Sokan ellene vannak a Spotify Wrap-eknek, meg év végi listáknak, én kifejezetten élvezem őket. Az év nagy részében abban a hitben élek, hogy kenek-vágok mindent, miközben már többször is bebizonyosult, hogy lehetetlen mindent ismerni és hallgatni. Erre jók ezek a listák, helyre teszik az ember eszét, na meg lehet túrni azokat amik kimaradtak év közben. Szóval szerintem faszák az ilyen dolgok, legyen az egy online magazin vagy egy random arc a HMC-ből, aki bekínál valami év végi jóságba.

Na így lettünk barátunk a Spire-el is. Még februárban jött ki az ausztrál banda hamrmadik lemeze, ami úgy elment melettem mint annak a rendje. Pedig szinte minden adott rajta, hogy jó eséllyel rá kerüljön az én listámra is. A Temple of Kronos a Sentient Ruin Laboratories-nál jött ki, ha mond ez a név valamit már sejted is mire számíthatsz. Ha nem, akkor teszek egy szívességet és bemutatom őket egy mondatban: az idén felfedezet kiadók közül a kedvencem és a legjobb választás, ha valami pszichedelikus elszállós, avantgarde őrültségre vágysz. Ezzel igazából a tárgyalt lemezt is leírtam. A hangsúly a nagy betűs hangulaton van. Mérgezően nehéz köd módjára telepszik az elmédre, ez a söttét áhitat, ami ősi Istenek neveit kiáltja. Az ami kiemeli a tömegből, nem is a zenében keresendő, nem mintha sok mindenbe lehetne e téren is kötni. Ennek a csukjás duónak a  sötét gyémántja az ének. Vannak azok a tipikus több hangszínt is használó avantgarde black metal vokál stílusok, amit azért nem használnak olyan sokan és még annál is kevesebben csinálják igazán jól. Legjobb ilyen példa csak, hogy értsétek mire gondolok a DHG - Umbra Omega lemeze. Pillanatok alatt változó hangszínek, a varjú gyilkos károgástól a torokénekig mindent lefogóan. Kórus,verselés, hörgés, morgás, kántálás és itt kezdesz el azon gondokodni, hogy mindez egy ember munkája? Jó kérdés, mert még Encyclopaedia Metallum-on is, csak két-két betű van feltűntetve, mint zenekar tag, de még az sincs ott, hogy ki mit csinál. Na mindegy ez ilyen csuklyás black metal szokás amúgy is, meg trve is, egyelőre a nevetségesség határán kívül, meg annyira nem is lényeges.

Sok helyen rájuk sütétték a progresszív jelzőt, én ezt annyira nem érzem igaznak. Tény, hogy annak hathatnak a dal szerkezetek, de nincs itt semmi komoly komplexitás. Egyszerűen csak mint egy kiváló hipnotizőr, addig csavarják a dallamokat, hogy már lassan begombázva érezzük magunkat. Zeneileg ez a szépsége az anyagnak, hogy egyszerű eszközökkel, ének stílusokkal, hirtelen váltásokkal elérik, hogy valami többet láss bele. Ezekkel egy fajta hullmázást és lüktető érzést keltenek, ami az egész albumot végig kíséri. Az tény, hogy egyértelműen a lemez első fele az erősebb és ahogy haladunk előre úgy fogynak az ötletek. Viszont ezek összesége van annyira érdekes, hogy az egyértelmű minőség esés ellenére se, legyen unalmas a vége felé haladva sem. Eddig nem ismertem őket, de így az év végére ágyúgolyó módjára bombázódtak be a kedvenc idei black metal lemezeim közé.

8.5/10