerint a Dodheimsgard 666 Internationalja benne van a világ 5 legjobb metál lemezében. Ha érted mit akarok mondani ezzel.
Na nekem például DHG Umbra Omega az ami zseniális, a vokál nagyon beteg rajta. De egyébként értem amit a post blackre mondasz és jogos is. Nekem nagy kedvencem a stílus, de főleg a hangulata miatt. Entropia, Oranssi Pazuzu szerintem zseniálisak, ahol a hangzás se a szokványos. Viszont a hangzásról hasonlóan vélekedünk, csak én úgy vagyok vele, hogy ha zeneileg jó és tetszenek a témák, benyelem inkább a hangzást. De ez már tényleg ízlés kérdése.
Az Umbrat nekem kicsit szokni kellett, de mindenképpen egy üdítő színfolt volt a Supervillain Outcast után az tény. Engem mondjuk jobban behúz egy lemez hangulata, mint a témái. Könnyebben átlépek az egyszerű vagy akár szar témákon is, ha azt érzem, hogy megvan az atmoszféra. Talán ezért is koptak meg nálam a post dolgok, mert kb. 90%-uk elég depresszív hangulatú cucc, én meg alapvetően sok minden vagyok csak depresszív típus nem. Valószínűleg ezért nem is fogok ilyen zenét csinálni soha.
Rém -Berek fizikai fomátuma előrendelhető a Noctis Sonos Recordsnál!
Ő már nagyjából mindent elmondott. Facebookon kezdtük el dumálgatni és kiderült, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk a zenéről meg az underground helyzetéről. Aztán ez oda jutott, hogy azóta igyekszünk megosztani egymással a tapasztalatainkat a zenélésről, a keverésről meg minden egyébről. A kiadó is innen jött. Egy zenekarnak nyilván sokkal könnyebb kihozni a lemezét akár szerzői kiadásban is, mert több ember között könnyebben eloszlanak a munkafázisok és a költségek is. Ezért is vetődött fel, hogy közösen vegyük a kezünkbe a saját lemezeink kiadását, mert az a helyzet, hogy a pénzen kívül rengeteg munkát és energiát igényel egy lemez kiadása, ezért ahol tudjuk segítjük egymást. A közös split grafikai részét, például ő csinálta, ahogy a Berek a CD verziójának grafikai anyagit is, ami hamarosan megjelenik majd. Én csak belepofáztam, hogy szerintem mit hogyan kéne. Anno kaptam egy megkeresést a kazah Red Truth Productionstől, hogy kiadnák a Bereket és sikeresen le tudtam dumálni velük, hogy közös kiadásban jelenjen meg Noctis Sonossal. Így most gyakorlatilag az lett a végeredmény, hogy mi megcsináltuk a lemez grafikai részét, ők legyártották a cd-ket és mi is kaptunk belőle bőven ahhoz, hogy itthon tudjuk terjeszteni a két kiadó logója alatt. Az én álmom igazából az lenne, hogy egyszer vinylen is kijöhessen a lemez, de az már tényleg horror költségekkel járna. Ebben a mai digitális világban sokkal inkább háttérbe szorult a fizikai adathordozó de azért van egy szűk réteg főleg az undergroundban, akinek van igénye rá és hozzáteszem nekünk is.
Aviust is kérdeztem, de akkor neked is felteszem. Kazettákkal hogy állsz?
Nem vagyok kazettagyűjtő, inkább vinyl párti vagyok azokat vásárolgatom, de abszolút megértem a létjogosultságát. A kazettának is megvan az az analóg jellege és hangzása, ami a vinylnek és kiadó szempontból sokkal gazdaságosabb is. Lehet kisebb példányszámban gyártani és sokkal olcsóbb. Sokan mondják, hogy a kazetta a 21. század bakelitje. Nézek sok hifi és lemezes fórumot és csoportot és elképesztő árakon mennek a prémium üres kazetták.
Melyik lemez a gyűjteményed kincse? És mit vettél utoljára?
Hu, hát ez jó kérdés. Talán a Thy Catafalque Rengeteg című lemezének vinyl verziója, és a két Dan Swanö által dedikált Pan Thy Monium vinyl. Elképesztően zseniális zenésznek tartom, akinek majdnem minden munkája faltól falig tökéletes. De ugyanez igaz a Tomira is. Én olyan Thy Catafalque lemezt nem hallottam, amit ne imádtam volna. Utoljára az Edge of Sanity Unorthodox vinyl verzióját húztam be, de van vagy 6 lemezem pre-orderen jelenleg is. Köztük az első két Satyricon újrakiadása, az új Thy Catafalque stb.
Térjünk el egy kicsit a zenétől. Nem zenei vonatkozásban mik voltak azok amik inspirálták a Bereket?
A legnagyobb inspirációt a nagykanizsai feleségemnek köszönhetem. Vele voltam életemben először a Kis-Balatonon, az Olajos körtúrán és azokon a helyeken, amelyek a lemezt inspirálták. Budapestiként Zala megye nekem nagyjából a Balaton végét jelentette. Azon kívül, hogy többször átutaztam rajta sosem töltöttem el ott korábban huzamosabb időt ezért nem is volt lehetőségem arra, hogy megismerjem a zalai táj szépségét. Aztán ahogy elkezdtem egyre jobban megismerni és megszeretni a környéket rájöttem, hogy fantasztikus hely. Leginkább a Kis-Balaton és környéke volt rám nagy hatással és szinte egyből eldöntöttem, hogy akkor formálódó zenei projektem kapcsán elő fogom venni Zala megyét és a Kis-Balatont. A fő inspirációt tehát a személyes élmények és a kötődés jelentette és természetesen Fekete István Téli Berek című regénye, amely a lemez borítója is hivatott volt megidézni. De a személyes élményeken túl igyekeztem minél több információt begyűjteni a Kis-Balatonról. Elolvastam Csupor Tibor vonatkozó könyvét, sőt még a kanizsai könyvtárban is próbáltam régi térképeket felkutatni. Rengeteg csodálatos táj és hely van kishazánkban, amire érdemes időt szánni és megcsodálni és hát valljuk meg, hogy az erdő és a természet alapvetően nem áll messze a black metáltól.
Ez nagyon király rég hallottam már ennyire hiteles és "trve" dolgot. Alapjáraton is szoktál vagy szeretsz túrázni?
Szeretni szeretek bár mostanában nem nagyon van rá lehetőségem. A mindennapok és a családi élet miatt ez most kicsit nehézkes, de eljön majd még ennek is az ideje. Annak ellenére, hogy budapesti vagyok rettenetesen utálom a belvárost, szóval szívesebben vagyok inkább valahol egy erdőben vagy bárhol, ahol nincs tömeg.
A családdal mennyire tudod össze egyeztetni a zenélést? Bár gondolom könnyebb így, hogy egyedül csinálod. Asszony mit szól, hogy ilyen "gonosz" zenét csinálsz?
Ami elég napi 5 óra alvás addig egész jól. Általában akkor tudok zenével foglalkozni, amikor már mindenki alszik. Nyilván amiatt, hogy minden az én kezemben van és nem kell más zenekari taghoz igazodnom így jóval könnyebb, akkor és azt csinálom, amire éppen időm van. Van, hogy akár 1 hónapig a kezembe sem veszem a gitárt, de olyan is van, hogy minden estre tudok rá időt szakítani. Szóval tök változó. A feleségem nem nagyon éli az ilyen zenét, ami hozzáteszem nagyon is jól van így. A zenéhez ő viszont nálam kb. 147x jobban ért, mivel ő korábban nagy zenekarban hegedült, szóval azt, amit én mondjuk úgy ösztönből csinálok annak ő érti a zenei oldalát is. Sajnos vannak bőven hiányosságaim zeneelmélet terén.
Amit te akarsz létre hozni, ahhoz szerintem jobb is, ha ösztönből jönnek a dolgok. Ha jól tudom, hangzás terén a mocskosat pártolod inkább és a modern black dolgokért nem vagy oda. Ennek van valami tényleges oka?
Egyszerűen rettentően zavar, hogy a mai modern zenék (és most nem csak kifejezetten a black metálra gondolok) hangzás terén rettenetesen sterilek. Minden egyes apró részlet fel van polírozva ki van javítva és hiányzik belőlük az a fajta „alapzaj” és az a fajta hiba, amitől egy dal akár lemezen is mondjuk úgy élőnek hat. Ez pláne akkor rettentő kiugró, amikor valaki (mint például én is) nem fizikai cuccon szólaltatja meg a hangszert, hanem szoftverekkel. Egyszerűen kiölik a keveréskor sokszor az emberi tényezőt a hangszerek hangjából. Én általában úgy szoktam csinálni, hogy ha feljátszok egy témát akkor igyekszem nagyon minimálisan editálni a gitárokat, mert én szeretem azt, hogy hallom benne azokat az apró hibákat, amiktől azt érzem, hogy ez az én kezem munkája. Amikor valaki szarrá editál egy gitárt akkor azzal mintegy átadja a számítógépnek a zenét és elveszik benne az, aki feljátszotta. Rengetek olyan lemez van, ahol első hallásra megmondod azt, hogy ezt hol vették fel. Egyszerűen azért, mert mindegyik ugyanolyan, ugyanaz a műviség van bennük és ez nagyon nem jó szerintem a metálzenének. Nyilván ez ízlés kérdése, mert vélhetően sokan szeretik ezt és igény van rá, de én sokkal inkább a természetes dolgok híve vagyok. Hozzáteszem, hogy mondom mindezt úgy, hogy igazából a keveréshez sem értek, csak megyek a saját fejem után. Egy stúdiós hangmérnök valószínűleg kitépné minden hajszálát, ha látná, hogy én mit művelek ilyenkor. Viszont, ha meghallgatsz egy korai Grave, egy Edge of Sanity, egy Entombed, vagy akár az első Darkthrone lemezt (most szándékosan svéd death metálra utalok) azok a lemezek élnek, van húzásuk van bennük mojo. Ezzel szemben a mai modern death metálok sokszor csak a sebességgel próbálják ugyanazt a pusztítást elérni, amint a Grave mondjuk zsigerből hoz a komplett Soulless lemezzel. De visszatérve a kérdésre, szerintem nagyjából pont ugyanez van a mai black metállal is. Kihal belőle az individualizmus. Sok zenekarnál azt látom, hogy felvonultatják azokat a kliséket, amik a műfajt meghatározzák (és itt most nem feltétlenül zenei klisékre gondolok) és ezáltal elveszik a zene személyisége. Pedig a black metál talán a legemocionálisabb műfaj a világon és talán a legszélesebb műfaji szabadsággal rendelkezik. A gond az, hogy ezt nagyon kevesen használják ki. A black metálnak szerintem ösztönből kell jönnie és az alkotó személyiségét és érzelmeit kell magán hordoznia szóljon az akár csillagászatról, akár a gátépítésről. Pontosan ezért tekintem én speciel a Darkthronet követendő példának. Ők szarnak mindenre és azt csinálják, ami belőlük jön. Nem akarnak megfelelnie senkinek és semminek. A mai napig lázadnak minden szar ellen és maga a műfaj pontosan itt gyökeredzik.
Akkor ezekkel a post metal dolgokkal, nem zeneileg van bajod?
Ha a post black metálokra gondolsz azokkal leginkább az a bajom, hogy azt tapasztaltam, hogy nálam nem időtállóak. Amikor kijött az első Deafheaven az akkor nekem bejött, még az első itthoni koncertjükön is voltam. De valahogy azóta teljesen kikoptak nálam és azt vettem észre, amikor pár hónapja pont elővettem, hogy 2 szám után kikapcsoltam. Bármikor szívesen előkapok egy Darkthrone, egy Khold vagy egy Nargaroth lemezt, de a Deafheaven, Wolves in the Thorne Room és hasonlók már eszembe sem jutnak. Amióta ezek a zenekarok megjelentek azóta meg már fű helyett is ilyenek nőnek ki a földből és én megmondom őszintén, hogy sokszor nem nagyon tudok különbséget tenni köztük. De hát nincs ezzel baj, mindenki mást szeret, én tök elfogadom, ha ez valakinek bejön. Kivételek viszont mindig vannak, mert az első pár Krallice lemez még mindig nagyon fasza. Én egy olyan fajta tradicionális fickó vagyok, aki szerint a Dodheimsgard 666 Internationalja benne van a világ 5 legjobb metál lemezében. Ha érted mit akarok mondani ezzel.
Na nekem például DHG Umbra Omega az ami zseniális, a vokál nagyon beteg rajta. De egyébként értem amit a post blackre mondasz és jogos is. Nekem nagy kedvencem a stílus, de főleg a hangulata miatt. Entropia, Oranssi Pazuzu szerintem zseniálisak, ahol a hangzás se a szokványos. Viszont a hangzásról hasonlóan vélekedünk, csak én úgy vagyok vele, hogy ha zeneileg jó és tetszenek a témák, benyelem inkább a hangzást. De ez már tényleg ízlés kérdése.
Az Umbrat nekem kicsit szokni kellett, de mindenképpen egy üdítő színfolt volt a Supervillain Outcast után az tény. Engem mondjuk jobban behúz egy lemez hangulata, mint a témái. Könnyebben átlépek az egyszerű vagy akár szar témákon is, ha azt érzem, hogy megvan az atmoszféra. Talán ezért is koptak meg nálam a post dolgok, mert kb. 90%-uk elég depresszív hangulatú cucc, én meg alapvetően sok minden vagyok csak depresszív típus nem. Valószínűleg ezért nem is fogok ilyen zenét csinálni soha.
Éles váltás, filmek. Mondtad, hogy nagy film rajongó vagy, és ahogy kutakodtam most rá kellet jönnöm, hogy elméletileg a te fasza írásaidat szoktam olvasni Geekzen. Hogy kerültél a filmes újságírás közelébe? Meg úgy eleve a filmek közelébe?
Hu ez nagyon régi történet. Volt egy azóta vagy 10-12 éve megboldogult filmes blog a Harvester. Oda kezdtem el irkálni még 100 évvel ezelőtt. Aztán amikor a Geekzt eredetileg alapító szerkesztő nem sokkal az oldal indulása után megkeresett, hogy írnék-e oda cikkeket akkor persze azonnal igent mondtam. A Geekz az akkoriban földbe állt Sokkmagazin egyfajta utódjának indult (semmi köze a zenei oldalhoz) aztán azóta persze jócskán túl nőtt rajta. Hu, több mint 10 éve, hogy megírtam oda az első cikkemet, hát az se ma volt. Közben volt egy rövid Fangoria időszak is, illetve volt egy Filmpont nevű oldal pár évig, amíg működött oda is irkáltam mindenféle extrém filmről. De a Geekz maradt az egyetlen szívem csücske ezen a téren. A baj csak az, hogy mostanában gyakorlatilag semmi időm irkálni, pedig szeretem csinálni, csak nem megy minden egyszerre.
A filmek is inspiràlnak a zenében? Vagy külön választod a kettőt?
A Redneck esetében ez azt hiszem egyértelmű, de a RÉM esetében nem mondanám, hogy az eddigi anyagokat bármilyen módon inspirált volna filmes élmény. Ezeket az anyagokat sokkal inkább személyes és emocionális indíttatás vezérelte. Persze azt nem mondom, hogy a jövőben nem lesz olyan, hogy film inspirálni fog egy RÉM anyagot, de egyelőre nincs ilyen tervem.
Na akkor egy szélsőséges mainstream kérdés. Snyder, látnok zseni vagy kókler?
K.Ó.K.L.E.R. ! ! !
Volt egy sejtésem, hogy ezt mondod. 5 kedvenc filmed, meg mondjuk az idei 5 legjobb eddig?
Bandcamp
Hu ez nagyon régi történet. Volt egy azóta vagy 10-12 éve megboldogult filmes blog a Harvester. Oda kezdtem el irkálni még 100 évvel ezelőtt. Aztán amikor a Geekzt eredetileg alapító szerkesztő nem sokkal az oldal indulása után megkeresett, hogy írnék-e oda cikkeket akkor persze azonnal igent mondtam. A Geekz az akkoriban földbe állt Sokkmagazin egyfajta utódjának indult (semmi köze a zenei oldalhoz) aztán azóta persze jócskán túl nőtt rajta. Hu, több mint 10 éve, hogy megírtam oda az első cikkemet, hát az se ma volt. Közben volt egy rövid Fangoria időszak is, illetve volt egy Filmpont nevű oldal pár évig, amíg működött oda is irkáltam mindenféle extrém filmről. De a Geekz maradt az egyetlen szívem csücske ezen a téren. A baj csak az, hogy mostanában gyakorlatilag semmi időm irkálni, pedig szeretem csinálni, csak nem megy minden egyszerre.
A filmek is inspiràlnak a zenében? Vagy külön választod a kettőt?
A Redneck esetében ez azt hiszem egyértelmű, de a RÉM esetében nem mondanám, hogy az eddigi anyagokat bármilyen módon inspirált volna filmes élmény. Ezeket az anyagokat sokkal inkább személyes és emocionális indíttatás vezérelte. Persze azt nem mondom, hogy a jövőben nem lesz olyan, hogy film inspirálni fog egy RÉM anyagot, de egyelőre nincs ilyen tervem.
Na akkor egy szélsőséges mainstream kérdés. Snyder, látnok zseni vagy kókler?
K.Ó.K.L.E.R. ! ! !
Volt egy sejtésem, hogy ezt mondod. 5 kedvenc filmed, meg mondjuk az idei 5 legjobb eddig?
Hu, ez nehéz kérdés. Vannak olyan, filmek, amiket bármikor megtudok nézni és nagy hatással voltak rám. Ilyen volt például a Hét Szamuráj, A keresztapa, Romero Dawn of the Deadje, Volt egyszer egy Vadnyugat, és mondjuk Argento Suspiriaja. Az idei 5 filmmel sokkal nagyobb bajban vagyok, mert elég kevés új filmet nézek és azok között is nehéz kiemelkedőt mondani. Utoljára a Nobodyt néztem az nem volt rossz, de azért abból sem lesz 20 év múlva klasszikus. Én bírtam az új Mortal Kombatot is. Nem volt egy nagy eresztés az sem, de egy pillanatra visszahozta a gyerekkoromat, szóval ez a dolog valószínűleg erről szólt. Igaz, hogy ezek tavalyiak, de bírtam a Possessort és a 30 Ezüst című sorozatot is. Igazi elbaszott cucc mindkettő.
Ez egyébként egy nagyon nehéz kérdés, én is múltkor szembesültem vele, hogy nagyon nehéz kiválasztani 5 de akár 10 filmet is. Mert vannak olyan filmek amit mondjuk egyszer láttam csak, de olyan hatással volt rám, hogy simán a kedvenceim közé sorolom. ilyen például a you were never really here, Phoenixel. És simán jelen van a zenében is, hiszen mondjuk egy Sun o)) lemezt sem ismétlésre állítva hallgatok, van amit csak egyszer hallgattam meg, mégis még mindig bennem van az érzés. Neked van ilyen?
Zenében nem nagyon van ilyen. Az a lemez, amit nem veszek elő újra annak megvan az oka, hogy miért.
Feltűnt, hogy a Fattyú lemezei fent vannak Sporifyon, a tieid viszont nem. Tudatosan kerülöd , vagy még csak nem volt rá időd?
Már utánajártam a dolognak, csak egyszerűen nem volt még időm ezzel foglalkozni. De ennek is eljön az ideje majd. A zenék írása jobban érdekel, mint körülötte lévő egyéb járulékos dolgok.
Az új Darkrhrone dalról vélemény? Úgy, hogy a zseniális szó tiltott?
Rettenetesen várom a lemezt, elő is rendeltem. A Darkthrone az a zenekar, aki még nálam sosem hibázott. Baromira bejön ez a doomos vonal, anno ezt a punkos, speed vonalat is imádtam. Olyan az egész életművük, mint egy metálzenei történelemkönyv amellett, hogy megmarad a saját stílusuk is a zenében. Na ez az, amit csak nagyon kevesen tudnak.
És emellett az első lemezük, az egyik legjobb death metal lemez valaha.
Pontosan!
Van valami amit szeretnél még elmondani, én pedig balgamódon nem kérdeztem meg?
Szeretném megköszönni mindenkinek, aki akárcsak egy megosztással is de támogatta a Rém anyagainak terjedését. Nagyon fontos minden zenekarnak, kiadónak, zenei oldalnak és fanzinenek is az ilyen jellegű támogatás is, illetve, aki teheti az vegyen cdt, vinylt, kazettát és fanzine-eket, mert ezek tartják életben az undergroundot!
Én pedig köszönöm a rám szánt időt és, hogy ilyen hosszasan válaszoltál a témák közt csapongó kérdéseimre. Tűkön ülve várom a következő Rémes anyagot, bár valószínűleg más is.
Én köszönöm a lehetőséget! A következő Rém lemezre azért még egy kicsit várni kell. Úgy érzem időt kell hagyni a Berek és a következő lemez között, nem szeretném, hogy befolyásolja az előző. De a terveim szerint a köztes időt valami egészen mással fogom tölteni.
Ez egyébként egy nagyon nehéz kérdés, én is múltkor szembesültem vele, hogy nagyon nehéz kiválasztani 5 de akár 10 filmet is. Mert vannak olyan filmek amit mondjuk egyszer láttam csak, de olyan hatással volt rám, hogy simán a kedvenceim közé sorolom. ilyen például a you were never really here, Phoenixel. És simán jelen van a zenében is, hiszen mondjuk egy Sun o)) lemezt sem ismétlésre állítva hallgatok, van amit csak egyszer hallgattam meg, mégis még mindig bennem van az érzés. Neked van ilyen?
Zenében nem nagyon van ilyen. Az a lemez, amit nem veszek elő újra annak megvan az oka, hogy miért.
Feltűnt, hogy a Fattyú lemezei fent vannak Sporifyon, a tieid viszont nem. Tudatosan kerülöd , vagy még csak nem volt rá időd?
Már utánajártam a dolognak, csak egyszerűen nem volt még időm ezzel foglalkozni. De ennek is eljön az ideje majd. A zenék írása jobban érdekel, mint körülötte lévő egyéb járulékos dolgok.
Az új Darkrhrone dalról vélemény? Úgy, hogy a zseniális szó tiltott?
Rettenetesen várom a lemezt, elő is rendeltem. A Darkthrone az a zenekar, aki még nálam sosem hibázott. Baromira bejön ez a doomos vonal, anno ezt a punkos, speed vonalat is imádtam. Olyan az egész életművük, mint egy metálzenei történelemkönyv amellett, hogy megmarad a saját stílusuk is a zenében. Na ez az, amit csak nagyon kevesen tudnak.
És emellett az első lemezük, az egyik legjobb death metal lemez valaha.
Pontosan!
Van valami amit szeretnél még elmondani, én pedig balgamódon nem kérdeztem meg?
Szeretném megköszönni mindenkinek, aki akárcsak egy megosztással is de támogatta a Rém anyagainak terjedését. Nagyon fontos minden zenekarnak, kiadónak, zenei oldalnak és fanzinenek is az ilyen jellegű támogatás is, illetve, aki teheti az vegyen cdt, vinylt, kazettát és fanzine-eket, mert ezek tartják életben az undergroundot!
Én pedig köszönöm a rám szánt időt és, hogy ilyen hosszasan válaszoltál a témák közt csapongó kérdéseimre. Tűkön ülve várom a következő Rémes anyagot, bár valószínűleg más is.
Én köszönöm a lehetőséget! A következő Rém lemezre azért még egy kicsit várni kell. Úgy érzem időt kell hagyni a Berek és a következő lemez között, nem szeretném, hogy befolyásolja az előző. De a terveim szerint a köztes időt valami egészen mással fogom tölteni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.